|
|
Kategória: Szüléstörténetek Egy szép szülés meséje!Kislányom születése után úgy gondoltam, nem leszek többet terhes és nem szülök többé. 36 óra vajúdás, egy csomó gyógyszer és állandó fekvés után fogóval szedték ki belőlem (szó szerint). A fejemet sem tudtam megemelni, annyira gyenge voltam. A hab a tortán az volt, hogy utána elaltattak, kikapartak és másfél órán át varrt az orvos. Az ezt követő kórházi napokat inkább le sem írom, rémálom volt az egész.De aztán... Beletörődtünk és nem is néztünk vissza. Készülődtünk a közelgő esküvőnkre és nem is sejtettük, hogy akkorra már ismét egy kis pocaklakónk lesz. Nászútra is hárman mentünk. Amikor haza értünk és pozitív teszt után az orvos is megerősítette, hogy jön a kistesó, nagyon megörültünk. Bár én a szívem mélyén az első szülés borzasztó emlékét még őriztem. Arról nem is beszélve, hogy a vetélés miatt minden egyes ultrahangnál a torkomban dobogott a szívem. Nem is volt egyszerű terhesség, 18. héten véreztem, 24. héten is, ekkor már bent akartak fogni a kórházban, de saját felelősségemre hazaengedtek. Otthon volt a kislányom és közel laktunk a kórházhoz. A férjem tartotta bennem a lelket végig. Találtam egy nagyon jó orvost is, mert az előzőt értelemszerűen otthagytam. Éreztem, hogy most már jó kezekben vagyok, de valahogy akkor is nagyon féltem a szüléstől. A 32. héten kinyíltam és teljes ágynyugalmat írt elő az orvos. Elszállt az ősz a tél és közeledett a kiírt időpont, március 15-én arra ébredtem a délutáni alvásból, hogy görcsölget a hasam. Persze nem volt olyan vészes, így nem szóltam akkor még semmit és kivittük a kicsilányt a játszóra. Elég sokáig maradtunk, ekkor már pedzegettem apának, hogy valami lesz, de mivel az előző hetekben háromszor mentünk szülni, ő nem nagyon hitte el. Hazaérve össze készítettem a kicsilány cuccát, amit a mamához vitt, összepakolásztam és beültem egy kád meleg vízbe. Ekkora már apa is kezdte komolyan venni a dolgokat. Mire kijöttem a fürdőből, már ő is készen állt és riasztotta apósomat, hogy mehetünk szülni. A kórházba érve sz orvos az ajtóban várt. "Jöttünk szülni doktorúr!" - mondtam neki, azzal mosolyogva bekísért a vizsgálóba minket. Megállapította, hogy már bő két ujjnyira nyitva vagyok és szivárog a magzatvíz is. De apát hazaküldte, mert babát csak reggelre látott előre. Így én maradtam a szülésznővel, aki egy tündér volt. Egész éjjel mellettem maradt és másnap sem ment haza, megvárta a babát. Egész éjjel jöttek a fájások, de valahogy nem éreztem őket igazinak. Reggel, amikor megvizsgált az orvos már 3 ujjnál tartottunk, így riasztottam apát. Addig meg a labdán üldögéltem és remekül elbeszélgettem a szülésznővel akit Irénkének hívtak. Végül apa is befutott, így már hárman vártuk a kicsit nagyon jó hangulatban. Az orvos is be-be nézegetett és akkor ő is csatlakozott hozzánk. Viccelődtünk, fájtunk, mászkáltunk. Én ehettem, ihattam és nagyon jól éreztem magam. Azt nem mondom, hogy nem fájt de ha jó a társaság, akkor másképp éli meg az ember a fájdalmat. Márpedig nálunk igazán adott volt ehhez minden. Észre sem vettem, hogy ekkor már 15 órája vajúdtam! Nagyon meg is lepődtem, amikor szólt az orvos, hogy most már nyomhatunk. Az 1. nyomás után Irénke megfogta a kezemet és a kicsi fejéhez rakta. Éreztem a haját és ez akkora erőt adott, hogy 3. nyomásra meg is lett. Gátvédelemmel és rögtön a hasamra fektették, úgy csatakosan, még össze voltunk kötve, hagyták, hogy megnyugodjon a pici. Nem is sírt, inkább csak nyöszörgött. Lassan felemelte a kis fejét és rám nézett. Életem legszebb pillanata volt. Mintha azt mondta volna "Szia Anya". Úgy sírtunk a férjemmel, mint a gyerekek. Sose felejtem el! Amikor már nem lüktetett a köldökzsinór, apa elvágta és lefürdették a babókát. Mindketten végig néztük, mert abban a kórházban a szülőágy mellett van a kiskád, amiben fürdetnek. Addig engem is rendbe raktak, két kis öltésem volt csak felületi sebek, pedig nem volt kicsi a baba, 3900 gramm és 58 cm! Utána két órán át csak mi voltunk, hárman, szopizott a picikém és megszűnt körülöttünk minden! Apa kísért be minket a kórterembe, mindketten kaptunk egy nagy puszit és végül csak én és a kicsi maradtunk. Csak néztem-néztem és nem hittem el, hogy ez ilyen is lehet. Nem volt horror! Sőt egy igazi Mese! Bár ez már két és fél éve történt, de még mindig csodaként élem meg az egészet. A kisfiam már igazi nagyfiú, a kicsilány pedig nemsokára iskolába megy. Ja és várjuk a 3. babácskát ugyanezzel a kis csapattal. Kívánom, hogy mindenkinek ilyen szép szülés adasson meg és higgyétek el, a rossz után is jöhet jó! (A cikket beküldte: babianyu)
|