|
|
Kategória: Szüléstörténetek Nasi születéseMár nagyon régóta szerettem volna kisbabát. Mindig is anya akartam lenni. Tudtam, hogy fiatalon fog az első babám születni. Ahogy azt kell, abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és vártuk-vártuk a csodát. Persze millió tesztet megcsináltam és minden hónapban nagy csalódásként éltem meg, mikor megjött.2012. márciusban a születésnapomon végre végre két csík jelent meg a teszten. Életem legjobb szülinapi ajándéka volt. Utána jött a terhességi cukorbetegség. Amit nem igazán vettem komolyan. Közben nyaralni mentünk, ahol nem sokat pihentem. Hazaérve úgy tűnt, mintha szivárogna a magzatvíz... kórház, de szerencsére nem az volt. 28 hetes voltam ekkor. Már mondogatták, hogy nagy a hasam... Aztán a 30. héten az UH-n mondták is, hogy a méretei alapján 32 hetesnek felel meg. Jó nagy baba. Hurrá :) Már nagyon kivoltam, tiszta vizes volt a lábam, a kezeim, alig bírtam menni. Aztán 35 hetesen magas lett a vérnyomásom. Ez így, egyik napról a másikra. A lepény szerencsére, ahogy nőtt a méhem, úgy felhúzódott, viszont olyan volt 34 hetesen, mint egy 40 hetesnek. Az első NST vizsgálat alkalmával rövidre zárta az orvos azzal, hogy akkor másnap jelentkezzek a kórházban a kis cuccommal. A 35. héten. Azt hittem mivel ennyi bajom van, megkönyörülnek rajtam és megszülhetem, mert már bőven 3 kilós volt a baba. De nem. Eltelt egy hét... semmi. Minden másnap ultrahang, és napi öt NST-t csináltak. De volt hogy tizenegyet... Nem voltak valami fényesek, de az orvosok vártak... Így én is. Elég uncsi volt a kórház, de sok emberrel ismerkedtem meg. Csak azt volt nehéz látni, hogy mindenki csak jön, szül, megy... én meg még mindig ott vagyok. Egy reggel a szokásos kis hajnali NST-mre mentem a szülőszobába a szobatársam kíséretében, aki aznapra volt kiírva tervezett császárra, aztán UH, aztán NST megint... Mire jött az orvos és megkérdezte, mit szólnék, ha ma megszületne ez a baba?! A körülményekre való tekintettel (baba súlya, cukor, vérnyomás) császármetszéssel fog ez történni. Épp ideje! Felkeltem, hogy megyek összecuccolok a szobámban, mikor beviharzott három szülésznő, az egyik a katétert rakta fel, a másik az infúziót, a harmadik a lábamat fáslizta... 3 perc volt, kész, mehet a műtőbe! Köpni-nyelni nem tudtam, csak pislogtam. Kérdeztem, nem hívhatnám fel az apát esetleg... Nem, nem, nem, erre már nincs idő! Majd két hete feküdtem bent, hirtelen nagyon sürgős lettem. Így hát áttoltak a műtőbe, ahol alig vártam, hogy megkapjam az epidurált, mert a lábam úgy remegett, hogy csak na. Ott is öt perc alatt előkészültek és 10 perc múlva, a 38. héten, 2012. Október 31-én reggel 8 óra 20 perckor megszületett első gyermekem, 4050 grammal és 56 centivel. Kislány. A műtét durva volt, mert nem fájt ugyan de mindent éreztem. Mivel senki nem tudta, hogy szülök, utána értesítettem mindenkit. :) Nagy volt az öröm, apuka is sietett be hozzánk. Aznap csak 10 percet láttam a babát. Iszonyú fájdalmaim voltak. Azt hittem, sose múlik el. De napról napra egyre jobb lett. Kiderült, hogy a vérszegénységem, mert hogy az is volt, egyre rosszabb lett. Vért akartak adni, de nem engedtem. Így hazamehettünk. De emiatt eléggé gyenge voltam, az első napra otthon alig emlékszem. Természetesen minden fájdalmat és bonyodalmat megért és remélem a következő terhességem zökkenőmentesebb lesz... :)) (A cikket beküldte: Ídi0314)
|