|
|
Kategória: Szüléstörténetek A legcsodálatosabb névnapi ajándékChiara Jázmin születése.Egy kis előzmény. Chiara érkezése április 17-re volt jósolva. A babák nagyon kis százaléka jön a kiírás napján a világra. Nálunk se így történt. Úgy éreztem, kislányom előbb fog megszületni mint 17., ezért még nehezebben tűrtem, amikor eljött a kiírt nap, és nem történt semmi. Még csak jele sem volt szülésnek. Ezen a napon volt egy kontrollra időpontom. Ultrahang: magzatvíz elég, baba jól van. Méhlepény már eléggé öregszik. Méhszáj, mint a múltkor, egyujjnyira nyitva és még hátul. Doki szinte el se érte. Csütörtökön újabb vizsgálat, lehet indítás. Mindenféle szülésindító praktikát is kipróbáltam. Erős kínai kaja, fahéj, petrezselyem, homeós bogyók, málnalevél tea, bábakoktél. Egyedül az apával összebújást nem próbáltuk még, de igazából már nem nagyon lett volna kényelmes, és nem is tudtam rászánni magam a dologra. Április 18. 40+1nap Elkezdett részletekben távozgatni a nyákdugóm. Április 19. 40+2nap Elvileg ma kellett volna a dokimhoz menni kontrollra, de nem hívott. Április 20. 40+3 Egész nap hasogatott a derekam, voltak keményedéseim, de nem akart rendszeresedni. Fiúkkal és Zsoltival pedig uszodába mentünk, meg sétálgattunk, hátha történik valami. Este 9 felé annyira elkezdett fájni a derekam, hogy azt hittem itt az idő, vagy ha nem is az, akkor meg lehet a vesém kezdett fájni. Azt ugyanis megnézték az UH-on kedden, és elkezdte nyomni a baba, így fennállt egy esetleges vesegyulladás. Zsolt nem bírta nézni a szenvedésem, és úgy döntött bevisz a kórházba. Mutatott némi fájásokat a gép, de különösebb nem történt, így haza indultunk. Április 21. 40+4nap A NAP… A 2 nagyobbik fiú az apjához készült a hétvégére. Délelőtt még elmentünk az állatkertbe sétálgatni, majd 2 körül leadtuk a fiúkat Zolinak. Csak Nimród maradt velünk. Egész nap nyugodt voltam, és nem is foglalkoztatott a szülés gondolata. Délután még beszéltem az orvosommal, akivel annyiban maradtunk, hogyha nem történik semmi hétfőig akkor megnéz, és megbeszéljük a szülés beindítását. Délután hazaértünk, Nimródot meg letettük aludni. Mi is leheveredtünk, majd összebújtunk apácskával úgy, hátha…(orvosi utasítás is ez volt) Este megfürödtem Nimróddal, egy nagyot pancsiztunk a kádban. Ekkor már éreztem néha görcsöket, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, gondoltam ezek csak a szokásos esti jóslók. Játszottam még Nimróddal, megvacsoráztattam, és visszagondolva, görcsölgettem, de fel se tűnt. Este 9-kor már kezdett gyanús lenni a görcsölgetés, így elkezdtem nézni az órát. Hol 10, hol 15 percenként éreztem fájást, ezért megint elhessegettem a gondolatot, hogy talán “ez lesz az a nap”, majd azért biztos am biztos alapon, hátha beerősödnek a fájások kitakarítottam fürdőszobát. 10 körül elkezdtünk Zsolttal egy filmet nézni. Masszírozgatta a hátamat, pocakomat, derekamat, én meg elkezdtem figyelni az órát, mert egyre gyakrabban éreztem fájásokat, de még mindig nem erőseket, sőt. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Aztán egyszer csak bebóbiskoltunk, és 10 óra 45perckor arra ébredtem, hogy elég erős görcs jött rám. Kérdeztem Zsoltit, hogy beüljek-e meleg vízbe, mert az egyértelművé teheti a jeleket.(Ugye erősödhet, és sűrűsödhet a fájás.) Igazából nem akartam, hogy mint előző nap, téves riadóra menjünk a kórházba. Végül elkezdtem téblábolni fel le a lakásban, és mivel köntösben voltam, felöltöztem. A fájások, úgy 4-5 percenként jöttek. Vagyis 3 fájásom volt, mert utána…. Közben lázasan járt az agyam, és vártam valami egyértelmű jelre (magzatvízelfolyás) 15 perc telt el, közben kérdezgettem Zsoltot, hogy menjünk vagy ne, meg hogy mi legyen Nimróddal, keltsük fel vagy ne, vagy kit riadóztassunk, hogy jöjjön át vigyázzon rá. Közben még lázasan összepakolgattam pár holmit, de teljesen összevissza voltak a gondolataim, és egyre nagyobb fájásokat éreztem, hullámban tört rám, gyengén kezdődött, majd egyre erősödött, végül csillapult, de nem múlt el, megint erősödött, meg csillapult, és így tovább, tehát már szünet nélkül. Az agyam is csak forgott. (Közben hajtogattam Zsoltinak, hogy ébressze a gyereket, induljunk, mert ez tuti az…) Gondolataim eközben: (De már valami mégis azt súgta, ez az, kezdődik!!!) - Magzatvíz nem ment el. - Rendszeres fájások nem jöttek, csak össze vissza - Voltak fájások, este óta, de nem is erősek. - Induljunk, vagy még ne? - Tegnap még csak egyujjnyi voltam, meg a méhszáj is magasan volt, miért mára változott volna.(Mondjuk a méhszáj meg nagyon fel volt puhulva.) Szóval a totális káosz, és bizonytalanság uralkodott el rajtam, és ugyan 4. szülés, de igaz is, hogy mindegyik más, máshogy zajlik le, máshogy kezdődik. Csak a végcél ugyanaz, egy édes kis baba. 23 óra 12 perckor az autóban ültünk, és indultunk a kórházba. Én hívtam a szülésznőt, hogy megyek szülni. Nagy örömömre az a szülésznő (és védőnő, itt egy és ugyanaz a személy mindkettő) volt ügyeletben, aki kijárt hozzánk Nimród születése után. Elfinek hívják. 23 óra 40-re beértünk a kórházba, és furamód, elkezdtek ritkulni a fájások, és már csak 3-4 percenként jöttek. Bementünk a félhomályos, barátságos, otthonos szülőszobába. Elfi kérdezett pár dolgot, aztán rám tette a CTG-t. Szép erős, hosszú fájásokat mutatott. Én közben azon aggódtam, hogy vajon mennyire lehetek nyitva már, mert ha még nem eléggé, akkor így ritkuló fájásokkal nem is fogunk nagyon tovább haladni. Ezért meg is kértem Elfit, hogy legyen szíves, minél előbb vizsgálja mag a méhszájat, hogy tudjunk valamit. Így is tett. Nagy megkönnyebbülésemre 8 centit mondott. Egy hegy esett le a szívemről, és kezdtem teljesen megnyugodni, mert tudtam, már csak fél, vagy max. 1 óra lehet hátra. Szóltam, hogy kádban szeretnék megint szülni, így elkezdte a kádba engedni a vizet, ami vagy 500literes. Közben telt az idő. Én feküdtem az ágyon, és tűrtem a fájásokat, amik még gyengültek is. Nimród is ücsörgött velem az ágyon, és fájásszünetekben “beszélgettünk.” Elfi közben előkészített mindenféle dolgot a szüléshez, majd megkérdezte, hogy esetleg szeretnék-e pózt váltani, négykézlábra menni, vagy sétálgatni, stb. Végül úgy döntöttem a javaslatára, hogy beülök a szülőszékbe. Az időt nem érzékeltem, Nimród foglalkoztatott, meg az, hogy befelé is figyeljek, és menjen a dolog. Annyit kértem, hogy ha esetleg a szülésznő úgy látja, akkor szóljon, ha elkezdhetek nyomni. Mondta is, hogyha érzem az ingert, meg a tolófájásokat, akkor kezdhetek nyomni, mert eltűnt a méhszáj. Viszont, én nem nagyon éreztem tolófájásokat, csak olyan nagyon gyengéket. Közben valamivel éjfél után, megérkezett a dokim is. Elfi szólt, hogy kész van a kád, ha gondolom, mehetek. Viszont nekem már nem nagyon volt kedvem mászkálni, így maradtam a szülőszékben. Lassan elkezdődtek a tolófájások gyengén, de én nyomtam, és nyomtam, és nyomtam. Majd egyre erősebben éreztem a nyomási kényszert, és bizony párszor artikulátlan hörgő hang jött ki a torkomon, az utolsó pár fájásnál. Nimród el is kezdett sírni, és szóltam Zsoltnak, hogy vigye ki. Na és ekkor jött az utolsó nyomás. Az egyik lábamat a szülésznőnek támasztottam, a másikat meg az orvosomnak, és nekikészültem a nyomásnak. (Hálás vagyok a dokimnak, mert ő határozottabban irányított, mint a szülésznő) Elkezdtem nyomni, és próbáltam hosszan kitartani. Majd abba akartam hagyni, pihenni, de az orvos utasított, hogy vegyek még egy nagy levegőt, mert tart a fájás, és megint nyomjak bele. A 2. nyomásnál, már úgy éreztem semmi erőm nincs, és még ezek után is mondta, hogy még egy nagy levegő, nyomunk, és kint a baba. Nem tudom mennyi idő lehetett, lehet csak egy perc, vagy még kevesebb, de nekem hosszúnak tűnt, és fura volt, hogy egy fájás alatt, ennyit nyomatott, és nem engedett pihenni, de tény igaza volt. Én nyomtam az utolsót, ami már borzasztóan fájt, és úgy éreztem, nem lesz hatása, és a baba még mindig nem fog jönni. A doki, meg Elfi, pedig nyomták a lábamat a hasamnak. Éreztem, hogy jön lefele, meg ki Chiara, de az futott át az agyamon, hogy úristen, milyen hosszú ez a gyerek, mert érzem, hogy csúszik, csúszik, még mindig csúszik, és nem jön az a jól ismert nagy robaj, az a robbanásszerű érzés, és utána a megkönnyebbülés boldogsága, hogy kint van a baba. Aztán, egyszer csak kicsusszant. Igazából, fel se fogtam a dolgot, csak ezen a hosszú fájás dolgon járt az agyam, és azon, hogy miért nem jött az a nagyon nagy megkönnyebbülő érzés, meg hogy milyen más volt ez a szülés, mint a többi. Ezek pár mp alatt futottak végig a fejemben, és lassan ráeszméltem, hogy Chiarát a hasamra tették, és letakarták, melegített takaróval. Valahogy olyan furán ültem, feküdtem a székben, hogy nem is láttam a kis arcát, meg csúszós is volt, és teljesen oldalra csúszott, és befészkelte magát a hónaljam alá, de éreztem ott van, és végtelen boldogság töltött el. Hallgattam az édes kis sírását. Eltelt egy pár perc, és csillapodni kezdett a lábamban az éles fájdalom, ami nyomás közben rám tört. (Szerintem valami izom meghúzódhatott). Felállni készülődtem, és mondtam Zsoltnak, hogy segítsen. Majd ráeszméltem, hogy hova is sietnék, hisz még a köldökzsinórt is el kell vágni, meg a lepény se született meg. Hamarosan Zsolt elvágta a köldökzsinórt, és a lepény is szépen megszületett. Nem is volt olyan nagymértékben elmeszesedve, mint azt mondták. A Doktor úr megvizsgált, és közölte, hogy semmilyen repedés nem történt, így nagyon hamar rendben leszek odalenn. Ez megnyugtatott. Majd még jó párszor megdicsért, és elmondogatta, hogy nagyon jó szülőalkat vagyok, ahhoz képest, hogy vékony vagyok. Jól tágulok, nem nyavalygok, hamar regenerálódok. Szerinte egész életemben szülnöm kellene. Haha.:-D Én már befejeztem, gondoltam magamban. Nagyon boldog vagyok a 4 kincsemmel!!! Azért kicsit el is szomorodtam, mert minden nyűgével, fájdalmával, kellemetlenségével együtt, számomra az állapotosság egy gyönyörű időszak, a szülés meg egy szép élmény, és a célt már nem is említve, a legcsodálatosabb dolog az életben, és hiányozni fog, Na mindegy, erről még hosszan tudnék írni. Talán majd egy másik írásomban megfogalmazom, miről is beszélek, és kíváncsi vagyok van-e így más is ezzel, vagy csak én vagyok egy csodabogár, meg a szülésznőm, mert vele azóta is sokat beszélgettem eme érzéseimről, és ő megért, tudja, miről beszélek. Viszont egy biztos, a mi családunkba, már csak unoka formájában jön baba. Remélem, nem kell majd sokat várnom, és fiatal nagyi leszek. Én meg koncentrálok a gyerekekre, és arra, hogy mindent megadjak nekik, és Boldogan, vidáman nőjenek fel. Nem könnyű, és nehéz a szeretetet, a figyelmet megosztani, de próbálom, és napról napra tanulok bele a dolgokba. (A cikket beküldte: csillus78.06.27)
|