|
|
Kategória: Szüléstörténetek Császár kontra természetes szülésA császárt manapság nagyon ellenzik, nekem mindkét gyermekem császárral született, mivel fájásgyengeség miatt nem volt más lehetőség. Természetes úton ugyan nem szültem (bár vajúdtam 12 órán keresztül oxitocin mellett), de úgy gondolom, hogy talán jobb, ha a nagyobb fájdalom után megpillantja a mama a babát és utána "gyorsan" felépül, mint a kb. 1 hetes császár utáni fájdalom.De kezdjük az elején: én hagyományos szülésre készültem (kismama jógáztam, gátmasszázst alkalmaztam, málnateát ittam), rettegtem a császártól a gerincérzéstelenítés meg egyáltalán a műtét miatt. Az orvosom meg a szülésznőm sajnos nem említették a császárt, mint esetleges lehetőséget, pedig a 39. hétre sem ereszkedett le a hasam, azaz a baba feje nem illeszkedett be a szülőcsatornába. A 39. héten, délután 5-kor ment el a magzatvíz (pontosabban ömlött), fájásaim egyáltalán nem voltak. A kórházban ugyan aláíratták a császáros papírt is, de még mindig azt mondta a szülésznő, hogy majd vajúdás folyamán beilleszkedik a baba. Éjszaka lettek fájásaim, reggel oxitocinra kötöttek, délben pedig az orvosom váratlanul közölte, hogy császározni kell. A főorvos még egy adag oxitocint adatott be, a méhszájam teljesen eltűnt, de többszöri próbálkozás után sem tudta a főorvos kinyomni a gyereket, így este 6-kor (azaz 25 órával a magzatvíz elfolyása után) sürgősségi császárt végeztek altatásban. Mit ne mondjak az ébredés elég szörnyű volt, a seb sokáig fájt, a babát sem tudtam eleinte segítség nélkül felvenni. A második szülésnél ismét természetes szülésre készültem, de a baba feje a 40. hétre sem illeszkedett be, a mostani orvosom egyből mondta, hogy császár, felesleges az előző tapasztalatok alapján oxitocinnal próbálkozni (sebaj, megkaptam ugyanazt az adagot több injekcióban utólag, hogy a méhösszehúzódásokat elősegítsék). Programozott császár, spinális érzéstelenítésben. Egy előnye van, hogy rögtön megmutatják a babát, de utána 12 óráig feküdnöm kellett, a felkelés sokkal rosszabb volt, mint előzőleg. Alig bírtam járni, a méhösszehúzódásaim is jóval fájdalmasabbak voltak kb. 5-6 napig, 3 napig pedig a fejem is pokolian fájt. A babát sem tudtam felvenni 2 napig egyedül. A második gyermekemnél egyébként utánanéztem a fájásgyengeség nevű problémának (ezt írták a zárójelentésbe), aminek oka a téraránytalanság is lehet (azaz a medencém túl szűk, a baba feje nem tud beilleszkedni), lehet egyedi eset, de lehet alkati dolog is (azaz minden szülésnél előfordul). Nekem egyáltalán nem voltak jósló fájásaim, illetve az NST-n méhtevékenységet sem mértek (az oxitocin hatására aztán lettek összehúzódások percenként, de az sem volt elég ahhoz, hogy a baba beilleszkedjen), fájások nélkül pedig a baba nem születik meg. Belegondolni is rossz, hogy császár nélkül 150 éve sem a baba, sem én nem éltem volna túl a dolgot, esetleg a babát kivágják valahogy, de én aligha épültem volna fel. Egyébként mindkét gyermek egészséges, nem vettem észre rajtuk semmi jelét annak, hogy császáros babák. Persze az első baba a 24 órás vajúdás után kb. 2 napot egyfolytában aludt, a második baba pedig már születése után 10-12 órával felébredt és másnap már szopizott is. Körülöttem sok kismama megszült 2-3 óra alatt, majd a szülés után pár órával simán felkeltek és nem okozott nekik gondot a baba ellátása. Szóval hallani, hogy sokan kérik a császárt: szerintem sok szempontból rosszabb, mint a természetes szülés: utólag (bár talán kevésbé, mint a szülési fájdalom) tovább fáj. Aki mégis ezt választja, mert pl. fél a szüléstől, annál lehet, hogy a baba szempontjából is jobb, hogy a mama császárral szülhet, így a baba nem éli át a mamája szorongását. (A cikket beküldte: j357)
|