|
|
Egy élet margójáraKedves Baba! Most írok neked először. Talán utoljára is.Nemrég tudtam meg, hogy érkezel. De, nem jó helyet választottál! Rosszkor, rossz időben, rossz apától, s rossz anyát néztél ki magadnak. Baba! Már lassan nem tudom titkolni a jöttödet. Pedig még kéne! Teljesen legyengítesz, elfárasztasz, és nem bírok ránézni a borsófőzelékre. A héten a parkban sétáltam. Láttam sok-sok kedves anyát, jó anyajelölteket, vidám párokat. Miért nem őket választottad? Miért engem? A fekete bakancsommal… Makacs vagyok és kiállhatatlan. Ha egy jel azt mutatja, menj erre, én arra megyek. Engem nem is lehet szeretni. Nem várok semmit, sem adok semmit, nem kapok semmit. Ez vagyok én. De te a méhembe pottyantál, kedves baba, most mit kezdjek veled? Szia Baba! Ma nem tudtam felhúzni a farmerom zipzárját. Újat nem vehetek, mert lebukunk, így felvettem a nagyapád egyik ingjét, hogy a gumizás ne látszódjon. Folyamatosan és állandóan figyelmeztetsz a létezésedről, tegnap meg is mozdultál. Kicsit megrémültem, de aztán lenyugtattam magam. Ma, először, nem gyújtottam rá. Eldöntöttem, hogy nem fogok. Remélem, te sohasem fogsz dohányozni! Remélem, hogy azok az emberek, akiket majd a szüleidként ismersz, nem fogják hagyni. Majd megkérem őket. Levélben. Sok mindent nem érdemes átélned, amit én átéltem, sok embert ismerek, akiket nem érdemes ismerned. Ezért is döntöttem el, hogy örökbe adlak. Örökbe, örökre. Talán ezt az egy jó dolgot adhatom neked, ha másom nincsen. Csak előbb fel kell fednem magunkat. De majd csak holnap… Hello Baba! Még élünk! Tudnak rólad, és még élünk. Ez a mai nap nagy eseménye. Meg persze az, hogy ezennel kiiktattam az életemből a zöldborsót. A fogadtatás halkabb, csendesebb és szolidabb volt, mint amire három hónapja készülök. Már mindenki tudja. Elhatároztam, hogy amíg nálam vagy, mostantól nagyon vigyázok rád. Beveszem a vitaminokat, amiket ma az orvos felírt (elvittek orvoshoz is, hogy tudják hányadán, és hol járunk, s magam is megnyugodtam kissé…), nem emelek nehezet, nem szorítom le többet a hasamat – tegnap már a piercinget is kivettem a köldökömből. Rendszeresen orvoshoz járok és többet nem iszom sört sem. Egyenlőre ennyi. Baba! A héten megismerkedtem valakivel. Kedves fiú. Nagy, barna, őzike szemei vannak. Már úgy ismert meg, hogy ketten vagyunk. Nem zavarta. Egyedül őt nem zavarod. Beszélgettünk. Sokat. Életemben először éreztem úgy, hogy valakinek elmondhatok dolgokat, és azok számítanak valakinek. Láttam, hogy nézett. Téged nézett kedves Baba. Azt mondta szerinte kislány vagy, aki biztosan hasonlít rám. Remélem, nem lesz igaza, és nem hasonlítasz majd rám! Baba! Remélem lesz majd egy valaki az életedben, aki úgy ölel majd, mint ahogy tegnap engem ez a fiú. Remélem, majd valaki úgy ölel húsz percig, hogy nem akar a szemedbe nézni, nem akar megcsókolni, nem húzódik el, nem akar beszélni, nem akar éppen mást csinálni, nincs benne semmi önzőség… Kedves Baba, remélem, lesz valaki! Szia Baba! Rég írtam neked. Sok a dolgom. Bár furcsa a szó is, mert nem dolog, de nekem mégis az. Szeretnem kell! Szeretnem kell, mert úgy érzem, szeretnek. Péter szeret. Szeret engem, és azt mondja, szeret téged is. Bár nem tudom, hogy csinálja, de ezt mondja, és… talán, alig merem leírni, de…érzem is. Egyszerűen megnyugszom, béke tölt el, és az élet értelmét látom a szomorú szemében. Ó, ez olyan költői lett, de talán mégsem túl nyálas! Kedves baba, most mit csináljak veled? Bízni kéne az ösztöneimben, vagy az eszemre hallgassak? Jó lenne, ha nem csak magamban beszélgetnék! Bár egyre inkább érzem, hogy a leveleket, nem is tudom, kinek írom…,.talán, nem is neked, Baba? Drága Baba! Lassan találkozunk. Legalábbis a doki tegnap ezt mondta, mikor Péterrel az ultrahangon voltunk. Tényleg kislány vagy! Egészséges, tökéletes, édes kislány. Nem tudom, mi legyen? Adjalak, vagy hagyjalak? Péter szeretné, hogy maradj! Én…?! Szeretném, ha maradhatnál, de én… Tudnál engem szeretni?! Tudnám jól csinálni? Épp most rúgtál egyet a vesémbe. Ez igen volt? Igennek vehetem? A parkban még gondolkodom rajta. Más dolgom sincs, mint gondolkodni! Gondolkodni és szeretni! * * * Most folyt el a magzatvizem… .Jézusom, most mi lesz?! Péter fogja a kezem, csak a mosdóba ment ki. Hívja a mentőket is. Mindjárt itt lesznek. Itt lesz mindenki, és nekem döntenem kell. Baba, akarsz velem maradni? Baba, most jó lenne, ha válaszolnál!!! Baba! Babám?! * * * Drága kislányom! Tizennyolc év telt el azóta, mióta ezeket a sorokat írtam. Kislányom, köszönöm, hogy vagy, hogy nekem is voltál, s köszönöm, hogy mindig leszel, míg én itt vagyok Neked. Kislányom! Soha nem nőttem volna fel nélküled! Remélem, míg a sorokat olvasod, már nem ítélsz el azért, hogy én is voltam fiatal és meggondolatlan, s egy gondolat erejéig hagytam volna, hogy mások lássák meg az első mosolyodat… Szerző: Madarász Ildikó Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával. (A cikket beküldte: netbarátnő)
|