|
|
Kategória: Szüléstörténetek Pocaklakó, avagy kistesó születéseZavartalannak nem mondható (16. héten megállapított terhességi cukor, 21. hétig hányós - rosszullevős, a 23. héten veszélyeztetett kismamának nyilvánítás méhtevékenység beindulása miatt) terhesség betöltött 40. hetének első-második napján kezdődött a mi szülés történetünk.Az internet azt írta, hogy a megivástól számítva 2-6 órán belül fájások lesznek, ha a baba megérett arra, hogy megszülessen. Éjfélkor már kezdtem lemondani arról, hogy nálam hatásos lesz a lötty, de aztán 0.29-kor jött az első fájás és így tovább. Néhány fájás után megérkezett a "beöntés effektus is", így a wc-n ülve vártam a következő fájásokat. Egy óra múlva elmentem zuhanyozni, mert kíváncsi voltam, hogy jósló fájások, vagy ezek már tényleges fájások. A zuhanyzás alatt is voltak fájásaim, de nem olyan erősek. Ezek a zuhanyzás után elmúltak, kb. egy órányi fájásmentes időszakom volt, majd újra beindult a fájás és beállt 5 percesekre. Lefeküdtem még, de nem tudtam nyugton maradni, a fájásokat figyeltem, írtam az időpontokat a telefonomba és számoltam egy-egy fájás hosszúságát. 3 körül úgy gondoltam, hogy ébresztem Apát, mert igencsak beállt a fájás 5 percesekre és egy-egy fájás alatt 50-60-ig is el tudtam számolni. Apa nehezen tért magához, de fél 4-re már az autóban ültünk és elindultunk a kórház felé. 3/4 4 előtt hívtam a szülésznőmet is, felébresztettem szegényt, tájékoztattam az eseményekről és megbeszéltük, hogy a kórházban találkozunk majd. Negyed 5 előtt értünk a kórházhoz, a kocsiban lévő utolsó három fájás már 3 perces lett. Felsétáltunk a szülészetre, becsöngettünk, elmondtam, hogy mi a helyzet, hogy fél 1 óta vannak fájásaim, és hogy hivatalosan már túlhordom a babámat, a nyákdugóm már egy hete eltávozott és a szülésznőm úton van. Beengedtek, bekísértek a vajúdóba, az ügyeletes szülésznő megkért, hogy öltözzek át hálóingre, utána együtt bementünk egy szülőszobába (az 5 szobából egyben voltak). Megvizsgált és már bő háromujjnyi voltam, utána még kérdéseket tett fel, arra válaszolgattam. Irénke 4.50-re ért be, addig én sétáltam a vajúdóban és ott beszélgettem egy lánnyal, akinek a magzatvize folyt el, de fájásai nem voltak. Kimentem Apához is, hogy szerintem mindjárt jöhet be, úgyhogy mondta elszalad inni egy kávét. Irénke ezután felrakott NST-re, megbeszéltük, hogy ismételten gátvédelmes szülésre készülünk, kaptam is vajúdás közben a homeopátiás bogyókat. Apát is beengedte, hogy együtt lehessünk. A fájásaim valamiért abbamaradtak, vagy ha volt is, nagyon gyenge. Az orvosom negyed 6-ra ért be, akit a szülésznőm értesített. Megvizsgált Ő is, akkor már bő négyujjnyi voltam, tehát a tágulással nem volt gondom. A doki csak annyit mondott, hogy burokrepesztés után visszajönnek és felerősödnek majd a fájások. Így is történt, de még milyen fájások jöttek. Hihetetlenül és elmondhatatlanul fájt. Volt egy pont, ahol feladtam, már nagyon ki voltam készülve, ugye egész éjjel nem aludtam semmit, ráadásul a nagyobbik lányom pont beteg volt. Hisztiztem, az ájulás határán voltam, de Irénke "visszahozott". Megráztam magam, összeszedtem magam, és próbáltam koncentrálni a pici lányomra odabent. 3/4 7-kor két fájás között megkérdeztem az orvosomat és szülésznőmet, hogy szerintük ebből mikorra lesz meg a baba. És mindketten azt válaszolták, hogy fél 8-8 között. Épp fájást vártak, hogy megvizsgáljanak, mikor is mondtam, hogy fáj, de most valahogy másképp, nem tudtam leírni az érzést, de Ők tudhattak valamit, mert hirtelen szétkapták alattam az ágyat. Tehát amit éreztem az nem volt más, mint a tolófájás. Anna tehát nem úgy gondolta, hogy még van időnk. Felgyorsultak az események, és a következő 15 perc alatt 4 fájás alatti kinyomásból megszületett a második kislányom. Apa mondta, hogy kint van és hajas baba én csak a csöndre lettem figyelmes és kétségbeesve mondtam, hogy miért nem sír. De Apa azt mondta mozog, csak nem tud sírni, mert teli az orra - szája. Leszívták neki és utána ténylegesen fel is sírt. A hasamra tették úgy maszatosan, köldökzsinórosan. Mennyei érzés volt, közben a lepény magától kijött, nem kellett azt is megszülnöm. Utána bébikét elvitték, Apa ment a csecsemőssel és ott volt a fürdetés, méricskélés alatt. Utána engem rendbe tettek. Sajnos repedtem, mert amikor nem volt szabad nyomni, akkor is nyomtam ösztönösen. 5 vagy 6 öltéssel varrt össze a doki. A szuri iszonyatosan fájt, de még így is éreztem minden egyes öltést, és meg kell mondjam ugyanolyan fájdalmas volt, mint maga a szülés. 2011. május 17-én (kedd) reggel 7 órakor 3.130 grammal, 53 centivel, sűrű barna hajacskával megszületett Pocaklakó, aki a Horváth Anna Dóra nevet kapta. Utána együtt voltunk még egy kicsit, de Apácska nem várta meg velem a megfigyelési időszak végét, hanem rohant haza a nagyobbik gyermekünkhöz, aki a Mamával volt otthon lázasan, betegen... Így édes kettesben maradtunk Annácskával, akivel akkor lehettem először kettesben, csak egymásra tudtunk figyelni. Felemelő érzés volt, próbálkoztunk a cicizéssel is, egyből rákapott a cicire, sikerélmény volt számomra. Ezúton köszönöm ismételten, hogy ilyen "csapattal" szülhettem együtt, mint Gábor és Irén. Ezúttal sem csalódtam egyikben sem, maximálisan elégedett voltam mindkettőjükkel!És tényleg igazuk volt, mikor mondták, hogy a második szülés gyorsabb, de fájdalmasabb lesz... (A cikket beküldte: fildus)
|