|
|
Kategória: Szüléstörténetek Angyalkám születéseKét felnőtt gyermekem után érkezett a mi kis angyalkánk. Nagyfiam 18, nagylányom 16 évesek voltak, amikor bejelentettem Nekik a jó hírt. Egészen pontosan a fiam 18. szülinapján. Ez a hír volt a plusz ajándék.Dolgoztam, Ők iskolába jártak, tanultunk, kirándultunk, mindennapos házimunkák elvégzése, szülői értekezletek, sokszor azt sem tudtam melyik gyerekem osztályába menjek, ide-oda futkároztam az osztályok között, hogy ne legyen infó, amiről lemaradok. Röviden ez volt az a kemény, de szeretettel és nyugalommal teli 10 év, amit hármasban éltünk meg. Teljesen begubóztam, csak Nekik éltem. Soha nem gondoltam arra, hogy én még egyszer férjhez megyek, sőt még kisbabám is lesz. 3 évvel ezelőtt találkoztam VELE, bár már ismertük egymást 8 éve, de az élet úgy hozta, hogy Ő jobbra, én balra, hiszen engem teljesen megviselt a válás és ennek nehézségei. De nem adta fel. Addig keresett, amíg meg nem talált. Aztán alakult minden szépen sorban. Megkérte a kezem, amire én igent mondtam. 2008. április 25-én volt az esküvőnk, akkor még babára nem is gondoltunk. Emlékszem, aznap jött meg pont és nagyon rosszul éreztem magam az oltár előtt. De boldog voltam. A következő hónapban már ez kimaradt és a tesztem pozitív lett. A hírt mindenki szinte örömkönnyekkel fogadta a fiam 18. szülinapján. Egy pici, új életke érkezik hozzánk ennyi egyedüli év után. A terhességem nem volt zökkenőmentes, mivel trombózisos vagyok. Hetente kellett járnom vérvételre, hogy ellenőrizzék a véralvadást és minden nap kétszer kellett magam szúrni Clexan vérhígítóval. 2009. január 31-re voltam kiírva. 19-én mentem még CTG-re, az orvosom mondta, bármi jele van a szülésnek, azonnal menjek be a kórházba. Hazamentem, tettem a dolgomat és este 20. 35-kor éreztem, hogy fáj a hasam. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi lehet, de sejtettem. 5 percenként kérdeztem a családomtól, hogy mennyi az idő, mert én nem arra figyeltem, hanem a fájásokra. Akkor háromszor azt a választ kaptam, anya, most kérdezted. Utána esett le Nekik, hogy miért pont 5 percenként kérdezem. Pont éjfélkor értünk be a kórházba, 2 ujjnyira voltam nyitva. Egyre erősödtek a fájások, de nem tágultam semmit. Hajnal 4. 30-kor repesztettek burkot és onnantól gyorsult fel az egész. Iszonyatos fájdalmaim voltak, de újra élni ennyi sok év után ennek ellenére is nagyon jó volt. Sűrűbbek és még erősebbek lettek a fájások és egyszer csak éreztem, hogy már ott a kicsi, nyomni kell. A dokim pont nem volt velem, a szülésznőm kiabált Neki, hogy szülünk. Innentől már csak 20 perc volt, de egy örökkévalóságnak tűnt. Végül, reggel 6 óra 35 perckor megérkezett a mi kis csodálatos angyalkánk, Nikolett babánk. 52 cm, 3000 grammal, 9/10-es Apgar értékkel. Soha nem gondoltam a válás után, hogy én ezt a mindennél csodálatosabb érzést - anyává válni -, még egyszer átélhetem. Most 3 gyönyörű gyermek boldog édesanyja vagyok és boldog feleség. A fiam 20 lesz májusban, a nagylányom 17, a kicsi lányom 1 éves. 10 éves egyedül lét után, a pici Nikitánkkal született egy új boldog család. Titokban elárulom, én szeretnék még egy picit! De félek is, mert az idén töltöm a 37-et. Ha esetleg így lesz, megírom azt is majd. (A cikket beküldte: Tüccsögi)
|