|
|
Kategória: Szüléstörténetek "Kitolás"- Hálapénz nélkül nem megyAmikor teherbe esünk az első dolgunk felkeresni orvosunkat, hogy megbizonyosodjunk a várva várt kisember létéről és megbeszéljük a teendőket. A terhesség kezdetén nekem is volt orvosom, természetesnek vettem,hogy egy ember kíséri végig a bennem fejlődő csoda kialakuló életét.Sokáig nem esett szó a szülés körülményeiről. Áprilisban a kórházat már bezárták, de járóbeteg gondozásra még mindig oda jártam. Szerettem volna ott is szülni,mert az ellátás amiben ott részesültem magas színvonalúnak tűnt. Így viszont új orvost kellett volna keresnem, mert az enyém közben egy másik kórházban kapott állást. Amikor elmondtam neki, hogy ebben az esetben inkább a helyhez ragaszkodnék, mint az ő személyéhez, sértő megjegyzéseket tett a volt munkahelyére. Ennek ellenére elmentem a kórház igazgatóságára és megkérdeztem, hogyan tudnék mégis ott szülni. Elhangzott az összeg (150.000 forint), de az nem, hogy ebben pontosan milyen szolgáltatások vannak benne. Csupán annyi volt a válasz, hogy „minden.” Valamint felajánlották a segítségüket a hölgyek, akikkel beszéltem, hogy mondanak pár orvos nevet, akik emellett az összeg mellett már „nem kérnek plusz pénzt.” Lesújtva távoztam a titkárságról, égett az arcom az egész magyar egészségügy helyett. Nem kértem a pár nevet, irtóztam ettől az abszurd helyzettől, hogy én odamenjek valakihez, akiről tudom, hogy „nem kér”. Az sem tetszett, hogy pontos információt nem kaptam, később egy barátnőm pedig elmesélte, hogy neki kevesebbet mondtak, amikor az árak után érdeklődött. Választott orvosom a következő lehetőséget tárta elém: szülhetek abban a kórházban, amely az ő új munkahelye, de csak a vajúdástól kezdve számíthatok rá, ha bármi nehézség adódik a terhesség alatt, ő abba a kórházba nem jogosult engem beutalni, mert úgymond, bérli a helyét. Ennek megfelelően fel is sorolta a szülés tarifáit a kórházban. Szó szerint azt mondta, azért mondja el nekem, hogy mennyi pénzt ADJAK a műtősfiútól kezdve egészen az engem császármetszés esetén műtő orvosig, hogy nehogy az ő betegeire azt mondják, illetlenek. A háttérben, mint később rájöttem természetesen az állt, hogy a betegeinek kellett a kórház felé „tejelni”, azért, hogy ő ott dolgozhasson. Ez a 34. héten történt, innentől kezdve az újpesti Szakorvosi Rendelőbe jártam, ahova területileg tartozom. A lehető legjobb ellátásban részesültem, nem kellett soha az ultrahangra várnom és nem éreztem magam kiszolgáltatva, mert nincs már választott orvosom. A fennmaradó hat hét alatt két orvoshoz jártam, mikor melyikük rendelt. Mindig tájékoztattak, hova kell mennem, ha megindulna a szülés, mivel a IV. kerületi Szülőotthont is bezárták és nem volt biztos hova fognak tartozni az újpestiek, szeptember, október környékén. A szülést végül október 8-án indították meg, a Szabolcs utcában. Itt sem éreztem magam hátrányban, hogy nincs választott orvosom. Örültünk már, hogy azt a pénzt, amit más a szülésre költ, mi a babára fordíthatjuk. Mivel a szülésznők is nagyon kedvesek voltak és az engem végül megműtő orvosok is korrektül és készségesen jártak el, gondoltuk, hogy egy kis ajándékkal kedveskedünk majd nekik, amint elmúlnak a szülés körüli izgalmak. Az ember pedig szívesebben is ad, ha nincs rákényszerítve. Az ügyeletes orvost aki műtött fel kellett hívnom varratszedés miatt, mivel amikor kiengedtek a kórházból, nem kaptam semmilyen információt mikor és kihez fordulhatok a sebemmel. A műtét után tehát olyan helyzet alakult ki, amit nem lehetett már hálapénz nélkül megúszni. Az egyetlen elérhetősége az orvosnak egy mobilszám volt. Ezen őt felhívni és időpontot kérni…Ami maga után vonja a bűvös boríték előkerülését is. Mehettem volna persze vissza a kerületi járóbeteg ellátásra, de már így is elég kínosan éreztem magam, hogy „potyautasként” jártam oda hat hétig. Ezt az érzést a kialakult hálapénz kultusz ültette el bennem, minden ok nélkül. Mert soha nem voltam adócsaló és nagyon sok járulékot fizetek az államnak amióta dolgozom, nem minimálbérre vagyok bejelentve. Jogosan várhatom el, hogy az illetékes szakorvosi ellátásban részesüljek. De amikor az ember elmegy egy rendelésre, ahol nem ad külön pénzt, minden mást érez, csak azt nem, hogy jogos… Maradt végül az ügyeletes orvos, aki megkapta a maga 20.000 forintját. Még így is örültünk, hogy nem minden pénzünk a szülésre ment el. Azt gondoltam, ezzel aztán tényleg minden hálámat leróttam. A hidegzuhany a hathetes kontrollon ért, amikor felhívtam ugyanezt az orvost (a boríték okán feljogosítva érzetem magam erre). Megbeszéltük, hogy a kórházban megnéz. Amikor találkoztunk nem ismert meg (telefonon ez nem derült ki) és bár megnézett és szükséges receptet is írt fel, közölte,ennél többre csak a magánrendelőjében van lehetőség. Megbántam még azt a 20.000 forintot is és nagyon megalázónak éreztem a helyzetet. Nem tudom mennyi lett volna az „elég”. Nem tudom mikor lesz olyan helyzet Magyarországon, hogy sem a betegek sem pedig az orvosok nem kényszerülnek megalázó helyzetekbe (gondolok itt a „bérelt helyekre”) és vesszük magunkat végre emberszámba. Ennek ellenére a szülésem csodálatos élmény volt, köszönet mindenki áldozatos munkájáért! Várom mások tapasztalatait. (A cikket beküldte: Nuvanda)
|