|
|
Kategória: Szüléstörténetek Bende születéseVéget nem érőnek tűnő terhesség után végre megszületett kisfiúnk, Bende, akire már régóta vártunk, hogy összejöjjön s akit a két nagy tesója is nagyon várt már. A terhesség kicsit problémásan zajlott, részben az előzmények, részben a sok hányás, a terhességi cukor kialakulása s egyéb tényezők miatt is.Egy hét után már nagyon hiányzott a férjem meg a gyerekek is, s vágytam a saját ágyam után is, úgy éreztem sosem szülök meg. Hiába jöttek naponta többször látogatni, a haza induláskor mindig elsírtam magam. Mikor a 39. hetet is betöltöttem, teljesen befordultam, mert a nagy fiaim addigra már rég megvoltak, most meg még sehol semmi. Nagy volt már nagyon a pocim, nehéz is volt, éjjel se tudtam aludni, stb. Biztos jobban viseltem volna, ha otthon lehettem volna. Vasárnap mikor a férjem ott volt, nagyon görcsöltem, lementünk sétálni a kórház udvarába, hátha jobban leszek, de többször meg kellett állnunk, mert menni alig bírtam. De elég rendszertelenek voltak a fájásaim, így nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Másnap, hétfőn vizitkor mondta a főorvos, hogy kedden OPT-t csinálnak, vagy megrepesztik a burkot, mert két cm-re nyitva vagyok. Gyors felhívtam Istit, hogy másnapra kérjen szabit, mert apás szülést terveztünk. Hát, rá fél órára elment a magzatvizem… Visszahívtam a drágát, hogy inkább aznap induljon... Szóltam a nővérnek, átkísért a szülőszobára, ahol megvizsgált a doki, s mondta 3 cm-re vagyok nyitva. Semmi fájásom nem volt, azt mondta az orvos, ha két óra múlva se lesznek fájásaim, kapok egy kis oxitocint. Ez volt 9-kor. Később bejött a szülésznő, szólt, hogy itt a férjem, 10.30 körül ki is engedtek hozzá, de mondták, 11-re menjek vissza. Mikor megláttam a Drágát, a nyakába borultam s elsírtam magam, addigra már beindultak a fájások is. Hát nem volt egy felemelő érzés a folyosón vajúdni idegenek (látogatók) közt, s még ráadásul kórházi hálóing volt rajtam. 11-kor visszamentem, megvizsgáltak, mondták, hogy semmit nem tágultam, még mindig 3 cm. Azért előkészítettek, kaptam beöntést meg tusolhattam. Hát, már nem tudtam mitől görcsölök jobban... Majd kiraktak a vajúdóba, ott bekaptam egy kis homeopátiás bogyót, amit előtte elfelejtettem. Hát, be is indultak a fájások még erőteljesebben, egyfolytában úgy éreztem, hogy hánynom kell. Azt mondták a szülésznők, hogy az jó, mert azt jelenti, hogy gyorsan tágulok. Közben a mellettem lévő ágyon megszültek, hát nagyon irigykedtem... Miközben feküdtem az ágyon, s erősödtek a fájásaim, arra gondoltam mennyire szeretem a párom, s megéri ezt végig csinálni érte. 13.30 körül megint megvizsgált az orvos, már 6 cm-nél tartottam, akkor beengedték a férjemet is. Szegény, nem mert menni se wc-re, se büfébe, nehogy lemaradjon valamiről... Átmentünk az apás szülőszobára, nagy segítség volt lelkileg a páromat látni s érezni a jelenlétét, az ölelését. Labdára ültem, azon tudtam magam ringatni a fájásokkor, Isti közben fogta a kezem, masszírozott meg próbált szórakoztatni, de a poénjaira a két perces fájásoknál már csak megsemmisítő pillantásokkal reagáltam. Szegény folyton azt kérdezgette, hogy miben tudna nekem segíteni, mondtam neki, nekem elég, hogy ott van. Mikor bejött a szülésznő, kérdeztem nem kaphatnék-e fájdalomcsillapítót, mert már nem bíróm, azt mondta szívjak gázt. Hát alig szívtam bele hármat, már éreztem is a tolófájásokat. Gyorsan felraktak a szülőágyra, s kiabáltak az orvosnak, hogy szülünk. Isti ott állt a fejemnél s fogta a kezem, törölgette a homlokom s mondogatta, hogy nagyon szeret. Az első tolásra a baba fejtetője jött ki, mondták simogassam meg, ebből sok erőt merítettem. Végül a 3. fájásra, 14.47-kor kibújt a babánk, s rögtön rám is rakták. Isti meghatódva állt mellettünk, megcsókolt s mondta, hogy szeret. Sosem felejtem el az arcát... Utána ment Bendével, amíg lemosták, ellátták. Engem addig megvarrt a doki, mert kicsit repedtem, azt hittem leugrok az ágyról... Utána kihozták a Bendit mellém, Apa is ott maradt velünk s nem tudott betelni a picivel. Felhívta a családot, s mikor anyósommal beszélt, akkor elsírta magát. Olyan jó volt látni, hogy mennyire boldog. :) Sok-sok fényképet csinált, egyszerűen nem tudott betelni a picivel. Mikor letelt a két órás megfigyelés, szinte úgy kellett elvenni tőle a babát, hogy elvigyék az osztályra. Délután visszajött a családdal, s szinte rátapadt az üvegre, ahogy nézte a Bendét. Azóta is nagyon jó apuka, neki tényleg érdemes volt szülni.:) Éjjel is felkel a picihez, ha felsír, tisztába teszi, hogy tudjak annyival tovább aludni mielőtt szoptatok, ő fürdeti, s nagyon sokat foglalkozik vele. Mit ne mondjak, szinte csak szoptatnom kell, de persze azért én is sokat dajkálom babácskánkat. (A cikket beküldte: wyra)
|