|
|
Kategória: Szüléstörténetek Dominic születése 2012. augusztus 1.Leírom az én storimat, milyen külföldön szülni.Azt hiszem az lesz a legjobb, ha kis bevezetőként írok a terhességről, a terhesgondozásról is pár sort. Ott mondta az asszisztens, hogy a midwife-hoz kérjek időpontot. Úgy is tettünk, 11. hétre kaptuk meg. A szokásos kikérdezés (adatok, betegségek, beleegyezés a tesztekbe, stb), majd vérvétel és időpont foglalás az első ultrahangra (12. heti), ahol kiszűrik, ha kéred, a down kór-t (újabb vér teszt és ultrahang alapján), majd ekkor kértük a második UH időpontját. Második ultrahangnál, ha a baba is úgy akarja, meg tudják mondani a nemét (nálunk szerencsére jól látszott, hogy fiú) :), nekünk ekkor volt Clinic is, a családi előzményeim miatt, így időpontot kellet kérnem GTT vizsgálatra (cukorbetegség), valamint újabb vérvételre kellet mennem (trombózis hajlam). 7 ampullányi vért vettek, tőlem, aki irtózom a tűtől... A GTT- eredmény jó lett, a másik szerint meg magas a rizikófaktorom a trombózisra, ami alapján előírtak szülés után 6 hét injekciózást. A szülésig még 2-szer vettek vért hemoglobin szűrés miatt. Amúgy egész terhességem alatt egyszer sem vizsgáltak meg nőgyógyászatilag, csak mindig megkérdezték, hogy van e bármi panaszom. S így elérkeztem a szülésig. Izgatottan vártam a kiírt dátumot, majd az a nap is eltelt, s semmi... Persze gondoltam mondják, hogy az esetek nagy százalékában van késés. Annyit mondott a midwife, hogy figyeljem a baba mozgását, s ha valami bajt észlelek hívjam a terhes vonalat (24 órás). Teltek a napok, amiket egyre nehezebben viseltem, már sehogy sem tudtam feküdni, s aludni is csak-csak, arról nem beszélve, hogy a pici is folyton gyomron rúgott, vagy ép a húgyhólyagomba tenyerelt. Hétfőn 1 órakor, eltávozott a nyákdugó (bő enyhén véres váladék), de fájás semmi. Telefonáltunk, majd mondták, hogy várjunk míg lesznek fájások. Délután folyamán csak barnás váladékom volt, fájás semmi, szóval vártunk. Éjszaka éjfélkor arra ébredtem, hogy egy nagyobb mennyiségű folyásom van (doki szerint ez már magzatvíz volt), de nem tócsa mennyiség. Ezután már nem tudtam visszaaludni, de jó is volt nézni csendben a plafont, s hallgatni párom alvó szuszogását. Na, ekkor elkezdtem érezni méhösszehúzódást, lemértem. 25 percesek voltak, s csak kicsit fájt. Gondoltam, megvárom a reggelt, s csak akkor ébresztem apucit. Körülbelül 1óra múlva újabb folyást éreztem, ám ezúttal véreztem is (menstruációs mennyiség). Gyorsan ébresztettem párom. Felhívtuk újra a vonalat, elmondtuk mi van, mondták menjünk be, megvizsgál valaki. Bementünk a Labour Ward-ra. A vizsgálóban, míg vártuk a midwife-t, rárakták a pocakomra a szív monitort. A babának nagyon nem tetszett, mert egyfolytában rugdosott ott, ahol a mikrofon volt. :) Jött a midwife, megnézett, majd mondta, hogy szól egy orvosnak, hogy nézzen meg ő is. Jött is a doki (kb 190 magas néger) :), rendesen megvizsgált... Kicsit fönt akadtak a szemeim, majd mondta, hogy nem tetszik neki a vérzés, ezért benttart. Így tehát megkezdődött a kórházas huza-vona kedd hajnalban. A midwife mondta, hogy vért vesznek, s bekötik a branült a kezembe, ha esetleg kell infúzió. Na, gondoltam, egyszer kibírom... na ja... jobb kéz hüvelykujj alá gondolta... háát... nem sikerült. Iszonyú fájdalom a vénámban, majd hallom mondja - Sorry... s kihúzta, ekkor néztem, hatalmas pukli, mely feltelt vérrel. Másodszorra, a másik kéznél sem jött össze, így már minkét kezem fájt. Pihi, s jött egy másik ápolónő - ő elméletileg tapasztaltabb volt -, mutatom neki hogy kettőből semmi. Ő a kézfejemet célozta meg, bal kéz elsőnek, nála sem jött össze - újabb pukli -, ekkor gondolkodik, lehet a tűvel van a gond... Hozott egy kisebbet-vékonyabbat, na ezzel sikerült. Hát mit ne mondjak, azért levert a víz. Mivel nem rendszereződtek a fájások, így a szülőszobából átraktak a vajúdóba (Ward 314 ), kedd délutánra meghozták a döntést: indított szülésem lesz. Estére került rám a sor – ki gondolta volna, hogy hormonkezelésre is sor van. Egészen eddig nem fájt annyira, csak mint mikor menstruálok. Elsőnek felhelyeztek a méhszájhoz egy hormon szalagot (mivel nem tágultam). Meg is lett a hatása, beindította a fájásokat rendesen, 2 óra múlva azonban kivette a doki, mert a baba szívverése leesett. Egész éjjel nem tudtam aludni, egyrészt a fájások, másrészt a midwife miatt, aki 2 óránként jött megnézni a szívmonitort, ami egyfolytában rajtam volt... Egész éjjel összesen 2 órát aludtam, s igen kezdtem fáradni. Szerda reggel 6-kor jött a doki, megvizsgált, majd mondta, hogy 3 ujjnyira ki vagyok tágulva, s burkot repesztett. Ekkor jött csak az árvíz... :) A midwife gondolta, hátha segít, sétáljak át a szülőszobába. Igen óvatosan lépkedtem, miközben áztattam a folyosót. Nem tudom, de igen sok víz kifolyt, s ettől valamiért nagyon zavarba jöttem. Mint mikor az ember nyilvános helyen bepisil... érdekes módon amíg folyt a magzatvíz elmúltak a fájásaim. Felhívtam a párom, aki fél óra múlva már ott is volt. :) Bekötötték az infúziót, s kaptam még hormont vénásan. Kérdezte a midwife, hogy kérek-e fájdalomcsillapítást (epidurálist), mondom neem, kemény vagyok, kibírom... jaa... persze... Ekkor még nem tudtam, hogy elértem a határom. A fájások egyre jobban fájtak (s tényleg olyan mintha leszakadna a derekad), szipuztam azt a gázkeveréket, ami semmit nem használt. Szerintem csak átverés, hogy segít, nekem súlyosbította a fáradságomat. Akkor már átfutott az agyamon, hogy nem lesz erőm végigcsinálni. Két fájás között elaludtam. Párom, aki végig ott volt velem, s masszírozta a derekam, mondta, hogy ne kérjünk-e mégis fájdalomcsillapítást. Ekkor már kezdtem belátni, hogy nincs mese, muszáj kérnem valamit. Éjjel 11 óta egyre erősödő fájdalom... markoltam a párnát rendesen. Rákérdeztünk, milyen lehetőségeink vannak. Van egy egyszeri injekció, amit szülés előtt adnak be, illetve az epidurális. Odahívtak egy aneszteziológust, aki elmondta a kockázatát az epidurálisnak, ekkor már eldöntöttem, nem érdekel, ha lebénulok is, kérem a " SZERT"- de azonnal! - mondtam páromnak. Tehát kb. reggel 8-ig bírtam... a „természetesen szülök”-tervet. Le a kalappal a doki előtt, nagyon profi volt, féltem, hogy fájni fog, de csak egy kicsi szúrást éreztem, s a cucc ütős volt. 15 perc múlva megszűnt a fájdalom, s csak feszítést éreztem a hasamban, egy órácskára el is szundítottam. Egy hatalmas fecskendőben volt benne a szer, amit egy gép adagolt be nekem. Utána a midwife megvizsgált, s mondta, hogy megvan a 10 cm-es tágulás. Ekkor jött egy doki, aki még a pocakban lévő babától vért vett (4 mintát), hogy megnézzék, megfelelő-e az oxigénszintje, mert ha probléma van, akkor azonnal császár, de szerencsére még jó volt. Ezután jött egy női doki is, hogy megkonzultálja a másik dokival, hogy a baba fekvése alapján - mert mint kiderült, egy kicsit oldalra fordítva volt a feje -, megpróbálják-e kis rásegítéssel a sima szülést, vagy legyen mégis császár. Kicsit később egy fő-fő doki is bejött (osztályvezető lehetett, mert ingben, meg fekete nadrágban volt), ő is megkukucskálta a szitut. Magamban gondoltam, csoportlátogatás is lesz vagy mi... Így aztán a biztonságból áttoltak a műtőbe. Előtte még kaptam egy kis extra kábító cuccot - amitől tiszta happy lettem, s vigyorogtam -, hogy akkor menjünk szülni... Párom is bejött, pedig úgy volt hogy nem jön be. Egy csomóan bent voltak a műtőben, orvosok, midwife-ok, asszisztensek... A karomon vérnyomásmérő, a mellkasomon két tappancsos mérő, karhajlatba az ötödik branül bekötés- infuziónak, mert a kézfejes eldugult..., a lábaim tartóban... Az egyik midwife mondta, mikor kell nyomnom, s én nyomtam, bár nem éreztem semmit, de mondta, hogy ügyes vagyok, s hogy nyomjak még... A férjem, s az aneszteziológus a vállaimnál fogtak, s mikor nyomtam, megemeltek (így préselték a hasam)... A doki meg kanállal segítette a fiamat a világrajövetelben. Majd egyszer csak a doki odarakta a mellkasomra a fiam. Nem felejtem el azt a pillanatot, nem sírt, csak pislogott... Utána elvitték oldalra megtörölgetni, engem meg össze varrtak, s mindenki gratulált. :) A férjem meg fotózta a picurit. Mikor szárazra törölték még egyszer odahozták, már bebugyolálva, ekkor láttam, hogy vákuumoztak is. Ekkor már kivették az epidurálist a gerincből, de mellkastól lefelé nem tudtam mozgatni semmim. A műtőből a józanodóba vittek, majd onnan a babázós szobába. Négyen voltunk egy szobában. Az extra cucctól, amit pluszban kaptam a szülés előtt, olyan érzésem volt, mintha álmodnék, s még meg sem történt volna a szülés, ezért csak bambán figyeltem a fiam, s többször végigtapogattam, hogy igazi-e :D Mivel volt egy kis lázunk, mindkettőnknek, így kaptunk antibiotikum kezelést. A picit 3 óránként hőmérőzték. Én pluszban kaptam még vastablettát, fájdalomcsillapítót, s az előírt trombózis szurit. 3 óránként vérnyomásmérés és hőmérséklet nézés volt. Mi 4 napig voltunk bent, de azt mondták, egy sima első szülésnél 1-2 nap és haza lehet menni. Én már alig vártam, hogy hazaengedjenek, mert a másik három szobatárs babái miatt többször felébredtem éjjel. Az én fiam nem volt síros nagyon, csak nyöszörgött, s csak néha sírt. Tejem nem volt, ezért tápszerrel etettem. A negyedik napra lett tejem. Hát tömören ilyen volt. Hatalmas nagy élmény, az biztos, de egyenlőre nem tervezem a kis tesót, majd talán 3-4 év múlva... Addigra talán halványulnak az emlékek... :D Én Derby-ben a Royal Hospital-ban szültem, s meg vagyok elégedve, odafigyeltek rám és a babára is. (A cikket beküldte: Yukiura)
|