|
|
Kategória: Szüléstörténetek Misike születése (VBAC természetesen császár után)Nem szeretnék regényt írni, ezért csak a fontosabb dolgokat írom le. Volt egy mozgalmas születésnapunk nov 24-én :D Ez volt a három közül a leghosszabb és legnehezebb szülésem és a legszebb is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült. Pedig csak félig volt az én érdemem, a másik felét a férjem és a szülésvigyázóim tették hozzá.Első kisfiam vákuumos segítséggel jött a világra, mert nem tudott áthaladni a medencén. Elég nagy volt a buksija. A vákuumhoz persze egy elég komoly gátmetszés is párosult. De ennek ellenére elég hamar talpra álltam a szülést követően. A második kisfiam farfekvés miatt császáros lett. Mivel az előző szülésnél elakadt a kicsi, ezért a faros szülés szóba sem jöhetett. A császáros szülés gyors és fájdalommentes ez igaz. No de a szülést követő 12 óra pokoli volt és a következő két hetet nem kívánom senkinek. Mindenem fájt, alig bírtam mozogni, kiegyenesedni. Köhögni, tüsszenteni??? JAJ. Már akkor eldöntöttem, hogy ha egy mód van rá, én ebből nem kérek többet. Pedig eleve három gyermeket terveztünk. Így aztán amikor újra várandós lettem, elkezdtem utánajárni, hogy mik a lehetőségek. Olyan orvost kerestem, akiben megbízhattam. Sok olyan történetről hallottam, hogy az orvos a terhesség elején azt állítja, hogy persze lehet császár után természetes úton szülni, de az utolsó napokban mégis talál valami okot, hogy visszatáncolhasson. És ilyenkor persze a kismama már mit tehet, hova fordulhat... Több olyan orvost is megkerestem, aki elsőre szóba jöhetett, sajnos vagy nem tűntek meggyőzőnek, vagy nem volt már szabad kapacitásuk, hogy vállaljanak. Végül már majdnem félidősen találtam rá Orsira, aki már több VBAC szülést kísért végig. Így biztos lehettem benne, hogy velem is ki fog tartani, és csak akkor javasol császárt, ha az tényleg indokolt. Már a várandósság alatt sem sokat küldözgetett vizsgálatokra. A kötelező UH-ok, 1-2 vérvizsgálat (főleg az ellenanyag miatt mert 0-ás a vércsoportom) és ennyi. Az utolsó hetekben mentem CTG-re Katához, a választott szülésznőmhöz. A CTG-k alatt átbeszéltük, mire számíthatok. Egyszer sem kezdtek el ijesztgetni, hogy milyen komplikációk lehetnek, sőt inkább biztattak, hogy ugyan előfordul néhányszor hegszétválás, de azt ők időben észreveszik, és gyorsan közbe tudnak avatkozni. Nagyon szerettem volna, ha kicsit előbb jön a baba, mert sejtettem, hogy a többiekhez hasonlóan a 3. fiam sem lesz kicsike. A 37. héten már 3850 grammnak saccolták az UH-on. Jól be is ijedtem és felvetettem a szülésindítás lehetőségét, nehogy akkora legyen, hogy ne tudjon megszületni. Szerencsére erről Kata gyorsan lebeszélt. Elmesélte, hogy volt neki már 5 kg-os babája is, aki megszületett természetes úton, és csak egy kis gátrepedést kellett varrnia az orvosnak. A szülés a terminus előtt egy nappal indult. Szombat reggel volt, az egész család békésen ébredezett, amikor valami kis folyásom lett, amiről azt hittem, hogy magzatvíz. Felhívtam Katát, hogy mi legyen. Azt mondta tegyek be egy textil pelenkát és nézzem meg milyen mértékű a folyás. Szerencsére nem volt sok, de azért megbeszéltük, hogy menjünk be, és majd megnézik mi a helyzet. Nyugisan összekészültünk, felhívtam a barátnőmet, hogy jöjjön a kórházhoz a nagyokért. Reggel fél tíz fele beértünk, a barátnőm elvitte a két nagyobbat magához, én pedig bementem a vizsgálatra. Az ügyeletes doki megnézte a magzatvizet, és azt mondta teljesen tiszta és nem folyik. Hurrá. Kata csinált egy CTG-t amin már látszódtak fájások, de nem voltak vészesek. A baba jól volt. Végül úgy döntöttünk, hogy saját felelősségre távozok, de bármi van, azonnal megyek vissza. Így aztán családi körben töltöttem a napot a barátnőmnél. Ami nagyon jólesett, mert nyugodt barátságos közegben, szépen erőltetés nélkül mehetett minden a maga ritmusában, minden beavatkozás nélkül. Ha bent maradok a kórházban, ez biztosan nem így történik. Csak este 5 óra fele, amikor már kevesebb, mint 10 percenként jött egy fájás, akkor mentünk be a kórházba. Kata már várt, és nemsokára Orsi (a nőgyógyászom) is megjött, és a felvételt este fél hatra írták be. Innen ketyegett az a 12 óra ami türelmi időt szabnak egy császáros előzmény esetén a vajúdásra. Az elején elég rapszodikus fájások jöttek, ezért Kata javasolt egy beöntést. Ajjaj – gondoltam, jönnek a nem szeretem beavatkozások. No, de ha már rájuk bíztam magam, akkor végigcsinálom, ahogy mondják. Meglepetésemre egyáltalán nem volt semmi kellemetlen benne. Csak pár perccel később ki kellett mennem WC-re. És mit ad Isten, tényleg rendeződtek a fájások, és erősödtek is. Jé nem volt szükség oxitocinra (az előző dokim is kifogásolta a fájásgyengeséget és rögtön oxit adott) A CTG-t szerencsére nem kellett folyamatosan viselnem, csak sűrűn egy egy rövid időre. Persze ehhez az kellett, hogy ne legyen semmi gond a CTG-n. Az elején még labdán üldögélve vártuk a teljes tágulást, Misi masszírozta a derekamat valami fűszeres olajjal, amit Kata adott. Orsi néha megnézte hol tartunk. Amikor kitágultam (úgy este 9 fele ) Orsi burkot repesztett, mert olyan sok volt a magzatvíz a kicsi feje előtt, hogy attól nem tudott lejjebb jönni. Aztán a babó kicsit elakadt a medence bemenetnél, ezért Kata kért némi pózváltást. Az egyik oldalamról a másikra kellet fordulnom. Ekkor már olyan erős fájások jöttek, és olyan sűrűn, hogy alig tudtam mozogni. Orsi és Misi segítettek átfordulni. És persze ez a barbatrükk is eredményes volt. A második fordulás után a kicsi elindult, és jöttek a tolófájások. Szerencsére nem hanyatt-fekve kellett az utolsó szakaszt sem végigcsinálni. Guggolva kezdtük, hogy minél nagyobb nyomást tudjak kifejteni. Sajnos ez sem volt elég, ezért Kata azt javasolta folytassuk állva, mert úgy 3 nyomás és kinn van. És ismét igaza lett, pedig én már teljesen elfáradtam és csak azt hajtogattam, hogy nekem ez nem fog menni. Még az a szerencse, hogy nem hittek nekem. Misi és Orsi támogatott, Kata védte a gátat, és segítette a babát kifele, aztán a harmadik fájásra kint volt a fejecske, a negyedikre este 10:15-kor pedig megszületett Misike. Még felsegítettek az ágyra és már a hasamon is volt a kisbabám. Még csak nem is sírt. Még nem volt elvágva a köldökzsinór és már mellre tehettem. Misi elvághatta a köldökzsinórt. Kaptunk egy puha meleg takarót, és összebújva töltöttük Misike első órácskáját. Sajnos még hátra volt némi kellemetlenség. Orsi ellenőrizte a császármetszés hegét. Teljesen rendben találta. Közben, amíg szopizott a kicsi, összevarrta a gátrepedésemet. Csodálkoztam volna, ha megúszom e nélkül, hiszen egy hatalmas babának kellett átbújnia. 38 cm volt a buksijának a kerülete. Ami az átlagos 33-34-nél jóval nagyobb. Végül hajnal fél egykor saját lábon (bár alig bírtam lépni a kimerültségtől) bementem a gyerekágyra. Hajnal kettőkor pedig már egyedül, segítség nélkül kimentem zuhanyozni. Reggel visszahozták Misikét, és attól kezdve csak vizitre vitték el. A gyógyulás nagyon gyorsan elindult. Reggel már sétálgattam (kb. mint egy nyomorék, de egyedül), másnap már a büfébe is lementem. Alig több, mint 2 nap múlva simán hazaengedtek minket. Biztos vagyok benne, hogy ez a gyors ütemű javulás, annak köszönhető, hogy minden komolyabb orvosi beavatkozás nélkül, a maga rendje és módja szerint született a kisfiam. Ezzel tényleg csak annyi sérülést okozva, ami elkerülhetetlen volt. És ezt csak annak köszönhetem, hogy olyan emberek voltak körülöttem, akik tudták, hogy mindkettőnknek így a legjobb, és nem egy bürokrata által leírt protokoll szerint "végezték a munkájukat", hanem világra segítettek egy kisbabát. Pont akkor és pont azt téve, amire szükség volt. Se többet, se kevesebbet. Ezúton is szeretném nekik megköszönni, és kívánok még sok anyának hasonló megértő és szakértő szülésvigyázókat. (A cikket beküldte: Virgie)
|