|
|
Kategória: Szüléstörténetek Zotya csomag érkezése2009. 05. 05-én megszületett a második kincsem: Zoltán Márk. Nem volt könnyű szülésem most sem, de már kezdek belejönni. Már Kírcsi után is azt mondtam többet soha nem szülök, most meg pláne! De aztán már foglalkoztat a gondolat egy 3. babáról.Aztán felfigyeltünk egymásra és 2004. 12. 28-án egymásra találtunk. Kíra lányomat az első perctől kezdve elfogadta, mintha a saját lánya lenne, imádják egymást. Kírcsikém akkor még csak 3 és fél éves volt, először Zolizta, de most már teljesen természetesen hangzik tőle, hogy Apa…Terveztünk közös gyereket, és előbb is szerettünk volna, de közbeszólt sok minden, pl. a házvásárlás. 2000. júniusában amíg Kírcsi táborozott, elmentünk pár napra mi is "babaprojektre", de nem sikerült. Júliusban újra próbálkoztunk, akkor sem lettem terhes, és augusztusban elmentünk 3-an nyaralni egy hétre Zalába, és már négyen jöttünk haza! Sajna 82 kg-val estem teherbe, a pajzsmirigy betegségem miatt, híztam 18 kg-ot. Úgyhogy az egész terhességem alatt gyógyszereket kellett szednem, muszáj volt, pontosan a baba miatt, hogy jól működjön neki. A terhességem ismét zavartalanul telt, élveztem, főleg így, hogy Apa mellettem volt, nem egyedül kellett végigcsinálnom mint Kírcsikémnél! Nagyon sokat számított ez nekem! 2009. május 14-re voltam kiírva, persze a dokim megint most akart szabira menni. Május 4-én reggel voltam nst-n a szülész nénimnél, aki megint csak Ildikó természetesen, nem sokat mutatott a gép, dokim megvizsgált, de úgy, hogy azt hittem ott belehalok, már előtte héten is nagyon megvizsgált, akkor már egy ujjnyira voltam nyitva, mint most is. Azt mondta, hogy 7-én megindítja, mert ő szabira megy, plusz megint nagy a baba, meg hát látta rajtam, hogy már nehezen bírom, csurom vizes voltam. Én szerettem volna, ha a 38. héten megszülök, persze magamtól, az indítástól nagyon féltem. Viszont attól is, hogy másnál kell szülnöm. Aznap 4-én volt a nagylányom anyák napi műsora a suliba, ott már nagyon kivolt a derekam, 6 után jöttünk haza és 1/4 9-kor volt egy hasmarsom. És egy óra múlva már olyan fájásaim voltak, hogy ihaj. Mértem az időt, de összevissza jöttek a fájások aztán beálltak ötpercesekre, nagyon hamar, nahát megijedtem és hívtam a szülésznőmet, aki aludt szegény, és megbeszéltük, hogy 11-kor talizunk náluk, a kórház mellett laknak. Ekkor volt este 10 óra. Összepakoltunk és elindultunk, szóltunk Anycinak is persze, hogy elmentünk. . . 23 órakor felvettük Ildikót, irány a kórház, már út közben 3 perces fájásaim voltak, és nagyon erősek. Ügyeletes orvos megvizsgált, ő csinálta pont az utolsó UH-ot, nagyon jó fej, korrekt doki, komolyan mintha fogadott orvosom lett volna. Szűk két ujjnyi voltam ekkor. Örültem, mert Kírcsinél nagyon nehezen tágultam. Most gyorsabbnak ígérkezett. Aztán borotva, beöntés, fürcsi. Elfoglaltuk a szülőszobát, nst-re tettek. Már előre meg volt beszélve, hogy kérek EDA-t, mert Kírcsinél is óriási fájdalmaim voltak, most szerettem volna, ha kicsit gyengébbek. Ügyeletes doki fél 2 körül burkot repesztett, hát az nem volt semmi, fájás közben ugye, rettenetes volt, mikor már éreztem, hogy ömlik a viz, még akkor sem hagyta abba, sikítoztam a fájdalomtól. Szegény Apa meg csak nézett, nem tudott rajtam segíteni, ő engem sajnált, én őt nagyon. Aztán végre abbahagyta, már alig bírtam. Hajnali 2 körül jött az EDA-s néni, azért egy 15-20 percet szenvedett vele, nehezen tudta betenni a tűt, nem tudom miért. Elkezdték adagolni az EDA-s, de az első fél órában nem igazán éreztem volna, hogy gyengébbek a fájásaim, csak a lábam zsibbadt el. Közben persze Ildikó néha megvizsgált, ami kibírható volt, nincs olyan nagy keze! Aztán azt hiszem, hogy 3 órakor mikor már egy perces fájásaim voltak, de tényleg igaz, hogy a második gyereknél nagyobbak a fájások, hiába tompultak Kírcsi születésének a fájdalmai, mégis éreztem, hogy sokkal nagyobb fájásaim vannak, erőteljesebbek és hosszabbak. Akkor megvizsgált a doki, mondta Ildikónak, hogy bő 3 ujjnyi, hívták a dokimat, aki szegény lázas volt meg minden baja volt, de mondta, hogy indul. Az ügyeletes doki akart adni még egy adag EDA-t, de a dokim mondta a telefonba, hogy ne, mert hátha nagyon gyorsan fogok tágulni (mint kiderült leginkább erre jó az EDA-t, hogy a tágulást segíti, nem pedig a fájásokat gyengíti le) és akkor nehogy szakadjon a 97-ben plasztikázott méhszájam. Na hát én 3-tól 1/2 4-ig amíg beért a dokim, többször megakartam halni, olyan fájdalmaim voltak, szinte egybefüggő óriási kibírhatatlan fájások voltak, szegény Apának szétszedtem a kezét. Semmi sem volt már jó, sehogy sem volt már jó. Az ügyeletes dokik már ott állt kesztyűben készenlétben, hogy szülünk, amikor is betoppant a dokim, aki úgy megvizsgált, gondolom rá is segített kicsit, hogy azt hittem abban a pillanatban meghalok. Elment átöltözni, én meg mondtam Ildikónak, hogy bekakilok, tudtam már, hogy ez a tolófájás! Ildikó gyorsan szétszedte az ágyat, átalakította, de mennyit változott 8 év alatt ez az ágy is, most szinte álltam rajta, és nagyon kellett a talpammal kapaszkodnom, hogy le ne csússzak, nem is tudtam először a tolásra figyelni. Doki be, nézte a hasam, meg a gépet és mindig szólt előre, hogy jön a fájás nyomjak. Az első két nyomást elrontottam, a levegőt nem jól használtam és nem hasból nyomtam, aztán beugrottak az emlékek és sikerült egy jó nagyot nyomnom, és már mondta is a doki, hogy óóó mekkora hajacskája van. Ekkor már fél 4 elmúlt, ránéztem az órára és átfutott az agyamon, hogy de jó lenne, ha 4 órára megszületne a kicsi fiam. Nyomtam parancsszóra, abbahagytam mikor nem volt fájás. De most a hasam alja annyira fájt, hogy elmondhatatlan, Kírcsinél ezt nem éreztem. Úgyhogy én azokat is fájásnak véltem és nyomtam, mint őrült, mire a doki rám kiabált, hogy ne nyomjak, mert nincs fájás, én meg vissza, hogy dehogy nincs. Aztán már Ildikó is rámkiabált. De én úgy éreztem, hogy ha nem nyomok, akkor belehalok és szerettem volna már túl lenni ezen az óriási fájdalmaimon. Az ügyeletes orvos is szólt, hogy ne nyomjak, ha nincs fájás, mert a baba beszorul. Na ez volt az a mondat amikor észhez tértem és abba hagytam a nyomást. Aztán jöttek hálisten megint a fájások és nyomtam, nyomtam és nyomtam, nem tudom mennyit, de kevesebbet mint Kírcsikémnél. Ránéztem az órára és láttam, hogy kerek 4 óra. Elszomorodtam, hogy hát nem lesz meg ez a baba se hamar. Aztán jött egy óriási fájás, nyomtam 2-szer óriásit, és a dokim mondta, hogy belefér még 1 nyomás, toljam. Az utolsó erőmet összeszedve nyomtam egy óriásit és legalább 10 mp-eset és Zotya szabályosan kirepült belőlem bele Ildikó kezébe. . . 2009. 05. 05. hajnali 4 óra 2 perc volt. Nagyon jó volt, Zoli elkezdett kiabálni, hogy megvan a fiam, kint van a fiam. . . . Odanéztem, láttam nem kicsi ő sem, és nagyon lila volt szegénykém. Apuka elvágta a köldökzsinórt, közben doki bácsi fényképezett. Pár percig rám tette Ildikó Zotyát, de mivel nem nagyon sírt, így elvitték. Megszültem a méhlepényt is, Apa lefotózta a lepényt, megkértem rá. Apuka ment a géppel a doki néni után. Nekem adott egy adag EDA-t a doki mondván, hogy jó lesz a gátvarráshoz és utána az alváshoz. Furcsa volt, hogy nem kezdett el rögtön varrni, mint Kírcsinél, hanem eltűnt valahova, Ildikó pakolgatott alattam! Zotyát visszahozta a boldog Apuka, a kicsi fiam 4140 grammal és 58 cm-vel született! Fülig ért a szája, odaadta nekem, és akkor kezdett el a doki varrni. Sokat varrt kérdeztem is, hogy nagyot vágott, azt mondta igen. Aztán mikor kész lett, jött Ildikó rendbe rakni és őt is megkérdeztem és azt mondta igen nagyot. Azt hittem a 2. babánál, ha vágni is kell, akkor kisebbet. Magunkra hagytak minket majdnem két órára. Nagyon jó volt, beszélgettünk sokat Apával, fotózott minket, aztán én is őket! 3/4 6-kor jött Ildikó és mondta, hogy na menjünk a szobába, saját lábamon kellett mennem, furcsa volt, mert Kírcsinél még betoltak. Na mindegy Zotyával a kezembe séta, át a túloldalra, merthogy csak a nőgyógyászati osztályon volt hely, annyi szülés volt az elmúlt napokban. Nagyon nagy élmény volt ez a szülésem is, hamarabb lett meg a baba, de sokkal nagyobb fájdalmaim voltak. De százszor megérte, de azt mondtam most is, mint Kírcsinél, hogy 3. baba nem lesz! Már nem vagyok benne olyan biztos! A kórházi napokról és az azóta eltelt időről majd a következő cikkemben olvashattok. Nagyon boldog vagyok a 2 gyönyörűséges gyermekemmel és a férjemmel! Nagyon szeretjük egymást. Jó így négyen! Köszönöm, ha elolvassátok! (A cikket beküldte: párduc35)
|