|
|
Kategória: Egyéb babás témák Babanapló (1. rész)Rupáner-Gallé Margó, a hartai némettanárnő, a Lányok a kastélyból című könyvével berobbant a magyar lektűrirodalomba, a romantikus regények királynői – Danielle Steel, Amanda Quick és Nora Roberts – nyomdokába lépett.Itt olvashatjátok három hónaposra tervezett Babanaplójának első részét, melyet Liza nevű második kislánya születése (augusztus vége) alkalmából kezdett írni. Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros Szerda reggel nyugodtan fekhettem be a kórházba, előző nap mindent sikerült elintéznem, amit akartam. Egész nap Laurával játszottam, babaszoba teljesen berendezve, minden sterilizálva, kimosva és kivasalva, a hat hosszú általam készített lista minden egyes pontja kipipálva. És amit nem gondoltam: este még átküldtem a „Nászajándék Salzburgból” kéziratát, így aztán teljesen nyugodt lehetnék, és végül is vagyok is, eltekintve attól, hogy nagyon hiányzik a kis családom, és aggódom, hogy Laurával, hogy fogjuk átvészelni, ezeket a napokat, mert ilyen hosszú időt még soha nem töltöttünk külön. A két éjszaka volt a maximum, az is az egy hónappal ezelőtti kórházi infúziókúrám volt. Az sem volt egyszerű. De most igyekszem pihenni, és nem gondolni erre, amit könnyű mondani, de nem igazán kivitelezhető. Azért igyekszem. Addig pedig szokom a helyet, és szerencsére van egy pici baba is a szobában. Nagyon furcsa, így három év távlatából is, hogy milyen iciri-piciri Laurához képest. Szülés Nagy vonalakban annyi, hogy egyre csökkenő magzatvíz miatt kellett, hogy befeküdjek szerdán a kórházba. Péntekre az orvosom (akinek maximálisan bízok a szakértelmében) azt mondta, hogy indokolttá vált a szülés megindítása, aminek császármetszés lett a vége. Bármennyire szerettem volna természetes úton szülni, ez nem kívánságműsor, és a lényeg, hogy egy gyönyörű, sűrű-,fekete hajú angyalnak a kezecskéjét foghattam meg, aki makkegészséges, és mint kiderült, ugyanolyan angyali kisbaba, mint a nővére. A szépség, akinek a kis csuklóján ott virított a „Rupáner Liza” feliratú karszalag, 50 centivel és 3,30 kilóval látta meg a napvilágot. A kis Liza pedig édesdeden alszik, és mosolyog álmában:). Őszintén: Természetes szülés kontra császármetszés Ezt muszáj leírnom! Mindkét gyermekemet császármetszéssel szültem. Laurának tízórányi vajúdás után leesett a szívhangja, Lizánál pedig az imént már említett okok miatt. Laura születése után, ha olykor-olykor rábukkantam egy-egy cikkre, ami a két szülésfajta közti különbségekre próbált rávilágítani - valószínű azért is, mert kezdő anyuka voltam, és szerettem volna mindent a legjobban csinálni, illetve szülés után érzékenyebben reagáltam a dolgokra – de elkeseredve és aggódva olvastam azokat a dolgokat, miszerint a gyermekem nem fog hozzám úgy kötődni, mint azokhoz, akik természetes úton szültek. A többi hajmeresztő történetről nem is beszélve, amikre, azóta szerencsére már nem is emlékszem, és azóta már csak jókat mosolygok rajtuk, ahogyan azt anyukám tette, mikor beszámoltam róluk. Szerintem a gyermek azt adja vissza, amit kap, és ez nem függ a szüléstől, annál inkább az anyai gondoskodástól és a szeretettől. Ez az, amit mi irányítunk, a többit (hogy hogyan fogunk szülni), azt szerintem fent döntik el. Inkább örülök, hogy létezik ez a módszer, ami ha szükséges megmentheti gyermekünk életét. És itt én ezzel egyáltalán nem a hollywoodi celebek divathóbortját támogatom. Arról beszélek, amikor ez a beavatkozás életeket ment! Nagyon sok tévhit, és hiedelem kering, rengeteg módszer van mindenre, de ami nekem a leginkább bevált: megkérdezem anyukámat, és mindenre pofonegyszerű és logikus magyarázatot kapok, ami ráadásul saját tapasztalatokon alapszik. Érdekesség: Ha valaki ismer, nagyon jól tudja, hogy nem vagyok babonás, és nem hiszek semmiféle hókuszpókuszban. Éppen ezért jót mosolyogtam, amikor három évvel ezelőtt a család német jó barátja, Barbara azt mondta nekem, hogy holdhónap alapján Laura nem augusztus 27-én a kiírt napon fog megszületni, hanem augusztus másodikán. Azt mondta, higgyek neki, nála mindhárom gyereknél bejött. Jót nevettem, nem is volt összeállítva a kórházi csomagom 2-án, pedig kellett volna:). Laura ugyanis megszületett másodikán. Lizánál a tizenhetdikét jósolta, viccből még fel is írtam a naptárba ahová, azóta mellé is kanyaríthattam Lizácska születésnapját. Ha véletlen egybeesés is, mégiscsak meredek!!! Kórházi napok – Rooming In A legjobb dolog, amit kitalálhattak, a Rooming In, ami a dunaújvárosi kórházban bevált, és működő módszer. Azt jelenti, hogy a baba az első napoktól velünk tartózkodhat a kórteremben, amennyiben elég erősnek érezzük magunkat hozzá. Emellett a nővérkék és a csecsemőgondozók, mindenben segítenek, szaktanácsokkal és nagy figyelemmel látják el mind a babákat, mind az anyukákat. Ráadásul egytől-egyig nagyon kedvesek, ahogy a nagykönyvben meg van írva (szerintem ez pedig egyáltalán nem általános dolog a mai világban). Így Liza már a második naptól éjjel-nappal velem lehetett. Ui.: Már nagyon várom, hogy hazamehessünk, Laurát is egyre nehezebb elengednem, ahogy telnek a napok. Nagyon örül a huginak, már alig várja, hogy hazamenjünk. És szerencsére nem sír, mikor elmennek (bár nagyon elveszettnek tűnik, a szemében pedig látom az értetlenséget, hogy miért maradok én ott, mikor hív, hiszen nincs hozzászokva a távollétemherz), mert azt már végképp nem bírnám). 2012. augusztus 21. Végre itthon!!! Reggel már nagyon vártam, hogy Csabi odaérjen értünk, és végre a kezemben tarthassam a két kórházi zárójelentést. Természetesen már előző este mindent becsomagoltam. A hazaút viszonylag jól zajlott, bár Liza az első tíz percet végigcsuklotta a kocsiban, ami tudtommal teljesen normális, de én akkor is nagyon sajnáltam. Már kíváncsi voltam, hogy Laura, akire a papa vigyázott otthon, mit fog szólni a húgához, de aludt mire hazaértünk. Ugyanis már reggel hatkor felkelt, rá egyáltalán nem jellemző módon, mivel rendszerint tízig aludni szokott. De már ő is izgatott volt, mert előző nap megígértem, hogy mire felébred, otthon leszünk. Na, sebaj, végül az első közös képük úgy készült, hogy Laura alszik a franciaágyon, mellette pedig Lizus a hordozóban. Így is tökéletes… A nap további részében megpróbáltam egy kicsit kipihegni magam, de sok idő ment el azzal is, hogy megértessem Laurával, attól, hogy Liza már nincs anya pocakjában, őt azonban továbbra sem tudom felemelni, és a kerti kisházába sem tudok bemászni. Szerencsére a beszélgetés végére hajlandó volgt elfogadni ezeket a számára nem túl örvendetes fejleményeket. Még nagyobb szerencsére, Lizus itthon is jókat alszik! 2012. augusztus 28. Lizácska 11 napos, Laurának pedig pontosan egy hét az oviig:) Az egész család kipihenten ébredt, Liza is egyre kevesebbszer van fent éjszaka, és amekkora máákom van, Laura is időben elaludt. Tíz nappal a mindannyiunk számára sorsformáló esemény, Liza érkezése után most már nyugodtan és büszkén mondhatom: Laura nagyon szereti a hugicáját. Azt viszont sehogy sem érti még, hogy miért nem tud egyedül enni és beszélni, vagy, hogy miért nem tud vele menni a kis házikójába játszani. De Laura nagyon türelmes, és gyöngéden bánik Lizával. Finom és óvatos, ha puszilgatja vagy ölelgeti. Minden érdekli, hogy éppen mi történik. Ja, és mióta hazajöttünk a kórházból, ő sem tud egyedül enni és színezni, de ez teljesen normális:). Liza baba pedig az eddig jól bevált napirend szerint él: három-négy óránként eszik, majd visszaalszik. A pelenkázás ideje az, amit ébren tölt, és még utána egy tíz perc. Ez idő alatt pedig nagyokat mosolyog, amit imádok. Különösen Laurát tünteti ki ezekkel a mosolyokkal, elég meghallania hangját, már fülig ér a szája. A nap fontosabb eseményei: Eszter keresztanyu közreműködésével családi fotózkodást tartottunk. Szép képek születtek, nagyon fogom őket szeretni. Liza végigaludta, Laura pedig végigpózolta az egészet. Ma voltunk első alkalommal, babakocsival a játszótéren, estére pedig végre megérkeztek a Laura által várva várt óvó nénik és a jel, ami végül a legnagyobb örömömre a pillangó lett. És itt meg kell, hogy jegyezzem, bármennyire is vagyok lepke-mániás vagyok, én egyetlen célzást sem tettem, hogy mit válasszon. :) Ui.: Remélem, Laura legalább annyira fogja szeretni az ovit, mint amennyire várja, és az egy, aki sírni fog, én leszek. (És én is csak látótávolságon kívül!:) Elég nehezen viselem az ilyesmit:(.) És a leges-legfontosabb!!!!!!! Végre, hosszú idő után, anyukám rájött, hogyan lehet normálisan feloldani a mosdató kenőcsöt. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire béna, bár számtalan helyen olvastam már, hogy másnak is hasonlóan nehezen megy ez a mutatvány, illetve, hogy ennek a terméknek a feltalálóját, agyon kéne csapni… Na, lényeg a lényeg, a kezünkön el kell dörzsölni, és a zuhanyfej segítségével, óvatos mozdulatokkal egyenest a vízbe mosni:) Ezzel pedig végre megoldódott egy nagy talány… (A cikket beküldte: Rupáner-Gallé Margó)
|