|
|
Kategória: Szüléstörténetek Terhességem és szülésem története 2.Korábban már megírtam kislányom, Nóri születésének történetét, és most kisfiamé, Balázsé következik. Már az első terhességnél is kisfiút szerettünk volna, de abszolút nem bántuk, hogy lányunk lett, a lényeg, hogy egészséges legyen.Viszont közben lett egy „kis” egészségügyi problémám, ugyanis folyamatosan hasmenésem volt. Én nem akartam addig teherbe esni, míg ki nem derül, hogy mi lehet a probléma. Orvosról orvosra jártam, bár már volt egy gyanúnk: lisztérzékenység. A végső bizonyítékot a gyomortükrözés adta meg, így elkezdtem diétázni. Ez pont a kislányom első szülinapja előtt pár nappal volt. Úgy döntöttünk, hogy elkezdünk próbálkozni a második babával, hátha összejön. Bár nem gondoltuk, hogy elsőre… mivel a lisztérzékenység miatt átmenetileg elveszíthettem a fogamzó képességemet. Én már a teszt előtt tudtam, hogy terhes vagyok, de azért megcsináltam, és hát tényleg pozitív lett. A családnak Karácsonykor mondtuk el. Most szerencsére nem hánytam az első 3 hónapban, csak néha volt hányingerem. Nem is lett volna túl jó, mert a lisztérzékenység miatt kicsit legyengültem. De ahogy elkezdtem diétázni, újra erőre kaptam. A kislányom mellett sok pihenésre nem volt lehetőségem, így sokkal többet keményedett a pocakom. A 11. heti ultrahangon a dokim már megmutatta, hogy a kisbabám fiú. A férjem rendkívül boldog volt, és persze én is. Aztán jött a 18. heti genetikai ultrahang, ahol is megállapították, hogy 3 helyett 2 ér van a köldökzsinórban. Kicsit megijedtünk, de aztán sikerült nem túl sokat aggódni. Havonta jártam ultrahangra, hogy megnézzék rendesen fejlődik-e a kicsi, és már az NST-t is hamarabb kezdtem, és többször jártam, mint általában kellett volna. A kisbabámmal minden rendben volt, és én már nagyon szenvedtem a végén, minden bajom volt, és ráadásul még kánikula is volt. Július 25-re voltam kiírva, de csak nem akart kibújni öcsike. A dokim úgy döntött, hogy megindítja a szülést 26-án, nehogy valami gond legyen a köldökzsinór miatt. Így bevonultunk a férjemmel reggel 6-ra. Előkészítettek, aztán felfektettek a szülőágyra, és fél 8-kor bekötötték az infúziót, oxitocint kaptam, óránként emelték a mennyiségét. Szépen lassan a fájások is megérkeztek, kezdtem tágulni is, és 9 óra 50 perckor burkot repesztett a dokim. Na, ezután már elég erősek lettek a fájások, egy órát szenvedtem, 2 percenkét jöttek és 1,5 percig tartottak. Aztán 10 óra 50-kor néztek rám megint, és már nyomhattam is. Kissé bepánikoltam, én még nyomásingert sem éreztem. Gyorsan felkötötték a lábam, tépték le rólam a gépet. Pár perc alatt ki is nyomtam a gyönyörűségemet. 2011. július 26-án 11 óra 8 perckor megszületett kisfiam, Balázs 3710 grammal és 49 cm-rel. Iszonyatos boldogságot éreztem, nagyon szép volt a babám, és mindene megvolt. Rögtön rám fektették, ő meg csak ordított, de ilyenkor ez a legszebb hang, amit hallani lehet. Én folyamatosan azt ismételgettem, hogy hát nem gondoltam, hogy ilyen hamar meglesz, és ilyen könnyen. Más volt a 2 szülésem, itt már jobban figyeltem a testemre, a kisbabámra, még azt is megnéztem, mikor már a feje kint volt. Láttam végig, mikor kibújt, nem akartam elszalasztani ezt a lehetőséget. Lehet, hogy nem is lesz már többé ilyen, bár még ki tudja, mit hoz az élet, hiszen még csak most töltöm a 27-et. A kórházi napok jól teltek, csak kicsit lassan, a kislányom már nagyon hiányzott, bár a férjem majdnem minden nap behozta hozzám. Igyekeztem sokat pihenni, tudtam, ha hazajövünk, itthon már nem lesz rá lehetőségem. Besárgult a drágám, de aztán jobban lett, és szombat délelőtt hazajöhettünk. A kislányom nagyon örült az új családtagnak, és azóta is nagy a szeretet közöttük, nagyon édesek, mikor együtt (egymáson) nevetnek. Imádom őket, az életem értelmei. (A cikket beküldte: hevesieva)
|