Gyógyfüvekből gyerekeknek

Modern korunkban sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy bármilyen tünetet produkáljon is a gyerek, rögtön szaladunk, és valamilyen gyógyszert vásárolunk. Pedig még mindig léteznek olyan házi készítmények, melyek enyhébb esetekben kiválthatják a pasztillákat, vagy éppen hétvégén gyors segítséget nyújthatnak.

Félreértés ne essék, nem akarok senkit arra buzdítani, hogy maga vegye ki a gyerek manduláját és ne menjen orvoshoz. Gyakorló anyaként viszont úgy gondolom és tapasztalom, hogy egy kis náthát, vagy biciklis balesetből eredő sebet azonban nagyanyáinktól örökölt receptek alapján otthon is kezelhetünk. Tudom, hogy most sokan legyintenek, kinek van ideje kutakodni, régi papírok közt turkálni. Én megtettem, segítségül hívtam a dédi praktika füzetét és egy gondosan összeállított szakkönyvet is. Ezekből ollóztam ki néhány ötletet.

Köhögésre nekünk már nagyszerűen bevált úgy a gyereknél, mint nálunk felnőtteknél a fokhagymalé. Ez úgy készül, hogy 2 gerezd fokhagymát apróra összevagdalunk, elkeverjük 3 evőkanál mézzel vagy gyümölcscukorral, és felöntjük 1/8 liter vízzel. Felforraljuk, és kb. 10 percig főzzük. Utána letakarva néhány órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük. Ugyanez elkészíthető vöröshagymával is, a hatás gyors és tartós. A szirupból naponta egy-két teáskanállal adjunk a gyereknek.
Aki nem bírja a fokhagyma ízét, az megpróbálkozhat a mézes retekkel is. Ehhez egy retket megreszelünk, levével együtt csészébe tesszük, és elkeverjük 3-4 evőkanál mézzel. Letakarva néhány órán át ezt is pihentetni kell, majd vászonkendőn átnyomkodjuk a levet. Naponta ebből is 1-2 teáskanállal ajánlott adni a gyerkőcnek.
Köhögéses időszakban a férjem és a kisfiam rendszeresen isszák a kakukkfűteát, ami szintén nagyon jó köhögéscsillapító.

Sebkezelésnél én a körömvirágkenőcsre esküszöm. Hatása gyors és látványos. (Csakúgy, mint az aloe vera készítményeké, de erről majd máskor.) A körömvirág kenőcs beszerezhető patikákban és gyógynövény boltokban, de a virág szezonjának idején akár házilag is elkészíthető. A körömvirág vajhoz, mely kisebb nyílt sebek, sérülések gyógyulását segíti elő, mindössze 7 dkg lehetőleg frissen szedett körömvirágra, és 10 dkg vajra van szükség. A virágokat szétmorzsoljuk és ráöntjük az olvadt vajat. A keveréket gőz fölött kb. 70 fokra melegítjük, és többször megkeverve 20 percig állni hagyjuk. Ezt követően egy kendőn gondosan átszűrjük, és ha kihűlt, vékonyan a megtisztított sebre kenjük.
Gyermekeknél is gyakran előfordul, hogy kisebesedik a bőr. Erre nagyon jó lehet a méz és csukamájolaj 1:1 arányú keveréke.

Hasmenésnél szerintem mindenki ismeri és alkalmazta már a hámozatlanul lereszelt almát. Amikor a reszelék megbarnul, lehet etetni a gyerekkel.
A másik hatásos ellenszer a feketeáfonya-tea lehet, ami tartósan és gyorsan megszünteti a hasmenést. Egy púpozott evőkanál száraz feketeáfonyát leöntünk 1/4 liter vízzel, felforraljuk, 10 percig főzzük, majd leszűrjük. A gyerek adagja ebből napi 3-5 alkalommal 3-5 evőkanálnyi, cukor nélkül.

Vannak gyerekek, akiknél gondot okoz az esti elalvás. Számukra is találtam egy receptet, altatópárna formájában. 50 gr. macskagyökér, 50 gr. kamillavirág, 50 gr. zsályalevél, 50 gr. rozmaringlevél, 20 gr. erdei pajzsika, 20 gr. árnikavirág, 20 gr. fagyöngy. A gyógynövényeket összekeverjük, s egy lenvászon kispárnahuzatba varrjuk. Helyezzük a fejpárna alá, a gyermeket megnyugtatja a gyógynövénykeverék illata.

Ennyit sikerült most összegyűjtenem.
(A cikket beküldte: siti)



A dohányzás
Aki felelősséggel vállalkozik gyermeke világra hozatalára, az nagy valószínűséggel lemond -legalább a terhesség alatt a cigarettáról. Akik nem mondanak le, azok vagy nem tudják, hogy mennyit árthatnak a még meg sem született gyermeküknek, esetleg éretlenek a szülői feladatokra. »
Mit lehet állapotosan...?
Lehet-e napozni? Lehet-e hajat festetni? Lehet-e macskát, kutyát tartani? Lehet-e fűszereset enni? Lehet-e gyantáztatni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések szinte minden kismamában felmerülnek. A legfontosabb, hogy ne ijedjünk meg a terhességtől, ez nem betegség, de... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.