|
|
Kategória: Szüléstörténetek Adribaba születéseA mi történetünk 2007. januárjában kezdődött. Végre elkészültünk a lakással, jöhet a baba.Mivel olyan helyen dolgoztam, ahol azonnal kiírják a kismamákat, ha csak 1 napot is késett a menstruáció, már csináltam is a tesztet. De sajnos mindig negatív lett. Októberben már teljesen el voltam keseredve. Gondoltam szemléletet váltok, majd jön az a gyerek, ha akar. Próbáltam nem görcsölni rajta. Novemberben megint késett. 3 napot vártam, aztán vettem egy tesztet, mondván inkább legyen negatív, minthogy terhesen dolgozzam, és valami baja legyen a picinek. Hát legnagyobb meglepetésemre pozitív lett... Augusztus 5-re voltam kiírva, de én már a 38. hét elején próbáltam megbeszélni a kiscsajjal, hogy igazán kijöhetne, mert már nagyon várjuk. De nem akart szót fogadni. Július 25-én hajnal fél 3-kor arra ébredtem, hogy fáj a hasam alja. Gondoltam kimegyek pisilni, attól mindig elmúlt. Visszafeküdtem aludni, de újra elkezdett fájni. Ránéztem az órára, hátha ez már az. Kb. 7-8-perc múlva újra. Na mondom ennek fele se tréfa, sötétben telefonnal világítva kerestem papírt és tollat, és elkezdtem írni az időt. Amikor egy órája rendszeres 7-9 perces fájásaim voltak, engedtem fürdővizet. (A szülésznőm mondta, hogy ha a meleg víztől nem múlik el, akkor az már az.) Persze a csobogásra apa is felébredt, kérdezte miért fürdök az éjszaka közepén. A víz nem segített, sőt még jobban fájt. Reggel negyed 6-ra eljutottunk a rendszeres 6 perces fájásokhoz, és onnan borult minden. Volt hogy 3 perc telt el két fájás között, de olyan is hogy 14! Kétségbe voltam esve, hogy most mi van, szülünk, vagy nem szülünk, vagy mi lesz. A bizonytalanra nem akartam bemenni a kórházba, mert ha mégsem, akkor ki tudja meddig fognak bent, de ha meg igen, nem az utolsó pillanatban akartam beesni. Reggel 8-kor felhívtam a szülésznőt, Ildit, hogy most mit csináljak. Kérdezte mikor lesz a következő NST-m, mondtam ma 9-kor. Erre ő: akkor menjünk be, aztán ott megmondják, hogy mi legyen. át mi mentünk, pakkal. Ott megint 20 perc alatt 3 fájásom volt, órám nem volt, így nem tudtam pontosan, hogy mennyi idő telt el kettő között. Onnan felküldtek a szülészetre, és elkezdődött. Felvették az adataim, lepakolhattam, megvizsgált a doki, 2 ujjnyira voltam nyitva, és azt mondta hogy lehet hogy be sem indult a szülés. Apát is hazaküldték. Ez volt 10 órakor. Ráraktak NST-re, majd felhívták Ildit, hogy bejön-e, mert szabadságon volt. Mondta, hogy bejön. Hatalmas kő esett le a szívemről, megnyugodtam. A fájásaim ugyanolyan rendszertelenek voltak, mint eddig. Levettek NST-ről, mondták, hogy a vajúdóban sétálgathatok, vagy feküdhetek is. Éppen kezdtem írni apának az üzenetet, hogy egyedül vagyok, nagyon rossz és hiányzik, mikor megérkezett Ildi. Ő is megvizsgált, 3 ujjnyi. Megint NST, amit már egy kicsit kezdtem unni, mivel fekve sokkal jobban és hosszabban fájt. Aztán felgyorsultak az események. Gyorsan hívni kellett apát, előkészítettek, megkaptam a beöntést, és hirtelen a semmiből 3-5 perces fájásaim voltak. Gyors zuhanyzás, mehetünk a szülőszobára. Apát beöltöztették, bejött hozzám. Szegényem nyakán csimpaszkodtam, mert a fájdalom kisugárzott a lábamba, és amikor már vége volt a fájásnak a combom még akkor is zsibbadt. Kaptam fájdalomcsillapító kúpot, de nem használt, csak bekábultam tőle egy kicsit, le kellett feküdnöm. Éppen pont jókor, mert kis idő múlva már jöttek a tolófájások. Na akkor hagytam abba a hisztit, és odafigyeltem mit kell csinálni. Kb. 3x2 nyomással megszületett Adrienn 13 óra 35 perckor , 3260 grammal és 50 cm-rel. Így utólag visszagondolva, ha nem sajnáltatom magam, hanem azt csinálom amit mondanak, talán még előbb is meglett volna. Szégyenlem is magam miatta. De megdicsértek, hogy van önkritikám, mert két fájás között azért megjegyeztem, hogy megfogadtam hogy nem fogok hisztizni, és mégis azt csinálom. Egyszer rám förmedt az Ildi, mikor már huszadszorra mondtam hogy nem bírom és vegyék ki belőlem valahogy, mert én nem tudom megszülni. Mondta, hogy olyan nincs, hogy nem bírom, igen is meg tudom csinálni! Azt hiszem akkor kaptam az agyamhoz, és kezdtem koncentrálni. Nagyon sok köszönet apának, amiért mellettem volt, segített; Balogh Elek doktorúrnak és a szülésznőnek Tölts Ildinek, amiért biztatott, nem engedte, hogy elhagyjam magam és a világra segítette ezt a tündéri csöppséget. (A cikket beküldte: orsi23)
|