|
|
Kategória: Szüléstörténetek Rami baba érkezése!A várva várt kicsi babánk megérkezett. Teljessé teszi az életünket. Boldog vagyok, mert van egy szerető férjem 4 éve, és most már van egy közös kislányunk! Ő a mi szerelmünk gyümölcse. Nagyon jó fiatalon anyukának lenni, mindenkit csak buzdítani tudok!A következő év a próbálkozással telt. Minden hónapban izgatottan vártuk, hogy vajon sikerült e?! Nagyon ráhangolódtunk a témára (számolgattunk, hőmérőztünk) talán túlságosan is! Majd jött az év vége (szilveszter), mind a ketten megfogadtuk, hogy 2009-ben sikerülni fog a baba! Eldöntöttem, hogy márciusig várunk, utána kivizsgáltatjuk magunkat. Február közepén éreztem szurkálást a hasamban. Elszomorodtam, mert még meg se kellett jönnie! Kb. 1 hete késett már, amikor el kezdtünk beszélni róla. Volt egy furcsa érzésem izgatott is voltam és meg is ijedtem. Mai napig nem tudom miért, pedig nagyon szerettem volna egy közös babát már. Vettünk egy tesztet, azzal is vártam, mert tartottam az eredménytől. Érdekes, mert a többi ciklusnál ha már egy kicsit késett a menstruációm, képes voltam akár 2 tesztet is megcsinálni! De végül egyik reggel rávettem magam! Kibontottam, pisi ahogy kell, cseppentés, gondoltam majd ezek után szólok páromnak! Kikerekedett a szemem, mert kb. 2 mp. alatt megjelent a 2 csík! Ezután hívtam be páromat, de én ugyanúgy meredten néztem, pedig mindig úgy terveztem, hogy a nyakába ugrok! Ő pedig csak annyit mondott, hogy ÉN TUDTAM! és mosolygott. A munkahelyemen nem tudtam, hogy mondjam vagy ne, de végül elmondtam, mert vigyázni akartam nehogy valami baj legyen ha tényleg igaz! Örültek a hírnek! Eldöntöttem, majd ha orvos mondja, hogy igen, látom a picit, akkor elhiszem! Nem volt ismerős orvos Battán, ezért mentünk hétfőn 2009. március közepén Dr. Sára Leventéhez. Megmondtuk neki, hogy pozitív a teszt és ki kéne deríteni, hogy tényleg van-e baba! Gondolom kicsit ijedt lehettem, mert mikor vizsgált, azt kérdezte, hogy jó hír-e?! Kavarogtak bennem az érzések, de azt mondtam, hogy jó! Ő pedig azt mondta, hogy igaz a hír! Kinyomtatta a kis mákszem képét. Mivel január 23-án volt meg utoljára, ezért október 30-ra voltam kiírva. Áprilisig dolgoztam csak, amúgy is kezdődtek a vizsgálatok. Labor, ultrahang, AFP stb. Mindenféle vizsgálatot megcsináltunk, amit csak lehet, hogy egészséges legyen a pici! Minden problémamentesen zajlott a terhesség alatt! Vártam, hogy megmozduljon ez meg is történt a 15. hét környékén! Igazából olyan érzés volt, mint mikor a nyitott ásványvízben a buborékok mennek fel! Jó érzés volt hónapról-hónapra látni, ahogy nő a hasam és érezni, ahogy egyre jobban mocorog a pici! Végig jól fejlődött a pocakban tudtuk, hogy szép nagy baba lesz! Az egyik vizsgálaton kiderült KISLÁNY lesz! Ezután szorgalmasan kerestük a neveket. Végül közös megegyezéssel RAMÓNA lett! A 28. héten elmentünk 4D ultrahangra (kicsit előbb kellett volna). Az utolsó hónapok már nehezebbek voltak a súlya miatt is meg valamije mindig olyan érzés volt mintha a számba lenne, nem kaptam levegőt. Mindig wc-re jártam, mert nyomta a hólyagomat. Tehát szenvedtem! Nem esett már jól menni sehova főleg az utolsó hetekben. CTG-re kellett járni, ahol nézték, hogy jól érzi-e magát bent! Megszűnt Érden, így mehettünk a kórházba. Ott is végig azt mondták, hogy olyan, mint a nagykönyvben! Vittük már a táskákat magunkkal! A kiírás napján (péntek) szintén volt CTG+vizsgálat (ekkor még zárt voltam) minden jó volt! A doki ultrahangon megnézte a picit és mondta, hogy kb. 3800g! Kedden találkoztunk legközelebb (november 3.) megint volt CTG+vizsgálat. Igaz itt már mondta a doki, hogy fájni fog egy kicsit! Be akartam nézni a szülőszobába, de mondta a doki, hogy majd látom eleget. Úgy engedett haza, hogy majd pénteken találkozunk, ha addig nincs semmi. Akkor már valószínű bent tart. Amikor jöttünk haza, éreztem, hogy kicsit szurkál a hasam, de gondoltam azért, mert már nagyon kellett wc-re mennem. Hazaértünk, pisiltem (nem múlt el) és gondoltam megfőzöm a lecsót, aztán lefekszünk pihenni. Így is történt csak azzal a különbséggel, hogy nem tudtam elaludni, úgy fájt a hasam mintha megjönne a menstruációm. Felkeltünk, majd mondta a párom, hogy együnk, hogy legyen energiám. A kaját egyáltalán nem kívántam, de próbáltam enni. Ezután már nem is nagyon fájt a hasam, így leültem számítógépezni. Egyszer csak azt éreztem, hogy valami folyt belőlem egyből tudtam, hogy a magzatvíz volt az (tényleg olyan, mintha bepisilne az ember). Gyors zuhany, közben párom hívta a dokit, míg elindultunk még kétszer folyt egy kis víz. (öltözhettem át). Mikor beértünk a II. Női Klinikára, 19.30 volt. Gyors papírmunka (mai napig csak sejtésem van, hogy mit írattak alá), ami akkor pont nem érdekelt. Jött a fogadott dokim pont ügyeletes volt (tudta ő, mit csinál délelőtt) megvizsgált és azt mondta, hogy a vajúdóban kezdek, mert még nem nagyon tágultam. Elfoglaltam egy ágyat, ekkor már párom is bejöhetett! Rám kötötték a gépet, jött egy szülésznő bemutatkozott és úgy kezdte, hogy neki az első baba 14 óra alatt lett meg. Nagyon biztató volt! Ja meg, hogyha még mosolygok, akkor nagyon az elején vagyok még! 4 órát voltam a vajúdóban, abból az első 2 semmi volt, utána lévő 1 órában semmi nem esett jól. Nem volt jó feküdni se, mert olyan érzésem volt, mintha le lennék szíjazva az ágyhoz, a derekam is le akart szakadni. Felálltam, hogy sétálok, de 2 perc után felfordult a gyomrom! Éjfélkor át kellett sétálni a szülőszobába. Ez se volt a legjobb! Ezután ismét hányhattam, így nem kellett beöntés (nem is akartak adni, azt mondták, ne foglalkozzak vele). Az utolsó időpont negyed 1, amire emlékszem. Ekkor mondta a párom, hogy még 100 ilyen fájás és vége! Mondtam neki, hogy nem bírom ki. Tudni kell, hogy ahogy a kórházba értünk 2 perces fájásaim voltak, ekkor már szinte folyamatos volt. A szülésznő meg is kérdezte, hogy már megint jön a fájás?! (Ekkor 3 ujjnyira voltam kitágulva) Ezután jött egy erős szorítás alul, én sajnos rá is nyomtam, kijött egy csomó magzatvíz! A szülésznőnek meg kellett magyarázni, hogy én nyomtam, mert állította, hogy normális, ha jön közben. Megvizsgált és csak annyit mondott: NE NYOMJON! Ekkor a monitoron láttuk, hogy a kicsi lányunk pulzusa 200. Pár mp múlva már a doki a fejemnél térdelt az ágyon! Elhadarták, hogy mit csináljak, de rengeteg infó volt abban a percben. A 2. tolófájásra nem jött ki szegénykém, beszorult a feje (pulzus 80-ra leesett) a 3.-nál már segített a doki. A legjobb érzés volt, mikor pont 2.00-kor kicsúszott a pici teste. Abban a pillanatban egy megkönnyebbülés volt, hogy vége a fájdalomnak! Lehalászták a nyakáról a köldökzsinórt, apa elvágta és a mellkasomra tették a kis lila testét! Lemérték, 3800 grammal, 56 cm-rel született. Berakták egy pólyába és már apánál is volt! Közben engem fél óra alatt összevarrtak kívül-belül, mert méhnyak repedésem lett (a feje 36 cm volt, nem átlagos). Ezután 2 óra ismerkedés következett. Azóta 3 hónapos a mi gyönyörű Rami babánk és egészséges! Hálás vagyok a páromnak, aki végig állta a 6,5 órát és végig tartotta bennem a lelket. A dokinak, aki végig nagyon jó fej volt, a szülés után büszkén újságolta, hogy nem lesz császár. A szülés után nem gondoltam, hogy lehetne tesó, de most már jöhetne, mert kibírtam az elsőt is. Igaz az a mondás, hogy MEGSZÉPÜL A SZÜLÉS! Az esküvőnk óta Rami babánk születésének napja, 2009.11.04., 2.00 volt a közös életünk legszebb napja! Együtt éltük át, ami nagyon fontos! (A cikket beküldte: BeaÉrd)
|