|
|
Kategória: Szüléstörténetek Réka érkezéseHol is kezdjem? Nem volt egy gyalog-galopp...A szereplők bemutatása: Család: Réka, anya, apa Kórházi személyzet: 1 jól felkészült ügyeletes orvos, 1 nagyon aranyos szülésznő, 1 tündéri csecsemős nővér, 1 vicces kedvű gyerekorvos Helyszín: Hetényi Géza kórház, Szolnok De aztán egyszer csak itt vagyunk. Nincs kifogás és igazából már nem is kell, ha szétnézel, lehet, hogy már csak te maradtál ki a sorból... Hát, én kb. itt tartottam, mikor az akkor még vőlegényemmel kitűztük az esküvőt és bepróbáltuk a babát. Szerencsénk volt, vagy jól csináltuk? Mindegy is, elsőre megfogant Marci. Merthogy biztosak voltunk abban, hogy fiú. Én legalábbis úgy éreztem. Egy lány már van a férjem előző kapcsolatából, szerencsére jó a viszony, sokat van nálunk, így örültem volna a fiúnak. Ők lányt akartak mindketten, természetesen nekik lett igazuk... Pedig a 20 hetes ultrahangon a doki azt mondta, tutira fiú, ez már onnan el nem tűnik. A 30. hetire már el is tűnt... De hát ez ma már annyira huszadrangú, hogy nem is ragozom tovább... A terhességem problémamentesnek mondható, az elején volt egy kis vérzés, a 25. héttől pedig itthon voltam méhnyak-rövidülés miatt, valamint némi gyomorégés a hatalmas hajától :), de ezeket leszámítva sem hányinger, sem lábdagadás, semmi említésre méltó kellemetlenség nem gyötört. Aztán egyszer csak eljött a nagy nap. Március 2-re voltam kiírva, a 37. héttől voltak jósló fájásaim. Nem vészesek, inkább csak keményedések, de szabályos 7-8 percesek, akár 2 órán át is. Aztán február 24-én, hajnali kettőkor már nem tudtam visszaaludni. Felkeltem, járkáltam, írtam az időt, zuhanyoztam, semmi változás. Reggelre 4-5 percesek lettek, és talán a nyákdugómat láttam az egyik pisilés alkalmával, de egyébként még "jól" voltam. Reggel NST-re voltunk hivatalosak a kismama barátnőmmel, de neki már csak a liftnél köszöntünk, mi a férjemmel már nem oda mentünk, hanem a szülőszoba vizsgálójába. Itt kell megemlítenem, hogy nem volt fogadott dokink, viszont van egy ott dolgozó szülésznő szomszédunk, aki végig támogatott a terhesség alatt is, és a szülőszobára is "behátszelezett". Szóval reggel 7:00: bő 1 ujjnyi tágulás. Mélységesen csalódtam magamban. Nagyon felkészült voltam ebből a szülés-dologból, minden cikket elolvastam, kismama-klubba jártam előadásokat hallgatni, pontosan tudtam, hogy soha nem érek a végére. Pedig mindent jól kiterveltem előre és azt hittem, eleget mondogattam ahhoz, hogy beváljon: 3 órás vajúdás, fél órás kitolás, max. 3 öltés és alhatunk. Na, persze... Felvettek a vajúdóba, kaptam beöntést, fincsi volt. Kaja nuku, vizet ihattam és szerencsére vittem szőlőcukrot, de ennyi. A vajúdóba a férjem nem jöhetett be, én mentem ki néha a folyosóra, de nem volt jó ott görnyedni a fájások alatt, így hol ki, hol be. A fájások egyébként szépen beálltak, csak sajnos sűrűsödni meg erősödni felejtettek el. Stabil 4 perc, NST szerint max. 70 erősség. Így sikerült délután 3-ig produkálnom a bő 2 ujjnyi tágulást. Hmmm. Ez így nem lesz jó, mármint szerintem, de a doki nagyon lelkes volt, nem is ajánlott oxit, én meg nem kértem, mert szerinte nagyon szépen, természetes úton haladt az egész. Hát, legalább ő örült. Én fáradt voltam (ekkor már a 13. órában jártunk), a férjem féltett és unatkozott a folyosón. Végre, változás, délután 4: burokrepesztés. Vizsgálat, ítélet: bő 3 ujjnyi. Éljen, már csak 1! Na, persze, este 7-kor még mindig volt a szélén... De itt legalább már nem voltam egyedül. A férjemmel úgy beszéltük meg, hogy nem lesz apás szülés, csak apás vajúdás, a durva részekre nem volt túl kíváncsi, én meg nem szerettem volna, ha úgy lát. Persze esélye sem volt a távozásra, mert nekem ő lett ez egyetlen támaszom, aki még a "normális" világhoz kötött. Borogatta az arcomat, figyelte az NST-t, mert már a baba miatt is aggódtam, neki sem lehetett egyszerű ez a több, mint 20 órás küzdelem. A méhszáj 9 körül tűnt el, hála a doki kezének. Ezt nem szépítem, fájt, de legalább már történt valami, és hát amúgy is fájt. Én minden segítségnek örültem, a szülésznő kézzel tágításának éppúgy, mint a doki kézzel hasamra nyomásainak, mert azt éreztem, hogy nem egyedül kell kipréselnem ezt a kis gyönyörűséget. Könnyebb volt így, csapatban. Az eredmény: 2012.02.24. 22.20: 1 lánygyermek érkezése a világra 3000 grammal, 53 centivel, 9/10 Apgarral, hangtalan, de nyugodt légzéssel, tökéletesen. A kórházi napok jól teltek, semmi rossz élményem nincs sem nővérekkel, sem ellátással. Baba-mama kórház a miénk, így Réka az elejétől (leszámítva egy 2 órás pihit, amikor természetesen nem aludtam egy percet sem) velem volt, de nem háborgatott senki, nem szóltak bele, hogy mit-hogy-mikor. Ha kellett, ott voltak, éjszaka is ránk néztek, hogy minden rendben van-e, és mindent elmondtak, de nem követeltek semmit. Az elejétől ügyesen szopizott, így a 4. napon a születési súlyával otthonunkba távoztunk. Ennek már 3 napja. Most pedig mennem kell, mert jelenésem van, egy tündéri varázslólány várja, hogy együnk egy jót.:) (A cikket beküldte: SzaboKriszta)
|