|
|
Kategória: Egyéb babás témák Botond mesél-Első születésnap az ünnepelt szemszögébőlElső születésnapom történeteLejegyezte: H. Botond Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Anya és Apa nagyon beszélgetett valamiről. Ráncolták a homlokukat, gondolkodtak, találgatták, vajon kinek mikor lenne jó? Kinek? Mi? Mikor? Szóval, rólam beszélgettek. Meg az én születésnapomról. Mi az a születésnap? Halványan emlékszem valamire, amikor egyszer nagyon régen megváltozott az életem. Az addig finom, meleg valamiből - amiben csak lebegtem és nagyon jól éreztem magam -, úgy éreztem, muszáj kijönnöm. El is indultam, hosszú sötét folyosón küzdöttem át magam, közben hallottam sok furcsa hangot, végül egyszer csak iszonyatosan erős fény vett körül, eltűnt a jó kis meleg valami, és hideg levegő csapott meg. Valaki erősen megfogott, s én dühösen sírni kezdtem, amikor egy csövet dugott az orromba. Aztán forgattak jobbra-balra, és egyszer csak rátettek az addigi lakásom külső falára. Már nem volt meleg, csak nagyon jó illatú és hallottam végre ismét a jól ismert dobogást, ami 9 hónapig a legfontosabb volt nekem. Aztán beszélt hozzám két ismerős hang, ma már tudom, hogy Anya és Apa voltak. Jajj! Csak nem azt jelenti a nagy készülődés, hogy megint meg kell születnem? Nem akarom!!! Fájt, fárasztó volt, sírtam és fáztam. Amíg ezt végiggondoltam, Apa magyarázott valamit Anyának. Azt mondta, majd én elkészítem a meghívókat. Na, ha meghívó lesz, akkor vendégek is lesznek, a születésemkor csak orvos volt meg szülésznő meg Anya és Apa. Emlékszem már! Januárban is volt meghívó és vendégek, és a nővéremnek volt a születésnapja. Akkor most engem fognak ünnepelni? Így már jobban hangzik az a születésnap :) Pár nap múlva Apa hozott valamit, amit Anya megnézett, s azt mondta: -Nagyon jó! Milyen aranyos azon a bélyegen! Add gyorsan postára! Így aztán elküldte Apu a meghívókat a Dédimnek, nagyszüleimnek és a nagynéniknek, unokatestvéreknek. A levélre ragasztott bélyegen én vigyorogtam. Aztán elérkezett a nagy nap. Csinibe öltöztetett Anya, olyan komoly lettem, mint egy felnőtt. Igazi öltönyt és nyakkendőt kaptam. Mókás volt :) Jókedvűen futkostam, mert már nagy fiú vagyok, egyedül járok, futok. Vártuk a vendégeket. Mindenki engem fényképezett, győztem pózolni a sok kamera és fényképezőgép előtt. Picit még a fogaimat is megmutattam, hadd örüljenek. Anya parti-süveget tett a fejünkre, Apa meg azt mondta, ő inkább partis-üveget kér. Ezen mindenki nevetett, csak mi nem értettük Abigéllel, ezért mi magunk között tárgyaltuk ki az eseményeket. Aztán elérkezett a nagy pillanat, bekapcsolták Halász Judit néni énekét, és zengett a lakásban, hogy: -Boldog, boldog, boldog születésnapot! Mindenki énekelte nekem. Jó volt látni, ahogy igyekeztek a szülők, nagyszülők, mindenki. Én csak a bajszom alatt mosolyogtam, hagytam őket, örömködjenek nyugodtan Az már izgalmasabb volt, amikor észrevettem, hogy a kis asztalunkon van egy valami, amit tortának neveztek, rajta ült Malacka és Tigris. Őket ismerősként üdvözöltem. De volt ott még valami, ami világított, és amikor meg szerettem volna fogni, Apa elkapta a kezem, s azt mondta: -Vigyázz Öcsisajt! Forró az! Kicsit nézegettem ezt a tortát, kicsit elkentem a fehér krémet magamon, Anyán, Apán, szóval mindenkin, aki arra járt :) Mókás volt, ahogy nyalogatták rólam meg magukról. Aztán egyszer csak furcsa zajt hallottam, valami sistergett mellettem, mindenki elhallgatott, s Tibi papa egy másik tortát hozott a szobába, amin valami nagy tűz égett. Később megtudtam, azt tűzijátéknak hívják. Ezen a tortán is Micimackóék voltak. Honnan tudják vajon a felnőttek, hogy szeretem ezt a mesét? Aztán sorban jöttek hozzám a rokonaim, ajándékot adtak, megpusziltak, és azt mondogatták, boldog születésnapot Boti, Botika, Botond, Bobó, Bobek, Bobcsek, Öcsisajt, Botond úr, attól függően, ki hogy szokott szólítani :) Mamiéktól bébitaxit kaptam. Az összeszereléséhez majdnem kevés volt két mérnök szakértelme :) Gondoltam, hogy odamegyek és megmutatom nekik, hogyan kell összeállítani, de nem értem rá, mert mentem Anyának panaszkodni, hogy nagyon melegem van. Ekkor levette rólam a nyakkendőt, kigombolta az ingemet, s ilyen lezserül máris jobban éreztem magam. Bevallom, feszélyezett az a komoly szerelés. Én pólóhoz, farmernadrághoz, meg bodyhoz vagyok szokva. Aztán csak összerakta Apa és Papa a taximat, s én birtokba is vettem rögtön a legújabb járművemet. Később lebirkóztam Anyát, és mindenkinek megmutattam anya hasát, hogy bizony én tavaly ilyenkor onnan jöttem! Meg is harapdáltam kicsit, de azt mondta fáj, ne tegyem. Ekkor valaki emlékeztette, hogy egy évvel ezelőtt jobban fájt! Szóval neki is fájt az, amikor én kibújtam belőle? Eddig azt gondoltam, csak nekem volt nehéz. Folyamatosan kattogtak körülöttem a fényképezőgépek, még a világ legifjabb fotósa, a nővérem is azon volt, hogy megörökítse ezt a nagyon szép napot. Délutánra nagyon elfáradtam, meg vágytam már a levegőre is. Anya visszaöltöztetett a hétköznapi ruhámba, és Apa levitt a ház melletti parkba. Megmutattam mindenkinek, hogy én már egy 1 éves komoly pasi vagyok, egyedül közlekedek az utcán is. Na jó, azért Apa óvó keze kellett még oda mögém. Mami rám adta a szafari kalapom, betett a kocsimba, aztán kiadtam az utasítást: -Indulhatunk! 100 méter megtétele után mély álomba zuhantam. Másfél órás alvás után ébredtem fel, s akkor összegeztem a nap eseményeit. Nagyon jó volt, hogy mindenki körülöttem volt, akit szeretek. Nagyon jó volt, hogy mindenki ajándékkal halmozott el. Nagyon jó volt, hogy mindenki engem ünnepelt. Nagyon jó volt, hogy édes krémet nyalogathattam. Tulajdonképpen rájöttem, hogy megszületni nehéz volt, de érdemes, ha minden esztendőben ugyanezt a mókát eljátsszák velem! (A cikket beküldte: pencil)
|