|
|
Kategória: Komplikációk Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá?Az én történetem nem egyedi: 2009-ban a terhesség 31. hetében meghalt a kisbabám.Másfél év után ismét állapotos lettem, de mielőtt átadhattam volna magam a boldog babavárásnak, zúdultak rám a rosszabbnál-rosszabb vérvételi eredmények. Azoknak szeretnék cikkemmel segíteni, akik hasonló helyzetben vannak és nem tudják, mit tegyenek, nem tudják eldönteni, vállalják-e a magzatvízvételt, vagy elégedjenek meg a vérvételek eredményével. Természetesen a mai kor kismamája az internetet hívja segítségül hasonló esetben - én is ezt tettem. Döntésemben sokkal többet segítettek a fórumozó anyukák, mint a szakemberek által írt cikkek. Mi, kismamák nem vagyunk genetikusok, de mégiscsak rólunk szólnak ezek a vizsgálatok, mi várakozunk rettegve a vizsgáló előtt, mi várjuk a postást heteken keresztül a jó eredmény reményében. Ezeket a szempontokat egy biológus, egy genetikus nem ismeri. Tudom, sokan írtak már ebben a témában, álljon itt az én történetem is, talán segíthet néhány aggódó kismamán. Mire az én írásomhoz eljuttok, bizonyára több oldalt is átnéztetek már. Írjátok a keresőbe a kulcsszavakat: amniocentézis, kombinált teszt, négyes teszt, Down-kór kockázat stb. Én is ezt tettem február óta...immár áprilist írunk. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy kiderüljön: EGÉSZSÉGES kisleányt hordok a szívem alatt. Ez az időszak fele ennyi is lehetett volna... Nektek, aggódó kismamáknak szánom írásomat, segítségül, kapaszkodóul, reménységül. Történetem 2009-ban kezdődött, amikor 39 évesen állapotos lettem első kisbabámmal. Egy boldog, felhőtlen terhesség volt, minden laboreredmény középértéket mutatott, mégis elvesztettem azt a babát, a 31. héten - a köldökzsinór megcsavarodása miatt. Kicsivel több, mint egy év múlva ismét várandós lettem, tele aggodalommal és félelemmel. Ekkorra már majdnem betöltöttem a 40. évemet, ami az orvostudomány szempontjából igen magas rizikónak számít a kromoszóma rendellenességek terén. Már éppen átadtam magam a felhőtlen örömnek, amikor levelet kaptam a megyei kórház nőgyógyászatáról. A kombinált Down-szindróma szűrés eredménye a következő: szabadß hcg: 4,01 MOM; PAPP-A: 1,56 MOM. korfüggő kockázat: 1:80; Down kockázat: 1:389. Természetesen nagyon megrémültem - az előző terhességem miatt semmiképp nem szerettem volna amniocentézisre menni, féltem a vetélési kockázattól, tudom mit jelent egy halott babát a világra hozni. Ekkor indult be az írásom elején említett lázas keresés - mit lehetne tenni, hogy elkerüljem azt a bizonyos "hasbaszúrást". Az orvosom, a szonográfus mindeközben semmiféle eltérést nem látott, a nyaki redő jó volt, az orrocska a helyén volt és azok az un. minor jelek sem mutatkoztak, amelyet a Down-os babák külsejükben hordoznak. Ezekben a jó ultrahang eredményekben bízva jelentkeztem be egy olyan központba, ahol részletes elemzésnek vetik alá a vért, több összetevőjét is vizsgálják és ennek, valamint az életkornak az összevetésével kapják meg a kockázatbecslés eredményét. Mindez 25ezer forintba került. Úgy gondoltam, ennyit megér az, hogy ne idegeskedjem végig a terhességemet. Azt hiszem, ezzel a döntésemmel elkövettem egy nagy hibát, hiszen mitől is változott volna meg a vérem röpke 2 hét alatt? Miért is gondoltam azt, hogy ez a magánúton elemzett véreredmény majd nem mutatja ki a Down-kór kockázatát? A leletet két nap alatt megkaptuk és az eredmény lesújtó volt: a Down-kór előfordulásának kockázata: 1:60. Ideírom az értékeket is, az összehasonlítások végett: AFP: 1,2 MOM; uE3: 0,86 MOM; szabadß hcg: 4,15 MOM; inhibin-A: 1,46 MOM. Innentől kezdve már senki sem tudott megnyugtatni és beláttam, hogy 100%-os eredményt csak a magzatvízvizsgálat adhat. Természetesen több napig őrlődtünk a férjemmel, vállaljuk-e a vizsgálatot. Mi történik, ha az oly sokat emlegetett vetélési kockázat éppen nálam következik be? A bennem lévő bizonytalanság és a baba esetleges betegségétől való félelem azonban erősebbnek bizonyult a vetélési kockázattól való félelemtől. Így hát bejelentkeztem - csak úgy egyszerűen telefonon - az Állami Egészségügyi Központba és 2 nap múlva már a kórház várójában találtam magamat, a férjem kíséretében. A magzatvízvizsgálaton túlestem, egyáltalán nem fájdalmas, biztonságban éreztem magam a kórház orvosainak keze alatt. Az egész művelet nem volt több mint öt perc, a baba és a tű helyzetét végig ultrahang követte. Egy kicsit haragudtam magamra, hogy miért is futottam fölösleges köröket, miért adtam ki 25 ezer forintot, és miért nem rögtön idejöttem? Hiszen 100% bizonyosságot csak ez a vizsgálat ad. (Tudjátok, mit mondott a humángenetikus a véreredményeimre? Asszonyom ne aggódjon, ez csak játék a számokkal!) Azt gondolom, aki eljut eddig a vizsgálatig, már túl van pár álmatlan éjszakán, és a legkevésbé sem a vizsgálattól fél, hanem annak eredményétől... Nos, az eredmény...24 nap várakozás, 24 nap rettegés, 24 nap aggodalom. Aztán a várva-várt levél, aminek a feladója: Honvédkórház, Genetika. És benne az eredmény: kromoszóma rendellenesség nem mutatható ki, diagnózis: sine morbo - vagyis nincs betegség, a magzat neme: lány. Az amniocentézis eredménye egy pontosan felállított diagnózis, míg a vérvételek kockázatot jeleznek. A magzatvíz az én gyermekem kromoszómáit elemzi, míg a vérvétel arra enged következtetni, hogy 60 ugyanilyen életkorú, ugyanilyen vérértékekkel rendelkező kismamából egynek születik beteg gyermeke. Most már tudom, hogy a legrövidebb út az egyenes. Ha rögtön a magzatvízvizsgálatot választom, megkímélhettem volna magamat, a kisbabámat és a családomat a több heti idegeskedéstől, fölösleges aggódástól. Most már nyugodtak vagyunk, és az örömünk leírhatatlan. Újra tudok mosolyogni, visszanyertem a hitemet, és boldogan nézek az elkövetkező négy hónap elé. Kívánom, hogy minél kevesebb kismamának kelljen átélnie hasonlókat, és hogy a gyermekvárás ne rémes aggodalommal, hanem felhőtlen, szép napokkal teljen! (A cikket beküldte: fr.andi)
|