|
|
Kategória: Szüléstörténetek Dorka érkezéseDecember 14-én, vasárnap kora reggel arra ébredtem, hogy szabályos időközönként görcsöl a hasam. Elég enyhe volt még, mintha megjönne. Gábor, a férjem fél 8-tól nézte az órát, és megállapította, hogy a fájások öt-hét percesek.Tíz óra előtt érkeztünk meg, felmentünk a szülészetre. A hasam továbbra is öt percenként görcsölt. Egy szülésznő megvizsgált, és megállapította, hogy még zárt vagyok. De azért rátesz a CTG-re. Az volt a mázlim, hogy telt ház volt a szülészeten, csomóan szültek, így senki sem törődött velem, egy órát ültem a CTG-n. A fájásaim egyre erősebbek lettek, és három percenként jöttek már. Azért írtam, hogy mázli, mert mire legközelebb megvizsgáltak, már egy ujjnyira nyitva voltam! 1 óra alatt! Így nem küldtek haza, hanem „felvettek”. Borotválás, beöntés, majd mivel felszabadult egy szülőszoba, kb. 12-kor el is foglaltunk. Na ilyenkor már rohadtul fájt a hasam, egy támlás gumilabdán üldögéltem, miközben a CTG egyre erősebb fájásokat mutatott. Kb. háromkor érkezett meg a dokim, 2-3 ujjnyira voltam nyitva, burkot repesztett. Na, innentől már nem volt piskóta! Még mindig a labdán ültem/ringatóztam (nekem ott és akkor nagyon bejött!), s enyhén nyüszítettem, mikor fájás jött. Gábor közben mindig vizet hozott nekem és zsepiket vizezett, azzal törölgettem magam. Megint jött a doki, megnézett és közölte, hogy van egy rossz híre meg egy jó. (Kis vicceske.) A rossz, hogy már nem adhat epidurált, annyira előrehaladott állapotban vagyok. A jó hír meg pont ez, hogy szépen tágulok. Sebaj, gondoltam, amúgy sem voltam benne biztos, hogy akarok érzéstelenítést. De így a sors megoldotta. Legközelebb, mikor megvizsgált a doki, viszont megállapította, hogy lelassult a tágulás, így jön az oxitocin (fájáserősítő)! Majdnem felkiáltottam, hogy ne, tudtam, hogy az maga a halál (szegény húgom mesélte). Na onnantól már csak a szülőágyon feküdtem, sőt, inkább vergődtem és nyöszörögtem. Elég durva volt, de a cél éltetett! A szülésznő nagyon rendes volt, elmondta, mit csináljak ha jön a fájás. Próbáltam koncentrálni, már amennyire lehetett. Szegény Gábor csak tehetetlenül nézett. Amúgy poén, őt többször elküldtem, hogy menjen el büfébe, enni, stb., de ő természetesen maradt. Egyetlen egy olyan pillanatom volt csak, hogy feladom, én ezt nem bírom már. Mondták, hogy nagy a baba, és még császár is lehet, majd meglátjuk. De én tudat alatt nem akartam császárt, ez motivált. Mivel ezek a durva fájások már tolófájások voltak, egyszer csak azt vettem észre, hogy bejött a dokim és egy idősebb, őszes doki, felkapcsolták a villanyt (addig félhomály volt), és közölték, akkor most szülünk. Mondták, ha jön fájás, szóljak. Mondjuk ezt anélkül is látták rajtam. A szülésznő a lábamnál állt, az őszes doki is ott állt, majd ült és „drukkolt”, az én dokim, meg minden fájásnál, miközben én nyomtam, teljes erőből nyomta a hasam. „Kicsit rásegítünk” – mondta. Meg azt is, még 3 fájás és kint lesz a baba. Én ezt akkor nem hittem el. Pedig így lett, 2 nyomással később már látszott a feje, kérdezték, nem akarok-e odanyúlni, megérinteni. Közöltem, hogy nem, nem akarom – én már csak nyomni akartam. A következő nagy nyomásnál pedig hirtelen kicsusszant belőlem egy nagy, meleg, puha test: a kislányom, az én gyerekem, a MI GYEREKÜNK!!! Hát ez valami leírhatatlan élmény! Minden szenvedést megér az a pár másodperces pillanat! Fantasztikus volt! Pontosan 18:05 volt, mikor megszületett édes pici Dorkánk. Gábor elvágta a köldökzsinórt, majd véresen-mázosan rám fektették a kis testet. Gyönyörű baba volt, nyitott szemmel nézegetett engem, az ANYUKÁJÁT! Később lefürdették, lemérték, akkor ért a döbbenet: 3500 gramm!(a 2 nappal ezelőtti uh-n 3100-re saccolták. Ennyit a súlybecslésről.) Hossza 56 cm. Hogy tudtam én, az alig 50 kg-s csajszi egy ekkora babát totál természetes úton megszülni? Valaki mesélte egyszer, hogy minden agyban dől el. Én annyira akartam ezt a babát, annyira meg akartam szülni természetes úton, hogy sikerült! Ja, a szülésznő és a doki is megdicsértek, hogy „példaértékű szülés” volt! Minden szülésnek ilyennek kéne lennie, mondták. Végül következett az összevarrás (gátmetszés volt), Gábor addig nézegette a picit. Anyukámék is bejöttek később. Összegezve a szülés egy iszonyú fájdalmas küzdelem, de a legcsodálatosabb élmény, amit valaha átéltem! Minden lányt arra bíztatok, vállaljon gyereket és szüljön! Akkor teljesedik ki igazán egy nő, ha mindezt átéli. (A cikket beküldte: macs77)
|