|
|
Kategória: Szüléstörténetek Puskás Patrik születéseÉletem legcsodálatosabb élménye volt Patrik születése, amihez nagyban hozzájárult, hogy a férjemmel és édesanyámmal együtt éltük át. 2008. február 28.-án reggel kezdődött a történetem. Mint minden más kismamának, aki az első gyermekét várja, úgy nekem sem volt fogalmam, hogy mi lesz az a jel, ami Manócskám érkezését fogja jelezni.Telt-múlt az idő és egyszer csak valamit éreztem, de nem szenteltem neki nagy figyelmet, mert ezt nem tudtam, hogy a magzatvíz szivároghat is, nem törvényszerű, hogy elfolyik. Hát nekem ez volt, csak szivárgott. Mikor már jobban éreztem, felhívtam a szülésznőmet és megkérdeztem tőle, hogy milyen színű, állagú a magzatvíz, mire ő megerősítette a jeleimet. 13.30-kor bevittek a szüleim és a férjem a kórházba, ahol megvizsgáltak és az orvosom utasítására bent maradtam, bár azt mondta, hogy van még időm. Aztán jött a várakozási idő miközben semmi nem történt, se fájások, se evés, se alvás az izgalomtól. Két óránként megtörténtek a szokásos vizsgálatok, amik nagyon fájdalmasak voltak, de kibírhatóak. És csak úgy repült az idő. Este tíz körül éreztem valami kis fájást, de azok elviselhetőek voltak. Az izgalomtól se én, se anyukám nem tudtunk aludni. A férjemet, mivel dolgozott, hazaküldtem pihenni, majd hajnali 5-kor szóltam neki, hogy eljött az idő, szükségem van rá, jöjjön be. Mire megjött, bekötötték az oxitocint, ami igencsak meghozta a kemény fájásokat, amitől félkómába estem (nem a szó szoros értelmében). Földöntúli érzés, minden fájdalom ellenére. És a fájdalom kibírható, már amennyire ki lehetett bírni. Akkor az ember nincs magánál, csak kicsit érzékeli a külvilágot, és egyáltalán nem érzékeli az időt. Repül az idő és a kómaszerű állapot sokat segít. Aztán egy picit rosszul lettem, emiatt be is vittek a szülőszobába és elkezdődött a kicsi világra hozatala. Nem volt sok idő, három-négy nyomás és boldog anyává váltam. Ott egy villámcsapásra lettünk egy család, mi hárman. Végre kezemben foghattam mini manócskánkat, az örömtől remegtem, sírtam. Apuci boldog volt, hogy ő vágta el a köldökzsinórt és büszke volt az ő pici fiára, Patrikra, aki 3100 gramm és 52 cm volt. Köszönöm az életnek, hogy 2005 nyarán találkoztam azzal a férfivel, aki most a férjem, és akivel most megoszthatom minden örömömet, bánatomat. Köszönöm, hogy megadatott nekünk egy egészséges fiú baba, aki minden boldogságunk, és köszönöm anyukámnak, aki ott volt mellettem és velem együtt átélhette ezt a csodálatos érzést, és apukámmal együtt mindig ott állnak mellettem. Köszönöm Istenem, mert boldog vagyok! "A szeretet egy csodálatos érzés, mert ezt venni nem lehet, de kapni igen." (A cikket beküldte: zyznyo)
|