Kategória: Egyéb babás témák

Kórházi napjaink

Elmesélem milyen "élményeken" mentünk át egy epilepsziás gyerekkel, aki a rohama miatt került kórházba és élet-halál között lebegett.

Szeretném az elején elmondani, hogy nem a kórházi dolgozókat szeretném bántani, sőt, előttük tényleg le a kalappal.

A mi esetünk rövid leírása: Fefe 2009. november 10-én született. Az elhúzódó szülés következtében agykárosodást szenvedett, mely olyan súlyos tünetekkel járt, hogy azonnal átkerült a kórház PIC osztályára, ahol 72 órán keresztül hűtötték. Ébredéskor sem fejemelési, sem fogó, sem szopó reflexe nem volt. Már életének első napjaiban is jelentkeztek epilepsziára utaló mozgásos jelek, így két hét után átkerült a Fejlődés neurológiai Osztályra, ahol három hetet töltött.
6 hetesen vittük haza és elkezdtük közös életünket, ami nem is olyan egyszerű, de imádjuk egymást.
Fefe epilepsziájára nem sikerül megtalálni a megfelelő gyógyszereket. Sok dolog közbeszól: reflux, feszes izomzat, fogzás, időváltozás, rossz gyógyszer, kevés aktív mozgás, stb.
A mostani esetünk pénteken kezdődött (03.23). Fefe már reggel melegnek tűnt, de nem volt lázas. Egész nap sok apró megrángása volt, de ezek nem epilepsziás rohamok. Délután 5 körül valamijét nagyon fájlalta, de még nem értem mit mond, így nem jöttem rá, de olyan mozdulatokat tett ami a hasfájást jelzi. 6 körül elkezdődött a valódi roham és nem tudtam leállítani (általában sikerül) ezért az új fajta nyugtatót kapta, de nem használt, hívtam a mentőt kb. 15 perc után, hogy adhatok-e még neki egy másfajtát is, de a mentős mondta, hogy azonnal küldi az ügyeletet és a mentős, mindenféleképpen várjam meg.
Az ügyeletes doktornő nem gyerekorvos, de ismeri Törpi esetét és tudta, hogy ha én hívom, akkor tényleg gáz van, így felkészült a nyugtatóval és miután még mindig rohamozott a gyerek 25 perc után is beadtuk neki a második nyugtatót is. Ez a két nyugtató és a roham úgy kifárasztotta, hogy nem igazán volt mérhető a pulzusa, irány a kórház.
Abba a kórházba mentünk ahol amúgy is gondozva van, amúgy sem engedtem volna máshova. A sürgősségin nagy nehezen sikerült vénát találni neki, amit nem durrantott szét. Próbálták mind a két kezét, majd nagy nehezen a lábában sikerült betenni a branült, amit annyira biztonságosan tettek fel, hogy napok után is alig bírtuk leszedni. A felvételin hamar eldöntöttük, hogy neurológiai osztály, hisz az epilepszia miatt került be a gyermek. Az osztályos felvételnél még nem volt ott az ügyeletes orvos, de az már biztos volt, hogy a gyermek pulzusa a minimum alá esik és a hőmérséklete sem megy 35 ˚C fölé. Megérkezett az ügyeletes orvos és tanácskozás folyt, hogy intenzív osztály vagy maradhat a neurológián, végül maradt szoros megfigyelés alatt a neurológián.
És itt jön, ami már nem is annyira vicces. Melegítés: sok takaró és meleg vizes palack. Igen, palack és komolyan vizes flakonok után rohangáltunk, amibe töltöttünk meleg vizet. Az infúziót is melegítve kapta, már amennyire azt lehet melegíteni. Pulzoxi mérőt a szomszédos osztályról kértünk, mert nem volt olyan amit Fefére lehetett volna tenni. Az osztály legmesszebb és legeldugottabb szobájába került mert csak ott volt használható oxigénellátó, ami azért is érdekes, mert egy élet-halál között lebegő gyermekről beszéltünk akinek állandó megfigyelést kellett kapnia.
Persze ott voltam vele én is, de akkor is érdekes, hiszen más osztályon a központi helyre teszik az ilyen gyerekeket, de itt ez volt ezek szerint a legfelszereltebb szoba. A kicsike szobába 2 ember már nehezen fért el, mert annyira picike volt. A szobában volt egy rácsos kiságy, egy szekrény és egy kinyitható fotelágy, ami ha tényleg ki lett volna nyitva akkor már csak egy talpnyi hely maradt volna mert az ajtó is úgy nyílt, hogy már nem fér be senki. Ezért a szobáért ráadásul, ha használni szeretné az anyuka az ágyat éjszakánként 3000 Ft-ot kellett volna fizetni, és itt nem számított az sem, hogy a gyermek sajátos nevelési igényű.
Ebédet tudtam volna kérni, de azt csak az étkezőben (1 épülettel arrébb) tudtam volna megenni, de mivel sosem hagyom magára vagy másra Fefét így inkább kihagytam. Fefe állapota hajnal 3 körül kezdett rendeződni, ami annyit jelentett, hogy a kisebb ingerekre is már kis nyekergéssel reagált. Az orvosa is bejött hozzá szombaton reggel (szerintem csak a munkanap miatt), de nagyon kedves volt és mondta, hogy szeretné legalább hétfőig bent tartani, amivel persze én is egyet értettem, így legalább a gyógyszerváltása 2 nap alatt megtörtént a 2-3 hét helyett. A nővérkék nagyon kedvesek voltak a hétvége alatt, annyi beteg nem volt szerencsére, bármikor kérhettem segítséget a gyerek mellé.
Hétfőn aztán beindult az élet, és egy orrszívást nem tudtam elintézni pedig reggel 7-től kértem a segítséget hozzá. Megoldottam volna én egyedül is, de az orrszívó készülék, amit nagy nehezen behoztak a szobába nekünk (Fefe nem volt mozdítható) nem működött, a másik meg a kötözőben volt ahova nem lehet csak úgy bemenni. Mivel több óra könyörgés ellenére sem sikerült elintézni ezt az egyszerű, gyors és nagyon fontos dolgot, a manikűrkészlet segítségével kipiszkáltam Fefe orrából a dugót.
Hála az égnek, hétfő délután mehettünk haza.

(A cikket beküldte: Pandrea1)

Karácsony gyerekszemmel!
Közeledik az ünnep és ilyenkor megrohanják az embert az emlékek, régi, fenyő és kalács illatú emlékek. Meleg fények, boldog érzések. Eszembe jut milyen is volt régen a karácsonyra várni, amikor még kislány voltam... »

268 nap együtt töltött idő - Szülésem története
Előre le szeretném szögezni, aki nem akar szörnyűségeket olvasni eme gyönyörű élményről, mint maga a szülés állítólag, akkor ne is olvasson tovább... Főleg ne kismamák, inkább csak annak szól, aki már túl van az egészen, vagy akit nem rémiszt meg ilyesmi. Talán... »