|
|
Kategória: Szüléstörténetek Emma baba születésének története2007. július 24-én reggel fél hatra kellett volna bevonulnom a kórházba, hogy császármetszéssel megszülessen Emma baba.Vasárnap, 2 nappal a várva várt nap elött kisebb összejövetel volt nálunk. Barátnöm, párom kollegája, persze Anyukám, férjem, Dávid és én voltunk a társaság tagjai. Párom kollegája fözött nekünk fincsi ebédet, amiböl jól bekajáltunk. Kora este bejöttem a fürdöszobába és amikor belenéztem a tükörbe nagyon furcsa volt az arcom. Elötte is sokszor vizsgálgattam az arcomat, mert mindenki mondta, hogy szülés elött megváltozik. Máskor is láttam rajta változást, de most tudtam, hogy ez már az "igazi". Nem szóltam senkinek semmit. (Késöbb Anyukám mondta, hogy is látta, csak nem akart szólni, nem akart "izgatni".) Este minden ment a maga útján. Egy dolog volt nagyon furcsa, hogy kisfiam, Dávid nem akart elaludni, nagyon sokáig húzta, csak engem akart, és a karomba bújt. Aztán korán fel is ébredt, még éjfél elött, és akkor csak az ölemben aludt vissza. O is érezte, hogy valami történik. Miután éjfél után pár perccel ágyba bújtam, 1:40-kor már ébren is voltam, mert borzasztóan fájt a hasam. Kimentem a fürdöbe, és csak úgy dölt belölem a pisi. En azt hittem, hogy az a magzatviz volt, de késöbb a kórházban közölték, hogy nem az volt. Egyszerüen csak sokat pisiltem. Kb. 1 órát üldögéltem az ágy szélén mire eldöntöttem, hogy igen ideje Apát ébreszteni. Azonnal felpattant a kanapéról, mert elaludt a tv elött, de szegény elöször azt sem tudta hol van, hova kapjon. Aztán kicsit lenyugodott, miután közöltem, hogy én még zuhanyozok egyet. A táskám már össze volt pakolva, már csak a kamera és a fényképezö hiányzott belöle. Gyorsan beraktam öket, majd ébresztettem Anyukámat, és 3-kor útnak indultunk. A kocsiból elöször felhivtam az orvosi rendelöt, hogy útban vagyunk a kórház felé, és nagyon örültem, amikor közölték, hogy az én orvosom az ügyeletes. Majd felhivtam unokatesómat, aki elöször lenyomta a telefont, majd rögtön visszahivott, és nagy nehezen megértette, hogy megyünk szülni. Apa végig izgulta az utat, lehet jobb lett volna, ha én vezetek. 3 percenként kérdezte, hogy kibirom-e a kórházig, mindig megnyugtattam hogy igen. (A kórház kb. 40 percre van tölünk, de mivel éjszaka volt, nem volt forgalom az autópályán, igy nagyon gyorsan odaértünk). A fájások ekkor kb. 8 percenként jöttek, de elviselhetöek voltak. A kórházban gyorsan kitöltöttem a papirt amit kellett, és már vittek is a szobába, ahol elökészitettek a mütétre. Ott még alá kellett firkantanom pár beleegyezést, próbáltam felfogni mit olvasok, de szerintem nem mindig sikerült. Közben megérkezett uncsitesóm és barátnöm is. Atöltözni már csak segitséggel sikerült, a gumianyagot a hasamra már csak a párom tudta felhúzni, mert én nem tudtam lehajolni, hogy a lábaimat belerakjam. A növérek gyorsan elintéztek mindent, ami a borotválást illeti, mert persze én azt aznap este akartam véghez vinni, mert úgy gondoltam csak másnap megyünk. Hát elkéstem. A katétert nagyon nehezen tudták berakni, és nem is sikerült rendesen, mert állandóan azt éreztem, hogy pisilnem kell. Késöbb a mütöben rakták helyre. Ez volt a legrosszabb, még a fájásoknál, meg mindenféle hüvelyi vizsgálatoknál is rosszabb volt. Innentöl kezdve már kicsit homályosak a dolgok, de sokkal tisztábbak, mint az elsö szülésemnél. Betoltak a mütöbe, ott újra feltettek egy csomó kérdést, amikre félkábán próbáltam válaszolni. Aztán jött a bácsi, aki beadta az epidurálist. Bevallom nagyon féltem. Elözö alkalommal nem voltam ennyire magamnál, akkor nem féltem ennyire, most nagyon izgultam. Ekkor már hallottam az orvosom megnyugtató hangját is, és kezdödhetett a "buli". Egy kis nyomás itt, egy kis nyomás ott, orvosi magyarázat, hogy tele vagyok összenövésekkel a két petefészek mütét és elözö császár miatt, de bevallom ez abban a pillanatban nem igazán izgatott. (Azóta kicsit jobban foglalkoztat a dolog). Csak Emma baba sirására vártam, ami nem is nagyon váratott sokáig magára. 4:56 perckor Erdélyi Emma Emily meglátta a kinti világ fényeit. Súlya 3480 gramm, hossza 52 cm. Gyorsan megtörölgették, megvizsgálták, és már hozták is oda hozzám. Sokat nem láttam belöle, mert be volt bugyolálva, de nagyon jó érzés volt elöször megfogni, hozzászólni, és megpuszilni. Sajnos gyorsan elvitték, de a párom ment vele, egy pillanatra sem hagyta el. Rajtam még dolgoztak egy kicsit, összefoltoztak, majd átvittek a megfigyelöbe. Egy órát kellett ott töltenem, ami egy örökkévalóságnak tünt, föleg, hogy nem tudtam aludni, és egy hatalmas óra volt velem szemben. Mire végre eltoltak a szobámba, már mindenki ott várt, kivéve Emma babát. Elfelejtettek szólni a megfigyelöben a növéreknek, hogy én már a szobámba vagyok, igy sajna csak egy óra múlva hozták. Férjem kétszer is felment megnézni, hogy mi van már. Utána egy percre sem engedtem elvinni a szobámból a kis drágát és azóta sem, pedig éppen ma ünnepli háromhónapos születésnapját. (A cikket beküldte: kismajacka)
|