|
|
Kategória: Szüléstörténetek Olivér vagy Luca? Kisfiam születése...Ez a cikk kisfiam születéséről és az azt megelőző időszakról szól. Nem tudtam végig, hogy fiam vagy lányom fog születni, és egy idő múlva azt sem, hogy túléljük-e egyáltalán. A sors adott végre egy kisfiút, de el is vett valamit. A terhesség egészének boldogságát, a gondtalan boldogságot, amit átélhettem volna, ha már ennyi évet vártam Rá. Mostanában nem gondolkodom másik csemetén...Teltek az évek, és csak reménykedtünk. Külföldre mentünk dolgozni, majd én hazajöttem, mert meg kellett műteni a kezemet. Később a férjem is hazatért, mert lejárt a szerződése. Újra ki szerettünk volna menni, csak nem ehhez a céghez, hanem közelebbre kicsit, hiszen Amerika nagyon messze van. Kerestünk is egy svájci céget, és el is mentünk az interjúra. Aznap már 4 napja nem jött meg a menstruációm. Nem aggódtam, hiszen ilyen máskor is volt már. az interjú miatt nagyon ideges voltam, hányingerem is volt... Délután a szüleimhez felugrottunk elmesélni, mi is volt, de odafelé menet vettünk egy tesztet, hogy hátha... Anyukám addig mondta, hogy megcsináltam. Este 6-kor két csík mutatkozott! Olyan nagyon idegesek lettünk, hogy azonnal orvoshoz rohantunk, aki látott valamit, de nem volt konkrét a válasza. Közben a férjem elment külföldre, mert itthon nem volt munka, és így egyedül maradtam itthon. Következő héten a körzeti SZTK-ba mentem, ahol bebizonyosodott, TERHES VAGYOK! Végig az SZTK-s orvos gondozott, nem is volt probléma. Ráadásul nála születtem. A 18. héten reggel vérezni kezdtem, elrohantunk az István kórházba. 4 órát vártunk anyukámmal, mire valaki megvizsgált! De közben még ultrahangot sem csináltak! Ezután, a lelettel elmentem az SZTK-ba, ahol megcsinálták az UH-t és kiderült, mélyen fekvő lepény okozta a problémát. Fekvést javasoltak. Pár hét múlva, mikor úgy éreztem semmi baj, folytattam a lakásfelújítást, hiszen a kicsinek szobát kellett csinálni 30 nm-es lakásunkban. Aztán egy szép napon, a 28. héten, megint vérezni kezdtem. Újra lejátszódott az István kórházas történet, csak most UH-t is csináltak. Placenta Praeviat állapítottak meg, de nem fektettek be. Ilyen kórtörténettel orvosom már nem vállalta szülést, muszáj volt keresnem valakit. Az új dokinál kétszer voltam, veszélyeztetett lettem. Folyamatos és szigorú fekvést javasolt. Szüleimnél voltam végig, vártam, hogy férjem hazatérjen november 2-án, és du. együtt menjünk a dokihoz, megbeszélni a császár időpontját. 2-án hajnali fél 1 körül, arra ébredtem, vérzek. Nagyon erős volt, és minden fájdalom nélkül jött. Kiabáltam szüleimnek, de nem hallották, ezért elvánszorogtam hozzájuk... Kiabáltam, hogy hívják a mentőt! 34 perc múlva meg is jött, de nem vittek el, mert nem volt velük orvos! Megvártuk a 2. mentőt, ami újabb fél óra múlva érkezett. Édesapám sokkot kapott, anyukám értünk küzdött, én meg próbáltam életben tartani babámat, és magamat. Közben a dokim szavai csengtek a fülembe, hogy 10 percünk van, és elvérzek... A kórházba érve keresték a szívhangot, ami ott is volt, hál’ Istennek, csak én nem éreztem babócát! Azonnal a műtőbe vittek és altatásos császárral megmentettek minket. A gyermekem nem sírt fel, és a lenyelt véres magzatvíztől tüdőgyulladást kapott. Én ezt akkor még nem tudtam... Amikor kitoltak, és megláttam a szüleimet csak annyit kérdeztem: Luca vagy Olivér, és hogy jól van-e? Láttam rajtuk, hogy sírtak.. 9 napig volt kicsim a SOTE II. PIC osztályán. Ma már jól vagyunk, de ha mentőt hallok vagy látok, görcsbe rándul a gyomrom... és Olivér is felsír, ha szirénát hall... Mai napig nem tudtam kifejezni hálámat mindazoknak, akik megmentettek minket! Köszönjük a kórház műtőseinek,az orvosomnak, és a koraszülött intenzív dolgozóinak, HOGY ÉLÜNK! (A cikket beküldte: camillavica)
|