|
|
Kategória: Szüléstörténetek Három csodamanóm születése, avagy hogyan lettünk egy nagy manócsaládOlvasom mindig a szüléstörténeteket, gondoltam, megosztom én is csöppet sem könnyű terhességeim, és szüléseim történetét! A kálváriát, ami létrehozott egy szép, nagy családot! És megváltoztatta az életem, anyává tett aggódóvá és szeretővé. Anyává, aki életét adná a gyermekeiért és a családjáért!A barátnőm épp az esküvőm napján szült, úgy hogy még nagyobb volt a vonzódás az anyaság iránt. Nem sokáig váratott magára a pozitív teszt nekem sem. Az első pillanatoktól kezdve nagyon hánytam, napi többször is, nagyon nehéz volt. 8 hetesen mentem elsőnek orvoshoz, megcsinálta a szokásos vizsgálatokat, rákszűrést. Életemben nem éreztem akkora fájdalmat, mint akkor, mondták is, nagyon durva ez az orvos. Boldogan mentem haza, ultrahangon láttam is a manót a petezsákban! De sajnos az örömöm nem sokáig tartott 2 hét múlva egy éjszaka arra ébredtem, hogy nagyon erős görcseim vannak. Kimentem, és akkor vettem észre, hogy vérzem, azonnal hívtuk a mentőt, bevittek Debrecenbe, a kórházba, 2 órán keresztül vizsgáltak, még terhességi tesztet is csináltak, mondván lehet csak menzeszelek, ott volt a könyvem náluk. Kaptam gyógyszereket és betettek az abortuszosokkal, egy szobába. Mondanom sem kell mit éltem át, én azért sírtam, hogy megmaradjon a kicsi, ők azért, hogy elvegyék tőlük! Végül is nagy kérésekre áttettek egy másik szobába. Ott voltam bent 2 hetet. Kiderült, hogy ikerterhes voltam, de a vizsgálat miatt az egyik baba elhalt, megsértette a méhem. De a kis manóm erősnek bizonyult! 5 hónapos koromig feküdtem vele, nagyon gyenge voltam, folyton elszédültem. De a 7 hónap után valami csodálatos erő lett rajtam úrrá. Igaz a terhesség utolsó pillanatáig hánytam, de egyébként jól voltam! 1999. december 6-ra voltam kiírva. Nagy hó volt azon a télen, így 38 hetesen befeküdtem, ne keljen utazgatnom. Még aznap felment este e vérnyomásom 180/115-re, nem tudták levinni, ez egy pénteki napon volt november 26-án. Teljesen zárt méhszájról kezdtek el tágítani, érlelni, 20 percenként vizsgáltak. Szombaton már meg akartam szökni este! Se enni, se inni nem adtak a szülőszobán, és így telt el a vasárnap is, iszonyatosan fájtak a vizsgálatok! Kértem könyörögtem, hogy császározzanak meg, de nem. Hétfőn reggel bejött a dokim, minden nap ott volt amúgy, és bekötötték az oxitocint kaptam egy zselét megint, már a 7-et. Szűk 2 ujjnyinál repesztettek burkot, azt hittem, ott lesz végem. Majd kaptam kéjgázt, de nagyon felvették, mert kiütött, nagyon jó volt! Aztán már erő híján felajánlották az EDÁ-t, elfogadtam! Apa végig bent volt, de már nem bírta a 3 nap viszontagságait, ezért amikor hátratoltak, kiment! Sajnos nem tudtak megszúrni, 3-szor próbálta az orvos, nem sikerült! 5 óra vajúdás után 1999. 11. 29-én megszületett a nagy fiam Ádám, 2860 grammal, 49 cm-rel! Felhőtlenül boldog voltam, igaz szülés után depresszióba estem, gyógyszereket kaptam, az EDA kísérlet miatt. Azt mondtam soha többet másik gyerek, elmentem dolgozni, de 3 év után újra hatalmába kerített a kisbaba utáni vágy! Eldöntöttük, legyen egy kistesó, és elsőre sikerült! Húsvét volt emlékszem, hintázni voltunk, én meg odaböktem a Páromnak, na meghintáztattam a kistesót. Nagyon boldogok voltunk! Ez a terhességem valahogy más volt erőm volt töméntelen, igaz napi 10 szer is hánytam. És a szülésig így is maradt, enni, inni tudtam, de mindig minden kijött belőlem… 18 hetesen megtudtuk kislányunk lesz. Eljött a szülés ideje, én jól voltam, akkor újítottuk a házunkat, burkoltam stb. Október 3-ra voltam kiírva, bementünk a dokihoz, megnézett nem volt jó az áramlásos UH, de nem volt vészes sem, ezért bent tartott. Teltek a napok nem volt semmi, minden másnap nézték a magzatvizet, minden nap UH volt. Aztán 2003. 10. 08-án nem lett jó az eredmény. A doki 16.30-kor beindította a szülést, kaptam megint zselét is! Felálltam, sétáltam, mértem a fájásokat. Egyből 3 percesek voltak, 7 órakor újra megvizsgált, majd burkot repesztett. Kaptam megint gázt, és újra jó volt! Apát hazaküldtem Ádámhoz, mondtam vigyázzon őrá, énrám vigyáz itt a dokim! 20.30-kor telefonált, hogy érdeklődjön, monda a szülésznőm, hogy megvárja vagy majd visszatelózik, mert azonnal baba lesz, akarja hallani hogyan sír? Végül is nem várta meg, hanem visszahívott 12 perc múlva, addig én kaptam fájdalom csillapítót, vágtak egy 3 mm-nyit. A kis lánykámnak elég nagy volt a feje és nem fordult be, ezért a doki megkérdezte, hogyan segítsen? Fogó, vákuum, kéz?! Kéz, vágtam rá és ki sem érkeztem mondani 3 tolófájás alatt 3-szor forgatta be a fejét, istenem, mennyire fájt! De 2003. 10. 08-án 20 óra 45 perckor megszületett Zsanett, 3420 grammal, 53 cm-rel! Elvitték, és nem hozták vissza, megijedtem. Egy óra múlva a szülész dokim ment le megkérdezni mi van, utána 5 percre hozták az én gyönyörűségemet. Adaptációs zavara volt, de rendbe jött... Én 1 óra múlva már zuhanyoztam, és a hányást mintha elvágták volna, már az őrzőből úgy engedtek le, hogy ennem-innom kellett. Mennyivel másabb, mint előző szülésnél, látszik, ha az embernek nagyobb orvosa van! Akkor még nem tudtam mit jelent ez az adaptációs zavar! Sajnos később ezt is megtudtam. Nos, hogyan is? 4 év múlva újra arra döntöttünk, legyen még egy manó, szép nagy család leszünk! A döntés után 3 hétre elkezdtem iszonyatosan hányni. Ez nem igaz gondoltam, miért kell ezt is így végigvinnem! De emellet is felhőtlenül boldog voltam, igaz enni-inni nem tudtam, fogytam 10 kg-ot. A doki nem fektetett be, nem szedtem semmi vitamint egyik terhesség alatt sem, mivel attól még rosszabbul voltam! Festettük a lakást, közben az egész család influenzás lett, én is, sőt vissza is estem. 2008. 08. 03-ra voltam kiírva a kisfiunkkal. Hétfői nap volt július 27 körül, emlékszem mikor bementem vizsgálatra, de mivel az én dokim kényszer szabadságon volt, átadott egy egyetemi docens tanárnőnek! Megvizsgált, és éreztem az ismerős érzést, méhszájat tágított kézzel! Onnantól kezdve minden nap fájásaim voltak. Vasárnapra voltam kiírva péntekre hívott be, azt mondta ügyeletes lesz akkor. Bementem, megnéztek, majd áramlásos UH-ra küldtek. A nő, aki vizsgált csóválta a fejét. Nem jó itt valami, hívom a tanárnőt! 2 perc sem kellett és ott volt, észbe sem érkeztem kapni már a szülőszobán voltunk, szülésindítás, mivel nem kap oxigént a gyerek! Kérdeztem miért nem császároznak akkor? Nem kaptam választ, feltették az infúziót, kaptam zselét, és kezdtek tágítani! Azt hallottam a 3. szülés milyen könnyű, hát nekem nem volt az! Nem akart tágulni a méhszáj! 5,5 óra vajúdás után, gázt lélegezve szültem meg a kisfiam, elvileg gát védelemmel, de kívül-belül szétszakadtam. 2008. 08. 01-jén, 17 óra 16 perckor megszületett a kisfiam Patrik, 3320 grammal, 48 cm-rel. És most jött a hideg zuhany, nem sírt a kicsi babám, ott mozgatták, csináltak mindent, de nem sírt! Istenem mi lesz vele, elvitték, apa vele ment, látta, ahogy lélegeztették, és végre meghallottam a hangját, odahozták, megmutatták, rám tették és el is vitték! Órákig vártam az őrzőben, apa végig ott volt... Kérdezgettük mi van a gyerekünkkel, de senki nem mondott semmit! 21 óra magasságában lement a párom a gyerekosztályra, hogy megkérdezze, mi van. Ott találta meg az én drága manómat csövek közt inkubátorban lélegeztetve! Visszajött, elmondta mi van, csinált képeket is. Zokogtam kínomban, féltettem őt! A gyerekorvos dokinő feljött háborogni, hogy mi az, hogy nem tudjuk, mi van a gyerekkel, miért nem kerestük őt! Apuka ott volt látta, hogy én ott voltam, miért nem keresett meg! Szegény párom mit tudta ő, hogy a közel 20 emberből ki kicsoda, csak a kicsit figyelte. Elmondta, hogy adaptációs zavara van a kicsinek, nem tudott átállni a külvilági életre, úgy ahogy kell, ezért kap légzéstámogatást! Kérdeztem, hogy lehet ennek következménye, agyi károsodás stb.! Erre csak nevetett, hogy mit tudja ő, kiderül majd! És elment, a hálátlanja. Patrik 5 napot volt a Debreceni Klinika Pic részlegén ahol olyan gondoskodást láttam, amit még soha! 5 napig voltunk még bent rooming-in, együtt! Szerencsére agyilag semmi nem lett vele, viszont a fél oldala merev volt, ezért 3 hónapos korától 6 hónapos koráig jártunk rehabilitációra és gyógytornára! Szép kis kálvária, ugye? Életemben 27 hónapot végig hánytam, de megérte! Szültem apával, nélküle, kipróbáltam mindenhogy! Mert lett 3 csodálatos gyermekem, és élvezhetem a nagycsaládos élet minden szépségét és nehézségét! Így lett belőlem egyszerű kislányból 9 év alatt nagycsaládos anyamanó! (A cikket beküldte: szabonejulika32)
|