|
|
Kategória: Szüléstörténetek Várva várt csoda: Amina babaNagyon vártam már, álmodoztam róla, kis rózsaszál. El nem tudtam képzelni, hogy valaha nekem lesz egy tündérkém.Írásomon nem javítottam, szülésem utáni friss szüléstörténetünket osztom meg veletek. Leendő anyukák, ne féljetek, egy gyönyört kaptok Istentől, egy fénylő csillagot életetek végéig. Egy kis csodát. Aznap reggel kellett az orvoshoz mennem, 10-re, hogy csináljon egy általános vizsgálatot. Már az éjszaka szinte alig aludtam, annyira izgultam minden nap. Korán felkeltem felöltöztem, úgy volt, hogy a férjem is jön velem, de mivel még borotválkoznia, tusolnia kellett, így nem jött mert féltem, ha megvárom, elkések a kórházból. Annyira nem, de azért össze is vesztem vele ez miatt, mert direkt megkértem őt előző nap hogy jöjjön velem, mert már menni sem bírok. Tiszta pingvin járásom volt, akkora édes teherrel a hasamban. Ki tudta az lesz az utolsó sétám, gyermekemmel a hasamban:) Na bementem kocsival, erre a kapu előtt a párom felhív, miért is nem vártam meg úgy volt hogy jön... na jó, már kivoltam ettől is. Felértem a mozgó liften a 8. emeletre telefonáltam az orvosnak, pár perc várakozás után meg is jelent. Megvizsgált, elmondtam neki, kedden távozott a nyákdugó. Mondta, azért menjünk fel a szülőszobára, csinálnak egy gyors CTG-t. Hm. Felmentem vele, szólt egy szülésznőnek (a világ legcsodálatosabb szülésznőjének:), felrakta rám a CTG tappancsokat, vártunk, vártunk, és valahogy én is elkezdtem érezni ilyesfajta apró keményedéseket, amik hát elég rendszeresek. Kérdezte az orvosom érzi ezeket a kis fájásokat, mondom igen, de ha nem figyelném, szerintem észre se vettem volna. Majd 1,5 órán keresztül rajta hagytak, és vártak, jöttek ki be és nézték a CTG papírt. Mire megszólal az orvosom, Mónika én már nem engedném haza magát, mert szerinte, ha minden jól megy ebből este 10-11 órára baba lesz. Azt sem tudtam mit mondjak zavaromban, örömömben, egy kicsit el is szégyelltem magam, nehogy már erre az egy mondatra elsírjam magam. Mondta a szülésznő, Manyi, menjek le a büfébe, vegyek vizet, ha szomjas vagyok, lehet inni, de szigorúan csak egy-egy kortyokat, ha éhes vagyok, akkor max. 1 banán, vagy 1 joghurt. Ja CTG alatt is megetetett 2 db kockacukorral mint egy lovat, mert nem nagyon mocorgott az angyalom. Közben mondta, hívjam a férjem, valaki hozza be a kórházi cókmókom. Mennyit vártam erre a napra, hihetetlen... Lementem a büfébe. Közben hívtam, pont kiszállt a kocsiból, mire mondtam neki, ne menjen dolgozni, menjen haza hozza a cuccokat, szülünk. Nagyon örült, lehetett hallani, hogy izgul, nagyon izgul. :) Hazament felhívott még mi kellene, elmondtam neki. Addigra én visszaértem a szülőszobára, szép lila szobát kaptam, amiben volt kád, labda, szék, minden. Kihívtak, hogy megcsinálják a beöntést. Jáájj, ettől tartottam a legjobban egész terhességem alatt. Egyszer kiskoromban csinálták nekem és annyira rossz élményként maradt meg bennem, hogy nagyon féltem tőle. Mondtam is Manyinak, de azt mondta, nem fog fájni. Így is lett, valóban nem fájt, csak visszatartani elég érdekes volt. Na aztán a WC-n nem csodálom, van légfrissítő, nem is egy. :) Mire végeztem visszamentem a szobámba, pont megjött a férjem. Látta, valóban szülünk. :) Az orvos megint megvizsgált, húúú nem tudom hányszor vizsgált meg, de én kivoltam már attól is, ha megláttam a kezét abban a gumikesztyűben, brr. Kétujjnyira voltam kitágulva. Kezdődtek a fájások, de még mindig nem az a húúú hajdobálós fájások. Visszaraktak CTG-re. Telt az idő, telt, már kora délutánnál jártunk, mikor már erősebbek és erősebben jöttek a fájások. Na akkor már a férjem kellett magam mellé, hogy kapaszkodhassak belé. Jött az orvos megint megvizsgált, és kikísértek, hogy megrepesztik a burkot. Jaj nagyon féltem kérdeztem, fájni fog. Mindig nem volt a válasz. Mindig megkérdeztem Manyit, ennél nagyobbak lesznek még a fájások? NEM! Na persze! Jól tud kamuzni. Maga a magzatvíz hogy elment nagyon jó meleg, szinte forró érzés volt, de ahogy belémnyúlt az orvos, csillagokat láttam. Visszakísértek, a férjem aggódó szemekkel követte minden mozdulatom. Visszaraktak megint CTG-re. Néha bejött a szülésznő és megvizsgált, hogy kijöjjön a magzatvíz, mert nem folyt csak egy keveset. Aztán úgy elfolyt, hogy még az ágyról is lefolyt. Innentől jött a feketeleves. Jöttek a fájások. Ja a magzatvíz előtt beleültettek a kádba, én is ódzkodtam tőle, de valóban segít ellazulni, és nagyon jó. Szóval próbáljátok ki. Na szóval jöttek a fájások, ezeket már nem bírtam kisebb hangok nélkül . Bizony jött belőlem kisebbfajta állati hangerő. Bő 3 ujjnyinál jártunk, mikor könyörögtem a férjemnek, hogy MOST! AZONNAL! IDE NEKEM A FÁJDALOMCSILLAPÍTÓT! Mire az orvosom bejön, mert kiszaladt érte a férjem, áááá a Móni klassz csaj, nem kell neki EDA! Na ekkor ránéztem és mondtam neki. AZT MONDTAM, MOST AZONNAL KÉREM! Jó, jó bejön a szülésznő, de még 1 óra mire lefolyik a két infúzió az EDA előtt és akkor adják be. Húúú nagyon ideges voltam erre, én ezt miért nem tudtam, hogy nem azonnal adhatják. Na nagyon nehezen kibírtam, nagyon nehezen beadták, mert már annyira remegett az egész testem, hogy nem tudtam kontrollálni. A levegőt meg úgy vettem a szülés végéig, mint egy ventillátor. Rám is szóltak, hogy nem lesz ez így jó, meg is lett az eredménye többször majdnem elájultam, és háromszor epét hánytam… utálok hányni! Az EDA-tól sokkal jobb lett, de még csak el sem múltak a fájások, éreztem a tolófájásokat. Na ezekkel várni kellett. Mindkét oldalamon vártunk 3-3 tolófájást, aztán ülve még ötöt. Utána csináltunk egy próbanyomást, vártunk még egy kicsit. és lehetett nyomni. Nagyon nehezen találtam el a fájásokat, mert folyamatában voltak fájásaim, és nem értettem mikor kel. Ráadásként attól sem tudtam nyomni, mert az orvos bemászott a hasamba, és akkora nyomást fejtett ki rá, hogy jobban fájt, mint a toló fájás. Szünet közben mondtam is neki, hogy egyszerűen tőle nem tudok nyomni. Mire ő: nem baj, nyomjon! Kössz, te állat! 1 fájás két nyomás, 1 fájás 2 nyomás. Azt hittem már az agyam nyomom ki. Pont a vége előtt egy picivel megmakacsoltam magam. De én nagyon makacs tudok ám lenni. Mondtam nem nyomom nem érdekel, szedjék ki. Maga meg (az orvosnak) ne zúzza már szét a hasam! Sikítani nem sikítottam, inkább állathangot adtam ki magamból. Na aztán az utolsó két nyomásra úgy kicsúszott a drágám, álom jó érzés volt. Ja azt nem is írtam, a férjem nyomott velem bőszen. El is röhögték magukat, hogy lassan ő fog itt valamit megszülni. :D Mire ránéztem az orvosomra és megkérdeztem tőle: - Szép? Egészséges? Jól van? Mire ő: - Igen, egészséges. A férjem kattintgatta a fényképezőgépet, én meg nem is tudom, és nem is lehet leírni, mit éreztem akkor... Lemérték, 4050 gramm. Visszakérdez a szülésznő, és az orvos mennyi? 4050 gramm. És gratuláltak. Rögtön odaadták apukájának, apukája pár puszi után nekem. Rögtön csöndbe lett és kinyílt az a gyönyörű két szempár. Istenem, nagyon köszönöm. Szavakkal nem lehet leírni, amit érzek. Iszonyatos fájdalmaim voltak még utána 1 hétig, borzasztó volt, lábra állni nem tudtam magamtól. De milliószorosan megéri, így hogy már csak enyhe fájdalmaim vannak. Köszönöm mindenkinek, elsősorban Istennek adok hálát, ezért az ajándékért, s a férjemnek, akivel azóta olyan nagy, még nagyobb, hatalmasabb szerelemmel szeretjük egymást, hogy elmondani nem lehet. A szülésznőmnek, Manyinak egy életre való hála sem lenne elég, ha ki tudnám fejezni. Hamdulle. Az egész szülésem élő közvetítéssel zajlott Szíriában:). Telefonon keresztül igaz, de ott voltak ők is velünk. (A cikket beküldte: aamer)
|