|
|
Kategória: Szüléstörténetek Kislányom, Vanda történeteFérjemmel 11 éve ismerjük egymást. Igen, régi kapcsolat a miénk (ez most itt hosszú lenne…).Többször eljátszottunk a házasság gondolatával az évek alatt, de valahogy mindig elvetődött. Nem az egymással való bizalommal vagy bármivel volt probléma, hanem inkább az idővel. Férjem akkor – is – sokat dolgozott, én pedig főiskolára jártam, nyelvvizsgázni szerettem volna stb. Szóval valahogy mindig megállapítottuk, hogy „erre most nincs időnk.” Eltelt az egy hét kórház, csütörtöki napon haza is mehettem. Másnap indultunk egy befizetett máltai útra. Nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de az orvosom megnyugtatott, ha szedem a gyógyszereket rendesen, nem lehet baj. Nagyon jó kis nyaralás volt egy barát házaspárral. Hazajöttünk és éltük a hétköznapi életünket, nekem 2 hetente vérvételre kellett mennem, javulni látszott a dolog… Az október 23-i hosszú hétvégén elmentünk Spanyolországba a MotoGP-re - Férjem nagy motoros - ott egyszer csak olyan hányinger, émelygés fogott el, hogy borzalmas volt. Akkor én dohányoztam is. Hát, a cigit sem kívántam, sőt, egész végig egy szálat sem szívtam el. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak… Hazajöttünk és elmentem a körzetimhez, hogy rosszul vagyok, gyomrom nincs rendben stb. Mire orvosom mondta, hogy szerinte vegyek egy terhességi tesztet. Áh, gondoltam, hogyne?! Állítólag ezzel a betegséggel nem foganhat meg egy magzat, főleg mivel nekem irtó rossz eredményeim voltak és nagyon komoly volt ez a túlműködés. November 21-én mentünk Édesanyámhoz haza (Ő másik városban él). Délelőtt vettem egy tesztet, amit indulás előtt úgy gondoltam jobb, ha megcsinálok. Megvártam, amíg Férjem hazaér… Kérdeztem: - Szerinted? Mire Ő: - Persze, ess neki. Izgatottan figyeltük a tesztet…! És ott volt a KÉT csík! Ujjongtunk, örültünk és azonnal elpityeregtünk az első percekben… Férjem csak azt hajtogatta, a mi Babánk! Mi Babánk! Hát ilyen érzésekkel indultunk útnak Édesanyámhoz. Egész úton beszéltük, mi lesz, hogy lesz, elmondjuk, ne mondjuk, korai, nem korai, mennyi idős lehet a magzat, huh, de izgulunk… stb. Hát, persze Édesanyámnak elmeséltük a dolgot, sőt! Útközben egy benzinkúton még egy tesztet vettünk, hogy tutira menjünk. Hát, ez a teszt is KÉT csíkos volt. A hétvégén már egy szál cigarettát sem szívtam el, sőt! Igazából már október óta egyet-egyet csak, mert nem kívántam szerencsére. Hétfőn elmentem a nőgyógyászomhoz, aki örömmel közölte, hogy hopp! 7 hetes terhesség. Hát, majd kiugrottam a bőrömből! Kijöttem s azonnal mondtam Férjemnek, TERHES vagyok, terhes vagyok, tényleg!!! Borzasztóan örültünk. Azonnal eldöntöttük, hogy no, most van itt az ideje a házasságnak és ennek a Kisbabának egy igazi CSALÁDBA kell megszületnie. (Oké, oké, igazi család a nem házasok családja is, csak mi ezt így gondoltuk jónak!) Mennem kellett éppen kontrollra a pajzsmirigyem miatt… Hát, az orvosom azzal fogadott, hogy „ez marha jó, én nem tudom, hogy ezzel a betegséggel egy terhesség roppant veszélyes, és miért nem védekeztünk, és egyébként is ez mekkora felelőtlenség??” – mire én mondtam neki, hogy sajnos én nem lettem általa tájékoztatva, hogy még csak véletlenül sem eshetek teherbe. Mire ő mondta, hogy igen, mert ezzel a betegséggel nagyon nehéz teherbe esni… Hát, mondtam remek, akkor itt vagyok, én vagyok egy kivétel akkor. Erre ő közölte, hogy rendben, de reméli, hogy azzal tisztában vagyok, hogy többet fogok vele találkozni a terhességem alatt, mint a nőgyógyászommal… No, ekkor mondtam neki, hogy ezt nem hiszem és kijöttem az ajtón. Ekkor kerestem másik orvost és találtam is egy nagyon kedves embert, aki mindenben támogatott engem. Rögtön mondta, hogy nincs gond, csak szépen szinten kell tartani a hormonokat és odafigyelni a gyógyszerekre. Azonban megemlítette, hogy jó lenne, ha látna egy genetikus, mert szedtem gyógyszert, ami esetleg károsíthatja a magzatot. No, ekkor már tényleg megijedtem és sírva hívtam Férjemet… Megbeszéltük, hogy elmegyünk egy híres, neves genetikushoz. Szerencsére ismerősön keresztül sikerült is bejutni hozzá. Kikérdezett mindenről minket és megállapította, hogy roppant kicsi az esélye annak, hogy a magzat károsodott. Illetve igazából a gyógyszer, amit szedtem úgy árthat a Magzatnak, hogy bőrbetegsége lesz. De ennek is picike az esélye. Hát, még mindig pici félelem maradt ennünk így is. Azt mondta, menjek hozzá a genetikai UH a 19. héten és akkor több minden derül ki. Az új pajzsmirigy orvosommal havonta egyszer találkoztunk és minden rendben ment. A várandósságom alatt semmi problémám nem adódott. Minden vizsgálat rendben volt. A genetikai UH–n is rendben találtak mindent. Július 17-re voltam kiírva… Nagy izgalommal vártuk a Kislányunkat. Közben szerveztük az esküvőnket, amit márciusban meg is ejtettünk és szépen is sikerült rengeteg vendéggel és családjainkkal. Nászúton is voltunk, ami csakugyan jól sikerült. Ekkor voltam 5 hónapos terhes… Aztán eljött a július 11. hajnal. Előző nap vendégeink voltak, éjfélkor mentek el. Fél 3-kor arra ébredtem, hogy pici fájásaim vannak. Ébresztgettem Férjemet - ekkor már tényleg a Férjem volt:) Elmentem tusolni és próbáltam pihenni, de nem ment. Reggel mennünk kellett CTG-re 8-ra. Előtte felhívtam a szülésznőmet, hogy szerinte vigyük-e a cuccainkat. Hát, vittük. CTG alatt nem igazán akart mozogni az én Picikém, picit vártunk, ettem csokit stb. Megismételtük újból. Most picit mocorgott, de még nem az igazi… Szóltam, hogy nekem iszonyúan kell pisilnem. Kimentem, majd azzal a lendülettel elment a magzatvizem… No, tényleg jó, hogy hoztátok a cuccokat, ügyeletes orvos megvizsgál, méhszáj egy ujjnyira tág, szülőszoba és hipp-hopp benne voltunk a sűrűjében… Kaptam antibiotikumot, illetve oxytocint is. Sajnos fájásaim voltak, de két ujjnyinál tovább nem volt hajlandó tágulni a méhszájam. Nagyon el voltam keseredve és fáradva is. Ugye már hajnal fél 3 óta voltam ébren. Férjem számolta a fájásokat mikor jönnek, én pedig küzdöttem velük. Könyörögtem, hogy táguljak már picit, nem szeretnék semmi áron sem császárt!! Hiába! Minden méhszájvizsgálat olyan szinten fájt, hogy egyszerűen csillagokat láttam már! Pedig az orvosom próbált óvatos lenni. 10 éve az orvosom és teljes mértékben megbízom benne. Aztán egyszer csak feltette a kérdést! Mit szólnék császárhoz?! Könyörögtem, csak azt ne! Én szeretnék szülni, 9 hónapig erre készültem, mindig erről álmodoztam… Hát, sajna nem volt kívánságműsor. Már toltak is a műtőbe, megkaptam a gerinc érzéstelenítőt, ami egy cseppet sem fájt! És már feküdtem is az asztalon egy roppant kedves aneszteziológus volt mellettem, aki folyamatosan beszélt nekem, kérdezgetett. Megkértem az elején, hogy ne hagyjon elaludni semmiképpen sem, mert azonnal látni szeretném a Picikémet! Közben elég „vicces” dolog történt. Az egész kb. ¾ óra lehetett. Kb. 10 perc után éreztem, hogy a jobb karom borzasztó nehéz, mintha le akarna szakadni. Hát, én nem szóltam senkinek. A vérnyomásom jó volt, gondoltam csak túl fáradt vagyok… Aztán mikor már a 40. perce éreztem ezt, szóltam az anesztesnek, ugyan már lesse meg, mi lehet a gond. Háát?! Amire a karomat támasztották, az nem volt rögzítve az ágyhoz és gyakorlatilag én tartottam azt a rohadt nagy vasdarabot, aminek a karomat kellett volna tartania… A műtős fiú rosszul rögzítette és leakadt az ágyról. Volt nagy jajgatás. Mindenki teljesen meg volt rökönyödve és orvosom kissé megszidta a műtősfiút… De közbeszóltam, hogy ugyan, semmiség a fájásaimhoz képest, amiket éreztem. ¾ óra múlva, 23.16-kor hallottam felsírni a Picikémet, irtó erős hangon… Azonnal kivitték, majd mikor engem összevarrtak behozta a szülésznőm hozzám Vandámat, miközben még nagyban varrogattak engem össze. Odatette a fejemhez a picike fejecskét, aki rám nézett a nagy szemeivel és én megpusziltam és mondtam neki: - De szép vagy, Úristen! Könnyek szöktek a szemembe azonnal. Kivitték Őt. Férjem ment vele és roppant boldog volt, hogy Kislánya született és EGÉSZSÉGES!!! Itt megemlíteném, hogy a régi pajzsmirigy orvosomnak nem volt igaza, mi szerint el kell vetetnem a magzatot, mert szerinte beteg lesz. Azonban a genetikus orvosnak teljes mértékben igaza lett, aki kétszer is azt mondta, hogy szerinte egészséges magzatot hordok a szívem alatt... Engem a megfigyelőbe vittek éjszakára. De a szülésznőm roppant kedves volt és elintézte, hogy Vandámat mellre tehessem. Azonnal szopizni kezdett, nagyon-nagyon ügyesen… Sajnos arra nem emlékszem mennyi ideig voltunk így együtt akkor éjjel… Másnap mindent elkövettem, hogy fel tudjak kelni és tudjam végre a kezembe venni és ellátni, szoptatni, babusgatni, szeretgetni!!! Vanda a mai napig egy borzasztóan eleven, ügyes és imádnivaló kislány! A világ leggyönyörűbb dolga a születés és az ANYASÁG! Minden nőnek, aki ezt áhítja, azt kívánom, hogy megélhesse és átélhesse az anyaság érzését, ahányszor csak szeretné életében! Remélem nekem is lesz még alkalmam várandósnak lenni, illetve bízom benne, hogy talán sikerül átélnem a rendes szülés folyamatát! (A cikket beküldte: cooltim)
|