|
|
Mi lesz Veled, Nagypapa?A 78 éves férfi ül a számítógép előtt és összetörten, vágyakozva, szeretettel nézi a kis leányka fényképeit. A csöppség már majdnem másfél éves és az Ő első, s minden bizonnyal az utolsó unokája is. Unokája? Erre a kapcsolatra nehezen lehetne ezt mondaniNem lenne meg a jó kapcsolat apa és fia között? De, megvan! Ha véleményeznem kéne, azt mondanám: kicsit hűvös, de korrekt. Csakhogy a fia sokat dolgozik, drága az élet. A hétvégeken olyan sok helyre kell elmenni, vannak barátok, barátnők bőven; tartani kell a kapcsolatokat; pihenni kell a wellnessben, hisz ez ma a trendi. Kell a szórakozás, kikapcsolódás, mert az anyuka egész héten otthon unatkozik, a kicsivel, van otthon játszótér, homokozó, csúszda, mászóka, kis medence. Nem járnak ilyen helyre, mert csak betegséget szed össze a gyerek. Van bejárónő, az ebédet hozatják, hogy minden időt a gyerekkel tölthesse az anyuka. Amíg fodrászhoz, kozmetikus megy, a bejárónő vigyáz a kicsire. Nem mi. Hogy miért? Ezt mi nem tudjuk. Eleinte felajánlottuk a segítséget, aztán lassan elmaradt ez is. Ilyen mozgalmas életbe nem fér bele a nagyapa. Tehát nem véletlen, hogy ez a kicsi lány még soha nem volt a nagyapánál vendégségben. Pedig van neki otthona. Rendes, tágas, kertes. Abba is van medence, lehetne hinta is. (Kivétel, az idén nyár, a nagypapa szülinapja.) Nézi a 78 éves férfi a képeket és elábrándozik: de jó lenne ölbe venni, megölelni, feje búbját megpuszilni! De jó lenne szeretgetni, kezét megfogni. Csak egyszer legalább! Kevés az idő, jut eszébe és nagyon nagy szomorúság uralja el egész lényét. Igen! Ez a szomorúság már mindenkinek szemet szúrt, csak a fiának nem. Kérdik, nem beteg-e? Nem, mondja ő, pedig tudja, hogy beteg bizony a lelke, de arról nem kérdezi senki. S ez mi-mindennek lehet még okozója, az csak nekem jut eszembe, s ilyenkor hamar párás lesz a szemem. Vannak még a családi ünnepek: ott találkozik a nagypapa unokájával. Ezeket úgy szervezi a család, hogy mindig valamelyik gyerekes családnál legyen. A kicsi lány már vidáman megy, de nem a nagypapához, hisz nem is ismeri. Hozzányúlni, fényképezni nem lehet. Ha ezt bárki megszegi, az apuka rászól, a kicsi lány nyavalyogni kezd, s anyukája azonnal ölbe veszi és ringatja... másfél éves a kis lény... Közel kerülni hozzá lehetlenség. Adódik a kérdés: és senki nem szól a szülőknek? Nem! Ebben a családban ez nem szokás. Mindenki látja, hogy megy tönkre az idős férfi, segítség semmi. Valami még hozzá tartozik a történethez. A házasságot a mai szokásoknak megfelelően, túl a negyvenen kötötték. Értelemszerűen a szülők 42-45 évesek voltak a gyerek születésekor, s ez rányomja bélyegét a mentalitásukra. Nekik nem természetes dolog a gyerek, hanem "csoda". Tehetetlen vagyok! Lehet, hogy én gondolom rosszul. Az elvárásaim túlzóak? (Nekem 4 unokám és egy dédunokám van. A dédunokámat a párom nélkül látogattam most meg, mert nem akartam fájdalmat okozni neki azzal, hogy a három hónapos csöppséget a kezembe vehettem.) A nagypapának semmiféle káros szenvedélye nincs, művelt, több nyelvet beszélő, jó természetű, kedves, szimpatikus ember. (A cikket beküldte: kneseva)
|