|
|
Kategória: Szüléstörténetek Két kisfiam világrajöveteleAz első terhességem nem terveztem, 15 éves voltam. Nem is ismertem a nagyfiam apukáját. Nem volt jó a kapcsolatom a szüleimmel, úgy éreztem, hogy mindenki utál, a suliban és otthon is.. Azt hiszem azt gondoltam, hogy a pasizás a megoldás, majd találok valakit, aki szeret. Nem így volt, ez egyértelmű. Egy 15 éves lányt könnyű ilyen helyzetben kihasználni.Nem is tudom pontosan, mikor kellett volna születnie, mert orvosnál sem voltam sokáig. Nagyon féltem, és sok butaságra gondoltam... Végül a rádióban hallottam a Gólyahír Egyesületről, akik bajba jutott kismamákon és babára várókon segítenek. Úgy saccoltam, hogy 8 hónapos lehet a baba. Pótvizsgára készültem aznap (2002. augusztus 28.), mivel nem igazán a tanulásra koncentráltam a suliban. Hajnalban felébresztettem az apukámat, és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Nagyon kiakadt és megkérdezte, hogy mi a tervem. Együtt felhívtuk a Gólyahír Egyesületet, mert úgy gondoltam, hogy a legjobb lesz, ha örökbe adom a babát. Elmentem, levizsgáztam. Aztán találkoztunk egy hölggyel az egyesületből. Felvázolta a lehetőségeket: örökbeadás, állami gondozás - annak a lehetőségével, hogy később magamhoz veszem, vagy lemondok róla és úgy adom állami gondozásba... Hát nem igazán tudtam, mit tegyek. Mindenesetre 30-án bementem vele egy kórházba, ahol annak ellenére, ami történt, nagyon kedvesek voltak velem. Csináltak egy ultrahangot, ahol rögtön mondták, hogy visznek a műtőbe, mert szivároghatott a magzatvíz, mert kb. egy csepp sincs odabent. Előkészítés, epidurál, és fél óra múlva meg is született a kisfiam. Az orvosok szerint kb. időre, 3250 grammal, 55 cm-rel, 13 óra 19 perckor. Egészséges. 1-2 óra múlva adták oda, addigra odaért az anyukám is. Akkor már nem volt kérdés, hogy mi lesz, hazavisszük. Az apukám, akire most is mindig számíthatok, pedig csak évek múlva rendeződött a viszonyunk, 2 nap alatt csinált neki egy szép babaszobát, az anyukám pedig mindent megvett amire szüksége volt. 4 éves volt a kisfiam, amikor elköltöztünk a szüleimtől, a párommal. Férjhez mentem és a fiam közölte a férjemmel, hogy ő lesz az apukája. 2007-ben született a picikénk, nagyon vágytam már rá, a nagyfiú is várta és apa sem volt ellene. 4 hónap rosszullét után szinte semmi kellemetlenségem sem volt, bár az utolsó hónapban már nagyon kint szerettem volna látni a babámat. A kiírt napon a játszótéren megkérdezték, miközben Matyikámat hintáztattam, hogy mikor szülök. Mondtam, hogy ma.. Hát nem jött össze. 41,5 hetesen a dokim mondta, hogy bár minden rendben, már ideje a császárnak, amit nagyon nem szerettem volna. Délután besétáltunk a kórházba, ahol az ügyeletes orvos azt mondta, hogy már rég császározni kellett volna, azonnal nekilátunk. Ez kb. 4-kor volt. Estig félig fekve szenvedtem a CTG-n, mert nem volt aneszteziológus...pff... kb. 9-kor toltak be a műtőbe, addigra 3 babát szültek meg mellettem. Hát ha közvetve is, de legalább átélhettem ezt is. A műtőben kb. hétszer próbálták meg az epidurált (ami ugye 7 helyi érzéstelenítéssel is jár), mégis csak az egyik felem zsibbadt, így végül már könyörögtem az altatásért. Akkor már szörnyen éreztem magam, sírtam a fájdalomtól, rendes fájásaim voltak, de fél centit sem tágultam, ezért kellett műteni. Szóval kb. 9 óra 45-kor született meg a "pici" babám 4300 grammal és 52 cm-rel. Bendegúzt csak másnap reggel láthattam, de ahogy a bátyja, ő is rögtön szopizott. A halom epidurálos próbálkozás miatt még 3-4 napi iszonyúan éreztem magam.. A babám viszont gyönyörű és egészséges! Ez kárpótolt. Ma már óriásiak. Matyi elsős, Bendegúz szeptemberben óvodába megy. Mindennél jobban szeretem őket! (A cikket beküldte: fdóri)
|