|
|
Kategória: Szüléstörténetek Kerkyra"Szép szemű kis tündér, mosolygó kis hamis…"Már lassan 3 hónaposak vagyunk, de most jutottam el idáig, hogy leírjam a mi kis történetünket, ami egy csodálatos szigeten kezdődött: Korfun tavaly szeptemberben… Örültem, mert így kint sikerül tartani a szülinapomat, ami 4-én volt. A párom nagyon készült, csomó lufi meg felirat... egész nap kirándultunk, szép napot zártunk. Nem is vágytam másra, mint összebújni egy kicsit, de az esti záró koktélnál jött még egy meglepetés... az Én szerelmem megkérte a kezem! Persze hajnalban ezt meg is pecsételtük. Hamar eltelt a nyaralás nagyon szép volt és elhatároztuk, ha itt fogan meg a bébink és kislány lesz, akkor csakis Kerkyra lehet a neve. A hónap vége felé felrémlett, hogy lassan meg kéne, hogy jöjjön, de nem nagyon akaródzott, irány a gyógyszertár és a teszt. Úgy kezdtem neki, hogy biztos csak vaklárma, megint sok a stressz, és marad a jól megszokott egy csík. A párom kint várt és percenként kérdezte, hogy na? na? Nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy bizony két csík lett a teszten... Megijedtünk... nem gondoltam, hogy ilyen hamar teherbe esek, de mellette nagyon boldogok voltunk és már elkezdtük tervezgetni, mi hogyan fog történni. Nem volt könnyű terhességem, nem voltam hányós, de minden más "rossz" mellékhatás megtalált. A bőröm egyre rondább lett, soha nem voltam pattanásos, most meg tele voltam velük, a hajammal nem tudtam mit kezdeni a szép alakom meg kezdett eldeformálódni. Én tudom csodálatos dolog egy Élet odabent, de azért valljuk be, megvan a saját kis hiúságunk. Nehezen viseltem, ráadásul nagyon hamar elkezdtem vizesedni, úgyhogy pikk-pakk feljött az a 20 kiló. A párom sem könnyített a helyzeten, folyton csak kicsi bálnának becézett, számára vicc volt, de nehezen éltem át. Márciusban megtörtént az esküvő, de csak a polgári ott az önkormányzaton, mert ugye nem voltam egy szépség ezért nem akartam nagy lagzit, meg fehér ruhát... Biztosra nem tudták megmondani az orvosok, hogy kislány vagy kisfiú szerelmünk gyümölcse, de én éreztem, nekem csak lányom lehet. Időközben elindítottuk a kérelmet a név miatt, de szomorúan kellett volna tudomásul vennünk, hogy elutasították. Május 28.-ára voltam kiírva, de bármennyire szerettem volna kiscsillag jól érezte magát odabent. Pedig még állítottam, hogy hamarabb fog jönni. Június elsején este kezdődtek a fájások, olyan fél órásak nem volt vészes, de aludni persze nem tudtam, azon tanakodtam, hogy most hívjam a szülésznőt vagy ne hívjam? Nem hívtam. Másnap reggel úgyis kellett menni CTG-re, meg a laborba. Nem aludtam semmit és reggel (5-6-ig) feküdtem a kádban, hátha elmúlnak a görcsök.. A kórházban a liftben találkoztunk a dokival, aki kérdezte mi újság, én meg lazán odadobtam neki, hogy 15 perces "fájásaim" vannak, de nem komoly, majd a CTG megmutatja. Ő közölte, hogy akkor fáradjak vissza le és vetessem fel magam, mert én már nem megyek haza. Örültem meg nem is, mert éreztem, ebből nem lesz hamar szülés, még nincs itt az idő, de folyamatosan jöttek a fájások, hol 10 percenként, hol 5 percenként, fárasztó volt. Az én Drága férjem ott volt velem végig és kint a folyosón még mindig neveket néztünk, mi is lenne a megfelelő mindenkinek. Még a szülésznővel is viccelődtünk, aki egyszer már említette a bébi 2009. 06. 03-án fog jönni. Este megpróbáltam aludni, de nem nagyon sikerült, nem akartam alapítványi szobát, de megbántam, hogy nem rögtön kértem, mert sajnos a fájásaim és a mellettem lévő két baba miatt nem nagyon sikerült aludnom semmit. Az egész éjszakát a zuhany alatt töltöttem, a nyákdugóm távozott és elkezdett jönni a fájás. Reggel 4-kor átsétáltam a szülésznőhöz és mondtam neki, elindultunk valami változott. Megvizsgált, de még csak 1 ujjnyira voltam tágulva, de mondta ne izguljak, ma már baba lesz. Igen ám, de még csak reggel 4! Innen már gyorsultak az események 7-kor átmentem egy alapítványi szobába, igaz két személyesbe, de még egyedül voltam. 9-kor mentem előkészítőbe és irány a szülőszoba. Már nagyon fáradt voltam és ingerült, hisztis és türelmetlen. Ültem a labdán, sétálgattam, ettem a szőlőcukrot, a dokim üzent, hogy 3-kor érkezik és ha addig nem történik semmi, burkot repeszt. Délben elmentem még zuhanyozni, hátha segít tágulni, de nem akaródzott. Alig vártam már a 3 órát és mikor megérkezett a doki, jóformán köszönni se köszönt mondta, hogy most repeszt, infúzió, és ha nem történik semmi, akkor műtét. Na, köszönöm szépen jól megijesztett, de már azt se bántam volna, csak legyen vége és foghassam az én pici lányomat! Amint lefolyt az első csepp infúzió, elkezdődtek a hújjúj fájások, aki nem élt át ilyet, el sem tudja képzelni mennyire fáj! Nem tudtam megtalálni a kényelmes helyet a fájások alatt, úgy vergődtem, mint az ördögűzőben a lány, melegem volt, zavart a CTG és minden, de hálás vagyok a férjemnek és a szülésznőnek, hogy ott voltak és fogták a kezem. Nem tartott sokáig a szenvedésem, amikor közöltem a szülésznővel, hogy vegyék ki valahogy, mert nem bírom akkor szólt, hogy jól van mindjárt vége... 17 óra 40 perckor látta meg a világot az én Drága kislányom, akit az apukája elkísért fürdetni és nem érdekelte, hogy elutasították, akkor is mikor kérdezték, hogy mi lesz a neve, csak annyit mondott: Kerkyra. (A cikket beküldte: csniki)
|