Kategória: A terméketlenségről

Soha ne add fel III.

Túl vagyok a harmadik inszeminációmon is, igaz az eredményt még nem tudom, csak sejtem sajnos, hogy most sem sikerült, mivel már érzem a menses előtti tüneteket, mint cicifájás, derékfájás, rossz közérzet....az orvosom azt mondta, hogy a következő lépés a lombik.

Érdekes, hogy amennyire várom, annyira félek is tőle, várom, mert sokkal nagyobb a teherbeesési százalék, de nagyobb a lehetőség a túl stimulációra is. Tudom, hogy pozitívnak kell maradnom, hogy állítólag minden a fejben dől el és a lélekben, de hát ...ez a legnehezebb az egészben. Nem hiszem, hogy volna nő a világon, aki ha elhatározta, hogy gyermeket akar, érdekelné, hogy felszed akár több tíz kilót is, hogy néha iszonyú fizikai fájdalmai vannak, hogy tudja, napok óta HP-ként viselkedik...de ennek az egésznek van egy rohadt kemény lelki oldala is, ami már nem ilyen egyszerű. Hiszen hiába tudja az ember lánya, hogy nem szabad mindig erre gondolnia, hogy nem szabad görcsösen akarnia, hogy nem csak azért kell apával együtt lenni, mert itt az idő....én is tudom, és bátran kijelenthetem, hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy a gyermek utáni vágyunk ne eméssze fel a mindennapjainkat, de van egy pont a lelkemben, amit már nem én irányítok, hanem azt hiszem a tudatalatti. Az a bizonyos tudatalatti, amelyik képes a legtisztább álmodból felébreszteni, aggodalmak tárát rád zúdítani, hogy miért is nem sikerül, miért nem adatik meg, miért, miért és miért? Amit tudatosan elnyomok magamban, mint a görcsölés vagy például a féltékenység egy-egy kismama láttán, az előbb vagy utóbb előjön...de kérdezem én, kell egyáltalán, hogy ezeket a segélykiáltásokat elnyomjuk magunkban?
Biztosan akkor teszünk jót, ha azt mondjuk, hogy nem is érdekel ez az egész babatéma, majd jön, amikor jönni akar és kész?! És mi van, ha más az oka, hogy késlekedik a várva várt gyermek? Ha így teszünk, nyugodtan várunk, véljük, majd csak jön...az idő telik...egyre többször jut az eszünkbe, hogy lehet valami nem stimmel...majd még mindig úgy gondoljuk, hogy nem kell elmenni orvoshoz...aztán már csak azért is elmegyünk a kivizsgálásokra, mert közeledni látszik a biológiai óránk utolsó perce?
Meg tudja esetleg valaki mondani, hogy melyik hozzáállás is a jobb? Mivel én azon emberek táborát erősítem, akiknek igenis az egyetlen céljuk, hogy gyermekük legyen, nem értek egyet avval, hogy ne akarjuk annyira! Nem is igazán értem, hogy nem akarhatsz valamit annyira, hogyha arra vágysz?! Én annak a mondatnak a tudatában nőttem fel, hogyha az ember valamit nagyon akar és mindent megtesz érte, akkor meg is kapja! Számomra ez már nagyon sokszor beigazolódott: rossz párkapcsolat után, életem szerelme, icuri-picuri garzon után, álmaim otthona és még sorolhatnám... és ami a legfontosabb sohasem tudnám megbocsájtani magamnak, hogy netán azért nem lesz gyermekem, mert én nem akartam annyira, hogy utánajárjak a dolgoknak, hogy megtudjam, van-e valami gond....és lehet engem kővel dobálni és kinevetni, hogy túlságosan sokat foglalkozom a témával, hogy rengeteg időmet és energiámat erre fordítom, de nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mindent megpróbáltam és próbálok. Akármennyire is hatalmas nagy pofonokat kapok minden egyes nem sikerült beavatkozással, akkor is tudom, hogy nem adhatom fel, nem és nem, soha!
És köszönöm, már nem kérek az olyan tanácsokból, hogy utazzunk el pár napra valahova, hogy rohadtul terheljem le magamat és akkor majd meglátom jönni fog.....mindezeken már túl vagyunk, az éterben (internet) megtalálható összes kikapcsolódási formát megpróbáltuk....hiába, az igazság az, hogy mindennél jobban akarjuk ezt a babát, én is és párom is. Még mindig vallom, hogy hinni kell, bármennyire nehéz is és akkor sikerrel járunk majd és mindig kell találnunk valamit, ami továbbvisz minket a cél felé...mondjuk most az, hogy a lombikkal nagyobbak az esélyek...hogy van sajnos, akinek már ennyi lehetősége sincs, mégsem adja fel, ezért hát senkinek sem szabad!!! Az akarat, a végsőkig kitartás olyan valami, ami sok kínt, szenvedést és könnyet hozz az életedbe azelőtt, mielőtt virágszirmait feléd szórná és megmutatná szépségét...az akaratnak szüksége van rá, hogy bízzál benne, hogy higgy benne, hogy kitarts mellette....higgy abban, hogyha valamit igazán akarsz, azt megkapod...máshogy nem megy...és máshogy nem is lehet!
"Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,s ne keseredj el, ha nem találod helyed. A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, előfordul néha, hogy nehezebben halad. Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat. Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad. Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed."

(A cikket beküldte: vnékata)

Az én teherbeesésem története
Azért írok ide, mert nagyon sok csodálatos cikket olvastam itt. Szeretném leírni nektek, azoknak, akik nagyon szeretnének gyermeket, de még nem jött össze, hogy milyen furcsa is az élet. »

A sorsfordító hetedik év
Sokan állítják, hogy egy kapcsolatban a hetedik év sorsfordító. Mióta együtt vagyunk a férjemmel, legbelül mindig féltem ettől egy kicsit. Idén voltunk 7 évesek és rájöttem, ez a fordulat nem feltétlenül rossz. Sőt... »