|
|
Kategória: Egyéb babás témák Egy orvosról, akinek sokat köszönhetünk...Nem a szülésem történetét osztom meg Veletek, hanem egy orvosról írok most, akinek nagyon sokat köszönhetünk.Amikor az ember eldönti, hogy gyereket szeretne, nagy többségük minden követ megmozgat annak érdekében, hogy sikerüljön a kisbaba, majd azért is, hogy a legjobb kezekbe kerüljön nőgyógyászatilag a baba és persze önmaga érdekében. Nekünk ez sikerült. Nagyon nehezen estem teherbe, számos nőgyógyászati problémával küzdöttem, aminek kiderítésében a Budai Meddőségi Központ dolgozói segítettek. Orvosom Dr. Koncz János Tanár Úr volt, akinek nagyon sokat köszönhetünk, ahogyan az ott dolgozó team minden tagjának. Egy véletlen folytán ismertem meg Dr. Skriba Esztert, Tanár Urat helyettesítette. Ahogy kijöttem a vizsgálóból egy furcsa megérzés kerített hatalmába, és azt mondtam a férjemnek: „Ha sikerül a baba, nagyon szeretném, ha ez a kis doktornő lenne az orvosunk, aki ma megvizsgált” Három inszemináción estünk át, de a kis Csoda váratott magára, a beavatkozások sikertelenek voltak. Tanár Úr javaslatára 2 hónap „pihenőt” tartottunk, augusztusban kellett visszamennünk kontroll vizsgálatokra, illetve megbeszélni a további teendőket. Meg is történtek ezek a vizsgálatok, és akkor még nem tudtuk, a babánk már kapaszkodik, vagyis sikerült spontán a Csoda, amire annyira régóta vártunk. Tanár Úr megállapította a terhesség tényét, mi pedig elkezdtünk orvost keresni, aki végigkíséri a várandósságot, akiben megbízhatunk, aki mind szakmailag, mind emberileg kiemelkedő, és mellettünk áll. A legjobbat kerestük. Rengeteg orvost ajánlottak rokonok, barátok, ismerősök, végigböngésztük az összes lehetőséget, tudva azt, hogy elképzelhető, nem lesz problémamentes a babvárásom. Magas vérnyomás betegség, inzulinrezisztencia, és családi halmozódás problematikus várandóság területén (koraszülés, halvaszülés, vetélés, szülés alatt agyvérzés) Eszembe jutott az a kis doktornő, aki annak idején megvizsgált. Róla is volt némi információ, kolléganőm nála szült, aki nagyon meg volt elégedve vele. Az internet segítségével elkezdtünk információkat gyűjteni Dr. Skriba Eszterről. Férjem kérte, hívjam fel, beszéljek vele, aztán majd meglátjuk mi lesz, de szimpatikusnak tűnik neki is. Felhívtam telefonon, megkérdeztem mi a módja annak, hogy megismerjük egymást, és együtt csináljuk végig a babavárást? Már akkor említettem Neki a telefonban, hogy nagyon aggódós vagyok, szeretném, ha minél előbb találkoznánk. Akadálya nem volt, egy héten belül kaptam időpontot. A 7. terhességi héten voltunk először a doktornőnél, férjemmel együtt hallgathattuk meg először azt a csodálatos kalapálást, amit szívverésnek nevezünk. Már akkor köszöntötte Eszter a babánkat, mint minden alkalommal, már akkor külön kis élőlénynek tekintette, és velünk együtt örült annak, hogy mindent rendben talált. Akkor ismerkedtünk meg voltaképpen, akkor történt az, hogy döntöttünk, azt szeretnénk, ha az orvosunk lenne. A mobil száma már megvolt, mondta, ha bármi baj van, hívjuk nyugodtan. Biztonságban éreztük magunkat, pedig még nagyon a terhesség elején jártunk. A 9. héten kontrollvizsgálatra voltunk visszarendelve, ekkor történt meg a rákszűrés, plusz egy újabb ultrahang. Izgultam, hiszen semmiféle jel nem mutatott arra, hogy babát várok, jól éreztem magam, nem gyötört hányinger, nem feszült a mellem, egyszóval „tünetmentes” voltam. És akkor jött a hidegzuhany, semmi nem látszódott az ultrahangon. Egy petezsák, amiben egy egészen kicsi valami volt sejthető, de se mozgás, se szívhang nem volt látható. Nem mondta ki Eszter, hogy baj van, de azt se, hogy minden rendben. Másnap kora reggelre hívott vissza bennünket a Budai Meddőségi Centrumba (BMC), ott sokkal jobb ultrahangkészülék van, mint a magánrendelőben. Másnap már kevéssel 7 óra után a BMC-ben voltunk. Eszter már várt minket. Elég fáradtnak tűnt, csak annyit mondott, nagyon sajnált minket előző nap, nem sokat aludt az éjjel, és úgy gondolja, mi sem. Megvizsgált, én rá se néztem a monitorra, Ő viszont megkönnyebbülten nevetett, és mondta, nézzek már oda. A baba szíve erősen kalapált, mozgott keze-lába, tökéletesen érezte magát. Tehát ilyen izgalmakkal indultunk, és részemről folytatódott is az idegeskedés, de alig vártam azokat az alkalmakat, amikor találkoztunk Eszterrel, mivel már a jelenléte, kedvessége, szaktudása megnyugtatott. Nem egyszer hívtam mobiltelefonon akár este is, munkaidőn kívül ilyen-olyan problémámmal, egyszer nem éreztem a hangján, hogy terhes lenne számára a hívásom. Még mielőtt eldaráltam volna, hogy hányadik héten járok, már mondta is: - Edit, most 20 hetes, ilyenkor ez így természetes, ne aggódjon. Ez az odafigyelés a személyes találkozásokkor is megvolt. Pontosan emlékezett minden egyes momentumra, az elmúlt vizsgálatok eredményeire, ahogyan azt is tudta, hogy mikor milyen gyógyszert szedek, mikor kezdtem, mikor emeltünk az adagon, és mik voltak azok a kis apróságok, ami miatt akár hetente kétszer is hívtam telefonon, holott nem az egyedüli betege voltam. Családom anamnesztikus adataira is külön figyelmet fordított mindvégig, ennek tükrében döntött amellett, hogy szülhetek természetes módon. Ez a döntése nem hirtelen volt, a találkozások alkalmával újabb és újabb kérdésekkel záporozott, gyűjtötte az információkat. A babavárás zavartalanul zajlott, ennek ellenére havonta egyszer, illetve ha bármilyen problémámmal jelentkeztem, soron kívül is, alaposan meg lettem vizsgálva, külön minden apró részletre odafigyelve. Maximálisan tolerálta a doktornő a felesleges aggódásaimból fakadó, sokak számára hisztérikus, teljesen irracionális viselkedésemet, és segített leküzdeni félelmeimet, mosolyogva magyarázta el akár harmadjára is a felmerülő kérdésekre a választ, holott nem egyszer észrevettük férjemmel, hogy fáradt, felmerült bennünk, hogy talán nem is aludt az éjjel? Sokszor éreztem magam kellemetlenül a találkozások után, hiszen úgy tűnhetett Eszternek, hogy a szavát kérdőjelezem meg, holott erről szó sem volt. Remélem, ezt Ő tudja… A babavárásom 36. hetében jelentkezett a magas vérnyomás, aminek kezelésében Eszter segített, mivel a körzeti orvosom, akinek a feladata lett volna a probléma megoldása, megadta, hogy mit szedhetek, és az én feladatom volt, hogy 140/90 alatt tartsam az értékeket. Sikerült egészen a 38. hét végéig kordában tartani a vérnyomást, de akkor már meg volt beszélve Eszterrel, hogy mik azok a kritériumok, amik indokolják akár éjszaka is azt, hogy bemenjünk a kórház szülészetére. Ekkor már napi kapcsolatban voltam a doktornővel, nem egyszer keresett fel, hogy mennyi a vérnyomásom, hogy érzem magam, vagy éppen a laborvizsgálat eredményeit írta le sms-ben, hogy ne aggódjak, azzal nincsen semmi baj. Május 10-én este elérkezett az idő, amikor menni kellett a kórházba, a rengeteg gyógyszer ellenére se sikerült a vérnyomásomat elfogadható értékek közé szorítani. Onnantól kezdve gyorsan pörögtek az események, másnap kora reggel már a szülőszobán voltam, az ügyeletes orvos javasolta a császármetszést, mivel a baba keresztbe fordult, nem lehetett levinni a vérnyomásomat, és akkorra már valamennyi fehérje is volt a vizeletemben. Amint megbizonyosodtam róla, hogy a babával minden rendben van, már csak egy dolog számított, hogy Eszter odaérjen, mielőtt elkezdik a műtétet. Természetesen nem kezdték volna el nélküle, hiszen mi Őt választottuk, de akkor csak ez járt a fejemben. Rettenetesen féltem, remegett minden porcikám, ami abban a pillanatban megszűnt, hogy belépett az ajtón, rám mosolygott, és mondta, hogy minden rendben lesz. A 39. terhességi héten, 2010. május 11-én, reggel 7 óra 6 perckor világra segítette Eszter a kisfiamat, aki most már 8 hetes, és egy csodálatos, makkegészséges baba. A kórházi tartózkodásom alatt majd minden nap meglátogatott a kis doktornő, Ő volt, aki segített először cicire tenni a babát, elmondta mit hogyan kell, tehát ebben is számíthattam rá, ami nagyon sokat jelent számomra. És mi az, ami most, így 8 hét után a legjobban hiányzik? A biztonságérzet. A babavárás alatt tudtam, hogy bármikor rendelkezésünkre áll egy olyan ember, akire rá mertem bízni a pocakomban lévő apróságot, akire bármikor lehetett számítani, akinek a szakértelme megnyugvást okozott a 9 hónap alatt, amit együtt töltöttünk. És persze az a kedves mosoly, amit mindentől függetlenül, minden alkalommal megkaptunk. (A cikket beküldte: Molyka)
|