|
|
Kategória: Szüléstörténetek Amikor egy angyal születik...2008.07.10. Előző nap kora délutánján hozták haza Anyukámék a kisfiamat, mert néhány napig náluk nyaralt, tekintettel arra, hogy anyának be kellett feküdnie a kórházba a kiírt időpontban, július 7.-én.Annyira hiányzott már és tudtam, hogy még napokig távol leszünk, mert ha megszületik a mi drága pici lányunk, még bent kell maradni picit...sírtam és vártam, hogy jöjjön..és jött. Mosolygott rám és be nem állt a szája úgy magyarázott. Én meg szorosan átöleltem és csak sírtam, sírtam, szegény kisfiam nem tudta mi a baj, csak ennyit mondott: "Ne sírj anyu... fáj a pocakod?" A szívem fájt, de nagyon. Aztán kimentünk a kórház belső udvarára, hogy mégse ott bent kelljen lennie velem. Játszottunk, kergetődztünk, olvastuk a könyvet, amit vettem neki, hogy amíg nem vagyok otthon addig Apával legyen mit olvasgatni. Aztán elment és én megint sírtam. Azt kívántam bárcsak túl lennénk már rajta és mehetnék haza, hogy ne hiányozna és én ne hiányoznék neki. Aztán a néha-néha érzett kellemetlen húzódások a pocakomban kezdtek sűrűsödni, de még akkor sem mertem elhinni, hogy nemsokára megadatik életem második legnagyobb csodája. Este a szobatársakkal együtt néztük a TV-t, de én már a labdámon ülve néztem a stoppert és olyan jó 6-7 percenként voltak fájások rendszeresen. Mindenki nagyon izgatott volt, hogy végre talán szülünk, de nem sűrűsödtek a fájások. Este 11 felé a szülésznő azt mondta, ha tudok, próbáljak pihenni, mert ha tényleg beindul a dolog, akkor legyen erőm. Így is lett. Már mindenki jócskán aludt, én is szenderegtem kicsit, és sose gondoltam volna, hogy fájások alatt ilyen jól lehet aludni. Néha egy-egy nagyobb fájás felébresztett ugyan, néha oda sétáltam, ahova a király is gyalog jár, aztán még mindig 6 percenként jöttek. Hajnali 3 fele felkeltem hogy sétálgatok kicsit, hátha sűrűsödik. Csináltak egy Ctg-t, vérnyomást mértek, hívták az ügyeletes doktornőt, hogy nézzen meg. Akkorra már jó 4 ujjnyi volt a méhszáj, úgyhogy azt mondta, készítsenek elő, felhívja az orvost... Na ekkor kezdtem ráeszmélni, hogy tényleg hamarosan a karomban tarthatom az én pici babámat. El sem hittem milyen szerencsém volt, hogy a tágulási szakaszt végig pihentem, aludtam, és már megyünk is szülni... Gyorsan riasztottam a sógoromat, hogy mehet, de csak óvatosan életem párjáért, mert hamarosan meglesz a baba. Apa ugyanis éppen Szentendrén volt kiképzésen. Szóval Gábor sógorom azonnal kapta magát és irány.. (Amiért utólag is ezer puszi neki!) Megjött az orvosom Dr. Gáspár Attila (neki is 1000 hála és köszönet mindenért!) és egyszerűen csak annyit kérdezett hajnali 3.15-kor "Csókolom, jó reggelt! Mit rosszalkodunk itt hajnalok hajnalán?" Mire én csak annyit feleltem: "Szülünk doktor úr, erre vártunk, nem?" és tényleg... Innentől aztán hihetetlenül gyorsan peregtek a percek. Oxitocyn-t kaptam aztán sűrűbbek és erősebbek lettek a fájások, közben burokrepesztés 3.30-kor. Aztán már csak arra emlékszem, hogy 4 órakor kezdtem a kitolási szakaszt, mert akkor tűnt el teljesen a méhszáj. Hangok és mondatok keveredtek és mosódtak el a tudatomban és már csak arra koncentráltam, hogy érezzem minden nyomással egyre lejjebb kerül a pici és amikor azt mondtam, hogy "Na most van az a pont... én most hazamegyek..." Akkor még egy utolsó nagy szusszanás és elmúlt minden fájdalom... végre kicsusszant... Kicsi, maszatos és gyönyörű szép. A mi kis Csenge babánk végre megszületett. Ahogy a mellemre fektették és éreztem a kis meleg testét, hirtelen rám csodálkozott egy pillanatra ("Szia Anyu, hát te vagy az?") és mint aki megnyugodott lehajtotta a fejét rám... Csodálatos pillanat volt. És elkészült élete első fotója, amikor levették rólam, hogy elvigyék megtörölni, bebugyolálni, amit nyomban el is küldtem Apájának. Ő pedig néhány perc múlva felhívott és megkérdezte hogy tényleg ő van a képen? Ilyen hamar megszületett? Még éppen csak odaért hozzá a sógorom. Én meg azt feleltem: "Igen, tényleg ő az, egy angyal. Ügyes pici lány, gyorsan kibújt..." (A cikket beküldte: martone)
|