|
|
Kategória: A terméketlenségről Endometriosis, gyermektelenségAz én történetem sem különbözik másétól, a babáért való küzdelem mára elhatalmasodott a lelkemben, megmérgezvén az életemet. A betegség, ami elviselhetetlenné válik, és keresem és keresem belőle a kiutat.A történetem nem az orvostudomány ellen van, nem is a nőgyógyászok ellen, de sajnos, ha annak idején másképpen állnak a betegségemhez, másképpen alakul az életem, legalábbis én ezt hiszem. Felkerestem egy másik nőgyógyászt a budapesti II. Női Klinikán, ahol UH alapján megállapította, hogy endometriosisom van. Megbeszéltük a műtét időpontját. A műtét sikeres volt, de már akkor közölte, nehéz lesz a későbbiekben a teherbeesésem. Kezelést nem írt elő, így majdnem egy év múlva kiújult a betegségem, sajnos megtörtént a második laparoscopiám. Ismét sikeresen zárult, összenövések és cysták mindenütt. 6 hónapos GNRH kúrát kaptam, leállították a menstruációmat, hogy a maradt endometriosis szigetek elsorvadjanak. A kezelés panaszmentesen zajlott, de ismét kiújult, gyógyszer ide vagy oda. Harmadik operációra készültem, ahol már a nőgyógyászom, ha meg látott szikrákat szórt a szeme, de megbíztam benne. A műtét végén azt mondta gúnyosan: "Zsanett amilyen szép kívülről, olyan romlott belülről". Ezzel beletiport a lelkembe. Egyre nehezebben viseltem a műtéteket, és a tudat, hogy biztos nem lehet természetes úton gyermekem lelkileg tönkre tett. Ismét 3 hónap GNRH kezelés, ismét sikertelenül, alig eszméltem fel már jött a negyedik laparoscopiám. A doktor, aki eddig is műtött (igazgató helyettes) szerintem már maga sem tudott mit kezdeni a helyzetemmel. Mind a négy alkalommal sikerült megmenteni a petefészkeimet, de sajnos a negyedik műtét alkalmával kivették a jobb petevezetőmet és lombikra ösztönöztek. Felkerestük a párommal a Kaáli Intézetet, akik ilyen múlttal előre is vettek a programban. A párom a második műtétem óta volt velem, tudta elejétől kezdve, min megyek keresztül és min mehetek majd át, és akár későbbiekben is, de elfogadott így is, és a mai napig kitart mellettem. A négy operáció lelkileg megtört, szorongó ember lettem, voltak napok, hogy utáltam magam emiatt, kevesebbnek éreztem magam, nem éreztem nőnek magam. Számomra a nő egyenlő az anyasággal, a feleséggel. DE, hogy visszatérjek a dologra, a lombik sikertelen volt, a babák nem maradtak meg. Tudtam nehéz küzdelem lesz, de bíztam benne. A sikertelenséget követően volt egy méhtükrözésem a II. Nőin, a dokim alig akart elvállalni. El sem mondta mit talált, lerázott azzal, hogy el kell mennie. A zárón az szerepelt, hogy mindkét petevezető átjárható, spontán terhességgel próbálkozhatunk. Pár hétre rá visszamentem a Klinikára, kértem volna a műtéti leírást, amit a rezidens doki meg akart hamisítani. Felháborodva és könnyeimmel küszködve mondtam, hogy nem elég, hogy így bánnak a beteggel és hazudnak az ember szemébe, még meg is akarják hamisítani a műtéti leírást. Mi a bűnöm? Én csak egy kisbabát szeretnék! És ha biztosra venném a sikeremet, már rég bepereltem volna a dokimat, de ő egy neves orvos, sztárok szültek nála. Így keserűségemmel és csalódottságommal kerestem egy másik dokit a Bajcsyban. Ő is neves orvos, de emberként bánt velem. HSG alkalmával kiderült, hogy csak egy petevezetőm van meg, de az is beteg és folyadékkal van tele. Így ismét műtét, igen ám, de itt már a sok heg és összenövés miatt már felvágták a hasamat. A műtéti eredmény endometriosis, igen aktív úgy, hogy siessünk a babával. Ismét GNRH kezelés majd nekivágtunk a második lombiknak, olyan gyógyszerrel, amire nem reagáltam. Megvolt a punkció, de nem volt mit visszaültetni. Ekkorra már volt ismét két endometrikus cystám. Feladni akartam a dolgot, de nem tehetem, mert nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel. Anyának születtem, tudom. Fogamzásgátló kúra után idén januárban megtörtént a harmadik lombik próbálkozás, 5 cysta mellett, amit punkciókor leszívtak, jól reagáltam a gyógyszerekre és sikerül visszaültetni 3 embriót. De ez is sikertelennek bizonyult. A rögös út folytatódik továbbra is, mert nem adom fel, soha sem fogom, de a lelkem megviselődött az évek alatt. Mi ebből nekem a tanulság? Nem figyeltek rám, nem foglalkoztak velem. A műtéteim jövedelmezőbbek voltak a zsebükbe, mintsem tisztességesen kezeltek volna a betegségem. így hát kezembe vettem a sorsomat és vizsgálatokra mentem, kiderült inzulin rezisztens vagyok, arra szedek gyógyszert, emiatt nem volt sikeres a megtapadás. Folyik az immunológiai vizsgálatom, a genetikai stb. És ezzel csak azt akarom elmondani és megosztani itt, hogy ha nem veszem kezembe az irányítást, akkor évekig várhatnék kisbabára, lelkileg tönkrementem volna, egészségileg még jobban, a kapcsolatom lehet ráment volna, de én felvettem ellenük a kesztyűt és harcolok, míg bírom erővel. Bízni kell a megérzésben, az sosem hagy cserben, most már tudom. És igenis járjunk körbe mindent, mert hiába meddőségi központ és jó nőgyógyászok, a testedet Te ismered. Remélem a gólya hozzánk is ellátogat ez évben, és boldog anyuka lehetek, ennyi testi és lelki szenvedés után! Mindenkinek kitartást kívánok és köszönöm, hogy megoszthattam veletek az én történetemet! (A cikket beküldte: Zsanetta)
|