|
|
Kategória: Szüléstörténetek Szabolcsunk a csodamanóMár régóta gondolkodtam azon, hogy leírom a szüléstörténetem, aztán annyit gondolkodtam rajta, hogy lassan 10 hónapos lesz az én csodabogaram. Így végül nem szüléstörténet lesz belőle, hanem az elmúlt 10 hónapunk terhességgel és szüléssel együtt.Első hónap semmi. Második semmi, harmadik is, itt már kezdtem aggódni. Alap esetben ez még nem sok és mindenki csak jött hogy nem kell görcsölni rajta, csakhogy a családban sokaknál előfordult az hogy nem jött baba. A 4.-nél sem volt semmi és elhatároztam, ha még egy sikertelen hónap lesz, akkor irány doki és kivizsgáltatom magam, de erre nem került sor. Teszteltem, mint az őrült napi 2x, de nem mutatott semmit. Meló előtt csináltam még egyet gyorsan, aztán szomorúan kidobtam 10 perc után. Egész munkaidő alatt viszont azon agyaltam, hogy nem lehet, hogy negatív, úgyhogy hazaérve kikotortam a tesztet és lám nagyon halvány csík. Aztán jött még pár teszt hol negatív, hol pozitív eredménnyel. Egyből mentem is dokihoz és végül ő erősítette meg, hogy igen ott van. A terhességem nagyon jó volt, leszámítva, hogy minden kajától undorodtam és alig ettem valamit. Szerencsénk volt, mert a dokim már a 12. héten megmondta, hogy kistökös lesz, aminek mindketten nagyon örültünk, így viszonylag korán kezdtünk el vásárolni Neki. Én mindig is egy első gyereknek fiúról álmodtam. Emlékszem apumnak mikor mutattam az első UH-s képet (6. hetes), ez volt a bejelentés, akkor teljesen elfehéredett és megkérdezte kinek van veseköve? Mondom az enyém, de nem vesekő. :) Aztán a munkahelyem sikeresen megszűnt a terhesség alatt. Szóval az a tervem, hogy gyed-es leszek, elszállt. A terhesség alatt volt 2 nagyon rossz hetem, az egy 4D és egy kontroll között volt. Ugyanis a 4D-n jól rám hozták a frászt, hogy vízfejű a baba. A genetikushoz meg 2 hét múlva kaptam időpontot, ahol nem értették miért is vagyok ott hisz minden rendben. Onnantól viszont minden álomszép volt, leszámítva, hogy alig vártam már hogy kint legyen. Már közel a szüléshez. Mivel már több mint egy hétig rendszeres fájásaim voltak és a gerincem is nagyon fájt (hiányzik az egyik csigolyámból egy darab) és mert a dokim azt mondta, hogy ilyen fájásokkal nem sokan húzták volna ki egyben, megbeszéltük, hogy beindítja a szülést. Mire jó egy saját doki. Megbeszéltük, hogy csütörtökön(10.01.14.) bemegyünk és szülünk. Két nappal a kiírt időpont előtt. 2010.01.14. Reggel 8-ra bementünk a kórházba, de egy kis csúszás (egy másik doki miatt, aki nem akart beengedni), miatt kb. 9 kor találkoztunk a dokimmal. Nem voltam biztos benne hogy tényleg szülhetek-e úgyhogy nem jelentkeztünk be és a cucc is a kocsiban várt, amikor a doki megkérdezte, hogy na mi újság, nem szülni jöttem? Ó dehogynem, párom rohant bejelentkezni és felhozta a csomagom. Kitöltöttük a papírokat és berendezkedtünk az egyik szülőszobába. Megkaptam a beöntésemet (tényleg nem vészes), bár jobban féltem tőle, mint a szüléstől és vártam a burokrepesztésre. A dokimat közben elhívták altatni, úgyhogy csak 11.45-kor került sor a burokrepesztésre. Amit meg kellett ismételni olyan erős volt a burok, szóval azt már tudom, hogy tutira nem magzatvíz elfolyással indultam volna alapesetben szülni. Onnantól elkezdtek sűrűsödni és erősödni a fájások. Kb 1-2 percenként jöttek és egyre tovább tartott. A gép csak 100-ig mért, úgyhogy a felső határát nem tudom egyiknek sem, de kb. 3-4 óra után folytak a könnyeim. A doki folyamatosan nézett, de a méhszájam nem akart tágulni, úgyhogy mondta hogy egy kicsit rá kell erősíteni a fájásokra úgyhogy kötnek be oxitocint. Az én szemeim meg már így is jojóztak, úgyhogy marhára örültem neki. Na amikor elkezdett hatni, akkor ugyan nem kiabáltam (elhatároztam már régebben, hogy akármi legyen, nem fogok kiabálni) de nem tudtam abbahagyni a sírást. A gép felment 100-ig és kb 5-6 percenként jött egy picit visszább. A dokim aztán végül úgy döntött, hogy kapok EDA-t, hogy tudjak pihenni egy kicsit mire jönnek a tolófájások. Mondta, hogy kb. egy órát hat majd és utána méhszájat néz, ha nem tágult kapok még egy adagot. Még jó, hogy aneszteziológus is, így nem féltem az EDA-tól, 100%-ig bíztam benne. Kb. 45 perc telt el, amikor szóltam a dokinak, hogy tolófájásaim vannak, megnézett és mondta hogy igen, akkor most szülni fogunk. Onnantól kezdve kb.20 perc telt el és megszületett Szabi 3754 grammal és 53 cm-rel. Nagymamám 90. születésnapján.:) Így utólag azt mondom, túl lehet élni akkor pillanatnyilag nem úgy gondoltam, de végül is elég gyorsan 7,5 óra alatt világra jött. És azóta azt is tudom, hogy húztam ki heteket rendszeres fájásokkal, fájásgyengeségem volt, ami nem azt jelentette hogy nem fáj, hanem hogy nem elég jó ahhoz, hogy táguljak. Azóta lassan 10 hónapos lesz a drága kicsi fiam és igazi kis csoda. Amióta megszületett kb. 3-4 éjszaka van, amit nem sírok vissza, a többi zökkenőmentesen ment. Hasfájása csak 1 hónapig volt, amíg nem lehetett adni az angolvizet, az teljesen megszüntette. 2 hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, először kb. éjféltől 6-ig, később 9.30-tól reggel 8-9ig. Jó alvókája van. Persze voltak problémák is például, hogy nem tanult meg szopizni, úgyhogy lefejt tejet kapott végig, de szerintem valahol ennek is köszönhető a korai, jó napirend. Teljesen kialakult pontos napirendünk van hónapok óta. A másik nagy problémánk az volt, hogy bukott, de nem gyengén, konkrétan úgy nézett ki, hogy nem marad benne semmi, de hízott jól, szóval nem aggódtam, csak akkor mikor már nem úgy hízott, mint eleinte, de mára már ez is elmúlt. De volt pár harcom, hogy vizsgálják ki, mert mindenki lerázott, hogy amíg vidám, nincs baja. Végül csak kivizsgálták, szerencsére nem találtak semmit, de ez kellett a lelki békémhez. A gyerekdokink meg egyfolytában vetette meg velünk a különböző bukás elleni tápszereket, miközben rengeteg tejem volt, az összes létező márkát kipróbáltuk, persze egyik sem ért semmit. A bukás miatt nagyon korán 3 hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást, hátha a sűrű nem jön ki belőle. Ez miatt aztán volt ám harc mindenkivel, egyedül férjem és szüleim támogattak, hisz én is korán kaptam mindent még sincs semmi bajom, sőt nagyon erős immunrendszerem van. Lassan aztán leszállt rólunk mindenki és elfogadták, hogy így döntöttem, mert akkor ez volt a legjobb neki. Volt is javulás, de végül egyszer csak magától múlt el neki, kb. 8 hónapos korában. Most már mindent eszik, tej kivételével az összes tejterméket, húsokat és mindent, válogatás nélkül, van ám étvágya. Még most is jut néha tejecske, de már fogyóban van, szóval lassan teljesen tápisok leszünk, de úgy gondolom volt ideje az immunrendszerének megerősödni. Kb. 4 hetes korától már emelte a fejét és megtartotta, 3 hónapos kora körül párszor végig kúszott az ágyon, aztán ez abba maradt és 5 hónaposan mászni kezdett. 6.5 hónaposan felállt és rá kevesebb, mint egy hónapra lépegetett a tárgyak mentén. Most már dolgokat maga előtt tologatva közlekedik két lábon, nincsen semmiféle allergiánk hál’ Istennek. Nagyon aranyos magyarázásai vannak és egyre jobban hasonlít az emberi beszédre. Utánozza a szavakat, amiket mondunk és rámutat dolgokra, amiket kérdezünk tőle. És már fél perc alatt képes szétkapni a lakást. Szóval egy igazi ügyes-okos kispasi és természetesen nem vagyok elfogult. És nagyon büszkék vagyunk Rá! És már lassan süthetem neki az első tortáját! El sem hiszem, hogy repül az idő és imádok minden pillanatot, amit vele tölthetek. Ő ÉLETÜNK LEGJOBB DÖNTÉSE. A képen kereken 9 hónapos volt. (A cikket beküldte: Márti86)
|