|
|
Kategória: Szüléstörténetek Kíra baba, avagy az Álmok valóra válnakDrága kislányunk 2 hónapos ma, így igazán megérdemli, hogy megírjam az ő kis életének eddigi történetét. Kedvesemmel 2007. április elején ismerkedtem meg a net segítségével. Az első randit gyors összeköltözés követte. Nekem akkor volt már egy 5 éves kislányom, Bettina.Július 7-én reggel rátaláltam itt az oldalon a Babát szeretnénk 2010-re (Teherbeesés) című fórumra. Itt sok sorstársat és nyugodt szívvel mondhatom, barátot találtam, együtt örültünk és szomorkodtunk. Sok jó tanácsot kaptam. Szép lassan elkezdtem ovulációs tesztet használni, megtanultam a hőmérőzés módszerét és sajnos csak sok tesztet elhasználtam, mivel rendszertelen volt a menstruációm, de mind csak 1 csíkos lett…ráadásul hormonvizsgálat alátámasztotta, hogy mindennek még mindig a PCOS áll a hátterében. 2009.11.10-én eldöntöttem, elég a görcsölésből. Nincs több hőmérőzés meg ovulációs teszt, csak az orvosi vizsgálatok, hogy megkaphassam a gyógyszert, ami segíthet, hogy rendeződjenek a hormonjaim. Rábíztam a csöppünkre, hogy jöjjön, mikor útra készen áll, mi nagyon várjuk. Szép folyamatban mentek a vizsgálatok, a cukorterhelés is alátámasztotta a betegséget. December 11-én nagyon égett a gyomrom, elmentem a patikába savcsökkentőt venni és megláttam egy gólyát ábrázoló csomagolású terhességi tesztet, na mondom veszek egyet, mert sosem lehet tudni, hogy állunk hisz október 6-án volt meg utoljára. Másnap hajnal 5-kor ébresztett Milus, nekem muszáj volt kimennem WC-re. Vittem magammal a teszteléshez szükséges "hozzávalókat" mikor végeztem láttam, hogy a wc papíron rózsaszínes váladék van:( Na mondom ez ma már tuti meg fog jönni, de ha már megvettem a tesztet, megcsinálom! Megcsináltam, de mivel nem láttam egy percig rajta semmit betettem a dobozába és eltettem elkönyvelvén, hogy úgyis negatív. Visszadőltünk kicsit pihenni, mikor felkeltünk, ki akartam dobni a tesztet, mert gondoltam eltüntetem, hogy szegény Apa ne lássa, hogy egyáltalán teszteltem és megint kudarcot éljen át. És akkor megláttam a 2. csíkot, igaz halványan, de ott volt, először Bettimet kérdeztem ő is látta, majd szaladtam apához, aki azt mondta ez bizony két csík. Örültem, de nem merem beleélni magam már semmibe, így még maradt a csendes bizonytalanság :) 14-én Apa bevitte Milust bölcsibe, én Bettit suliba, majd együtt kisétáltunk az állomásra és indultunk pestre a doktorbácsimhoz. Mikor odaértünk nem voltak sokan, így hamar bejutottunk. Ott elmondtam mi a helyzet erre doktorbácsim azt mondta: -Ó, Anikóm akkor téged most nem oltunk hanem kapsz egy menotest beutalót! Örömmel egyeztem bele és így a H1N1 elleni szurit úsztam meg. Másnap reggel kedvesem bevitte a gyerekeket bölcsibe meg suliba, sőt még a menotestemet is ő vitte el a laborba. És kiharcolta azt is, hogy délutánra meglegyen az eredmény :) Mikor odaértünk az eredményért Apa kérte, hogy hadd menjen be ő az eredményért. Engedtem neki, mert valahol azt éreztem, hogy itt az álmunk véget ér. Sokáig bent volt, sokat beszélt a nővel, én féltem, hogy baj van és negatív, csak ő leellenőrizteti, mert nem hiszi el. Egy idő után elkaptam párom tekintetét, aki szomorú arcot vágva nézett ki rám és indult felém az összehajtott "ítéletemmel" és könnyeztem, mikor megláttam az arcát, majd mielőtt még jobban sírni kezdtem volna, ő széthajtotta a papírt! Mikor megláttam, hogy POZITÍV, még jobban potyogni kezdtek a könnyeim. El sem hittem, amit látok. Hazafelé faggattam páromat, hogy mi volt bent, mi tartott ennyi ideig a laborban, erre mesélni kezdett: "Bementem, mondtam az adataidat, de azt mindig eltévesztem, hogy 85-ös vagy 83-as vagy-e és lestem a monitort, sikerült kilesnem az eredményt. Mikor kérdezte a hölgy, hogy mi lenne a jó eredmény, akkor azt mondtam: Csak a pozitív az elfogadható eredmény. Erre a hölgy elmosolyodott és kérdezte mit szeretnénk milyen nemű legyen meg hogy sikerült ez a baba, mikor 2,5 hete még negatív volt a menotest. Mondtam neki: úgy, hogy csodababa ez a kicsi és nagyon akar jönni, mert az Anyuka PCOS tehát elvileg természetes úton nem is lehetne babánk de most mégis útnak indult! Erre mondta a hölgy: Igen néztük is a leleteket és a laborokat és csodálkoztunk is! Jó egészséget maguknak! Viszontlátásra! Párom is elköszönt." Olyan lelkesen mesélte :) Láttam a szemébe a boldogságot!!! A sulinál találkoztunk, ahol is Apa elmondta Bettinek, hogy már biztos hogy jön a kistesó! Ő annyira boldog lett, öröm volt látni! A 9 hónap hamar eltelt, volt aggodalom is jócskán, de boldogság sokkal több. 20.héten megtudtuk, hogy picilány lakik a pociban s ez csak tovább növelte földöntúli boldogságom hiszen nagyon vágytam rá, hogy párom vonásait egy kislányban is láthassam. Mivel 3. császár, programozott lett. Augusztus 4-én kellett befeküdnöm a kórházba, hisz másnap programozott császárra volt időpontom. Éjszaka nem aludtam szinte semmit, a másnapot vártam és irigykedtem a szobatársamra, hogy ő már babázhat. Reggel bejött Apa, kint ültünk a folyosón és elviharzott mellettünk az az orvos (akit szerettünk volna fogadottnak, de ő akkor már nem vállalt újabb beteget) visszafordult és azt mondta: - Maga lesz a 2. császáros ma? - Igen! - Jó, mert én fogok asszisztálni. Na innen minden félelem elszállt, bementem a szobába ledőltem és azt mondtam innen engem akár egy tanuló is műthet mert tudom hogy ha Ő ott lesz akkor nem érhet semmi baj! A félelem akkor tért vissza mikor bekötötték az infúziót, nem a műtéttől féltem, hanem a gerincérzéstelenítéstől. 10 órakor bejött Kálmán a műtősfiú. Ő egy angyal szó szerint! Bekísért a műtőbe, Apát eligazította, hogy hol öltözzön át stb. hisz apás császárra készültünk. Felültem a műtőasztalra próbálták szúrni a gerincem, de nem sikerült, végül hívták a főorvost. Én kértem Kírát, hogy segítsen, hogy sikerüljön, Kálmán két kezét a vállamra tette, nem nyomta lefelé, csak tartotta, fejét a lehajtott fejemre hajtotta, de mindezt úgy, hogy határtalan nyugalmat sugárzott át vele és közben azt suttogta, hogy lazítsak és akkor sikerülni fog. Sajnos nem sikerült így altattak, de az utolsó éber kérésem is az volt, hogy Apa láthassa a kincsünket és hallhassa, hogy felsír. 2010. augusztus 5-én 10 óra 40-kor 3720 grammal és 54 cm-rel megszületett Zellei Kíra Ildikó, a mi kis kincsünk! Nekem csak emlékképek ugrottak be mikor ébredeztem például, hogy Kálmán azt mondja „szeressen csak egy picit, úgy öleljen” mikor tett át az ágyra meg, hogy az osztályos szülésznőt megsimogatom és úgy köszönöm meg, amit értem tesz. 3/4 12-kor eszembe jut, hogy sms-t kéne írni a barátoknak elküldöm és kérem apát, mutassa a kincsünkről készült képeket és 1/4 1-kor tudatosult, hogy hoppá de hisz láthatnám is őt, s kértem Apát, hogy hozza be nekem. S pár perc múlva meg is pillantottam őt, gyönyörű volt! Mivel ez nem adja vissza teljesen a születését, íme a nagy nap Apa szemével: „Eljött végre a várva várt nagy nap:) Reggel 6-tól készítik elő Ancsyt a műtétre. Jön a szülésznő beadni az infúziót, szúrás és már megy is illetve csak menne, mert szétment a véna, újra szúrás az sem jó. Osztályost hívta, mert neki nem megy a dolog, ő ügyes volt és rögtön ment neki, folyik az infúzió, bemehetek ismét hozzá. Pár perc s nagyon álmos lesz, persze mert a koktél is benne van. 2. zacsi is fent van. Megjelenik Kálmán a műtősfiú na menjünk, de nem lehet mert 1 zacsi infúzió még hátra van, úgyhogy egy kicsit még maradunk, csere zacsi most már tényleg menni kell, nincs mese. Átsétáltunk a szülőszobára, amíg Ancsyt elkészítik addig én is sterilbe öltöztem, hiszen apás császár lesz. Kb. 15 perc várakozás után Kálmán szalad a telefonhoz és Pap főorvost kéreti a császár műtőbe, levert a víz pedig csak a műtősruha van rajtam. Úristen mi történt, minek a főorvos??? Papp orvos is megjelenik, belepattan a sterilbe, maszk, hajháló és már megy is a műtőbe. Nem is kell gondolom mondani, hogy nagyon be voltam parázva már fél órája rohangál mindenki és még mindig nem kezdik a műtétet. Kijön a főorvos nem mond semmit, csak elmegy, senki nem jön vagy megy. Megjelenik Kia dr. kérdem, mi van? Az epidurált nem tudják beadni Ancsynak mert olyannyira zárt a csigolyák közt , hogy életveszélyes lehetne, így inkább altatják. Nem volt mit tenni 6x is megszúrták, de nem ment a dolog. Sajnos így nem lehettem ott a műtéten és a kölökzsinórt sem vághattam el, de sebaj, azért ott tobzódtam a műtő előtt. Vártam a fejleményeket. Egyszer csak rohan a szülésznőkarjában egy zöld lepedővel és benne Kírával, de Kíra nem sír, sőt meg sem mozdul. Szívják az orrát, tüdejét, csönd, újra szívják, halk nyöszörgés olyan kis rekedtes, újra szívás, köhögés. FELSÍRT, én is majdnem, Ancsymat még mindig műtik, közben ide-oda rohangáltam hol is legyek, hol is van most rám szükség. Közben jött Kia és mondta, nagyon nehéz volt a szülés, mindenki nagyon megdolgozott, de minden rendben van. Anya is jól van kb. 10 perc és már jön, azaz tolják is ki. Ekkor átmentem Kírához, a dokinéni még vizsgálgatta, kicsi szívás kis köhögés, de már minden ok. Mérés: 3720 gramm, cm 54, sötétbarna hajú, kicsit véres, kicsit magzatmázas, de jól van :) megfoghattam pár percre igaz csak ruhában, mert kicsit ki volt hűlve, így a szőrkontaktus is elmaradt, de nem bánom, elvitték melegíteni pöttömöt, én meg kint vártam a drágámat. Az első szava a műtő előtt az volt "Láttad? Milyen? Szép? Van haja? Megfogtad?". Aztán betolták a kórterembe, rögtön adtak neki fájdalomcsillapítót, nagyon gyorsan kb. 2 óra alatt teljesen kitisztult az altatásból. 4 óra múlva enni inni kellett neki, nem is keveset. 6 óra múlva pedig felkelni. Közben kihoztam Kírát próbáltuk egy kicsit cicire tenni, de nem nagyon ment a dolog. És ahogy felkelt onnan szinte mintha nem is műtét lett volna, hanem varázslás, ezt Ancsy is mondta. Felkeléskor olyan szinten ment, mintha 3 napja műtötték volna. Utána kimentünk pisilni, nagyon rendben volt ott is minden, csodálom a páromat, nagyon ügyes kis csajszi. Párszor etettük Kírát, ügyesen csinálta a dolgát :) Olyan este 7 körül jöttem el, mert nagyon fáradt volt. Nagyon nehéz, kemény, hosszú, de csodás nap volt.” Így lett a mi kis családunk 5 tagú és igazán teljes! (A cikket beküldte: ancsyangel)
|