|
|
Kategória: Tervezés és időzítés Vágy egy baba utánNapok óta az jár a fejemben, talán ha kiírom magamból, jobb lesz. Tovább tudok lépni, és előre tekinteni egy jobb, pozitívabb jövő felé. De miről is van szó? Sokak szerint semmiségről, hiszen hol van az én problémám másokéhoz képest? Mások évekig is várnak a babára, különböző orvosi beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy megfoganjon a kicsi. Mi a férjemmel 7 hónapja próbálkozunk. S ezt vágja egyre inkább a fejemhez mindenki, aki tudja ezt. De csak ezt tudják, hiszen ha ismernék, vagy az ismertbe belegondolnának, akkor tudnák és éreznék azt, hogy ez, ami bennem van, nem csak erről a 7 hónapról szól. Ez már legalább 3 évről szól…Férjem abban az időben korainak érezte a kicsit, és bár minden vágyam a baba kezdett lenni, tudtam, hogy először szeretnék saját lakást, esküvőt és mindazt az alapot megteremteni, ami egy kicsihez szükséges. Teltek a hónapok, Kismama világra hozta kisfiát, elkészültek az első fotók, nekem pedig kijöttek az első könnyeim, amikor már fizikailag fájt ennek a meghittségnek a hiánya a mi kapcsolatunkból. Meglett a fészek, amit szépen berendeztünk, aztán kedvesem egy gyönyörű eljegyzési gyűrűvel lepett meg egy balatoni hajókázás után augusztus 20-án a tűzijáték bűvöletétől eltelve. Minden tökéletes volt. Tökéletes férfi, tökéletes lánykérés, egyre tökéletesedő kis otthon. Kitűztük az esküvő időpontját és tudtam, hogy az esküvőig nem lenne ideális nekiállnunk a babának, bár akkor már hosszú hónapok voltak mögöttem ennek a vágyakozásában. Elközelgett az esküvő ideje és bár feszegettem férjem tekintetében a határokat, hogy az esküvő hónapjában már ne szabjunk gátat a babának, a munkahelyem közbe szólt, a főnököm úgy adott egy kedvezőbb pozícióba lehetőséget, ha eltolom egy évvel a babavárásomat. Nem tudtam sokat őrlődni rajta mert rövid határidőt adott, de annak érdekében, hogy folyamatos maradjon a munkaviszonyom, elvállaltam. Sok este feküdtem le akkor kisírt szemekkel, hiszen az annyira várt hónapot babakezdésre, el kellett halasztani. Újra várakozni kellett, immár még több vággyal teli hónapok következtek. Férjem úgy tartotta, elsőre összejön majd a baba, így nem siettük el az indulást. Aztán végre megérkezett a tervezhető év és a tervezhető hónap. Igen, most már nem áll semmi a baba útjába, éreztem a hosszú várakozás utáni kielégítő érzést, eljött a beteljesülés ideje. Csodálatos volt szabadon szeretnünk egymást a férjemmel, megkönnyeztem az első alkalmat, teljesen más érzés volt, mint előtte. Aztán megkezdődött a várakozás. Az első pár hónapban igaz, csalódott voltam, hogy a várt „elsőre összejön” project kudarcba fulladt, de próbáltam azt mondogatni, hogy ezt csak kevesen élik meg. Azért persze újabb terveket szövögettem, amiből kimaradtam korábban, Kismamával közös pocaklakót (neki immár a második), karácsonyra pocaklakóval fa díszítése és még sok-sok terv, mert hittem abban, hogy így lesz, hittem abban, hogy végre egy régóta dédelgetett álmom valóra válik. A hónapok azonban mást igazoltak. Lassan rá kellett és kell jönnöm arra, hogy megint csak le kell mondanom a vágyott tervekről. Lemondani. Újra és újra. S emellett ott a kérdőjel, hogy mi lehet a baj? Kivel van a gond? Lehet, hogy nem is fog össze jönni? Lehet nekünk is műtétre lesz szükség? El kell kezdenünk a vizsgálatokat, hogy kiderítsük, mi lehet a gátja a fogantatásnak, miután kimerítettük a lehetséges alternatívákat a sikeres próbálkozások tekintetében. Próbálok pozitívan gondolkodni, mégis tartok attól, mi várhat ránk. S közben pedig próbálom elfojtani az érzéseket, hogy kinek és hogyan lehet babája és nekünk miért nem jön akkor össze. Kegyetlen gondolatok, amit minden hónapban újra és újra átélek. Ott vannak a szüleim is, akik csodálatos emberek és rettegek attól, hogy nem élhetik meg azt, hogy az unokájukat dédelgethessék, azt hogy nem fogják tudni megtanítani mindazt a jót amit mi nem tudunk. Csak azért imádkozom, hogy ha már nekem nem lehet még babám, ők élhessenek még nagyon-nagyon sokáig mert mindannyiunknak még nagy szüksége van rájuk! Férjem és köztem nagyon jó a kapcsolat, nagyon szeretjük egymást, néha azt gondolom, talán mert túl ideális, azért nem jön össze a babánk, hogy valahol mégis hiányt szenvedjünk. Évek. Ez a 7 hónap és még ki tudja mennyi lesz – valójában évekről szól. S azok, akik, főleg azok akiknek már gyermekük van, nekem esnek, hogy miért siránkozom a 7 hónap miatt üzenem, hogy nem tudhatják minek milyen lelki háttere van és milyen sérülést tudnak okozni egy babára váró párnak, egy nőnek. Akik átérzik ezt, nekik köszönöm, azoknak pedig nagyon sok kitartást és mielőbbi örömkönnyeket kívánok, akik esetleg hozzám hasonló, vagy nehezebb helyzetben vannak! Hinnünk kell abban, hogy mi is átélhetjük a csodát kedves jövendő Kismamák! (A cikket beküldte: pocokT)
|