Magányos hétköznapok

25 éves vagyok. Van két kisfiam: Márk és Gergő. Imádok velük itthon lenni, de boldogságomat, s a velük töltött napokat beárnyékolja egy dolog: a magány. Csillaghegyen élek gyermekeimmel, hiába sétálgatok a környéken, járok játszótérre, nem igen találkozom anyukákkal, ezért szörnyen magányosnak érzem magam...

Sosem voltam egy nagy party arc, de életemben mindig fontos szerepet játszottak a barátok. Mikor megszülettek a gyermekeim és elköltöztünk Csillaghegye, reméltem, hogy a játszótéren szerezhetek magamnak egy-két új barátot. Saját tapasztalatból tudom, hogy sokszor nem egyszerű otthon lenni két kicsivel, de ha van valaki, akivel tudsz beszélgetni, megosztani az élményeket (jókat és rosszakat egyaránt), sokkal könnyebb kezelni a dolgokat... Tehát nagy lelkesedéssel vettem bele magam a babás hétköznapokba. Rendületlenül jártam a legközelebbi játszótérre, ez azonban igen elhanyagolt és kihalt volt. A tücskökben nem igen akadtam beszélgető partnerre. Így tehát teltek múltak a hétköznapok, s én hiába mentem messzebbre, róttam az utcákat, soha nem futottam össze senkivel... Ha mégis találkoztam anyukákkal, általában vagy telefonáltak, vagy volt autójuk, s így könnyeben tudtak járni-kelni a babával... A férjem, anyósom, anyukám dolgozik, így nagyon magányosan telnek a napjaim. Nem sikerült új barátokat szereznem és egyre depressziósabbá váltam... A párom sokszor igen későn jár haza, általában már alig várom, mert akkor végre van kivel beszélgetnem.
Én azt hittem, hogy a többi anyuka is hasonlóan érez, mint én. Azt hittem örülnek a társaságnak és szívesen sétálnak együtt délelőttönként ,vagy ha úgy tartja kedvük, át-át mennek egymáshoz kicsit játszani, beszélgetni... Szerintem ha az embernek van két gyereke, plusz egy-két-három gyerek már nem oszt nem szoroz :)
Nálunk igen nagy hely, szép homokozó is van, sokszor tartottam is baba-mama összejöveteleket, azokkal a kismamákkal, akikkel egy gyülekezetbe járok. Ezek az alkalmak mindig nagyon jól sikerültek, de sajnos igen ritkán került rá sor, mert a barátaim vidéken élnek.
Szeretek itthon lenni a gyerekeimmel, de a társaság hiánya megőrjít. Olyan magányos vagyok, hogy sírni tudnék... Régen Kaszásdűlőn laktam. Az ottani játszótereken mindig van valaki. Az anyukák és apukák boldogan üdvözlik egymást... Gondoltam rá, hogy el buszozunk odáig, de mire odaérek, már jöhetünk is haza ebédelni.
Nagyon szomorú vagyok, sokat imádkozom, hátha egyszer szerencsém lesz és találok magamnak a környéken barátnőt, akivel együtt élvezhetjük a babázást :)

(A cikket beküldte: tarcalibetty)

Szülés után az intenzíven 2. rész
Miután császáros doki közölte, hogy fel kell újra nyitni, csak leültem, és zokogtam. A nagyszájú énem eltűnt aznap. Két szót nem tudtam mondani. Semmi verbális reakció. Csak ültem ott, a könnyeim folytak, és féltem az előttem álló reoperációtól. »

Elveszve!
Életem legszebb napja volt, mikor megtudtam: VÉGRE BABÁNK LESZ egy év sikertelen próbálkozás után!Nagyon boldogok voltunk a férjemmel, de július elsején a boldogságunk és minden reményünk szertefoszlott... »