|
|
Kategória: A baba elvesztése Az Én történetemHabituális vetélés, négy gyerek elvesztése és a Leiden. Hosszú fáradalmas vizsgálatok sorozata, az orvosok, a és félelmet nem ismerő ember. Rádöbbenni arra, hogy az élet túl rövid sokszor ahhoz, hogy feladjuk, és ne próbáljunk meg mindent, a céljaink eléréséért!Nemsokára rá elmentem a védőnőhöz tanácsot kérni, hogy mit csináljak. Kaptam is tőle beutalót a nőgyógyászhoz stb. Mikor odakerültem az orvos megállapította, hogy terhes vagyok. Sajnos hamar jött a baj, amire Én nem is gondoltam volna, hogy az baj! Pecsételő vérzés. Elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy a baba nem él. Teljesen összetörtem. Ezt tetézte még, hogy műtét követte a dolgot. 2006-ban újra próbálkoztunk, de szerintem nem is kell írnom, hogy ekkor se maradt velünk a baba. Egy év szünet és sok-sok várakozás egy vérvétel eredményére, amit a hematológián vettek le. El is vittem az orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy megvan a baj. Leiden a neve. A várandósság önmagában is 6-25-szor gyakoribbá teszi a trombózis kockázatát a nem állapotos nőkhöz képest. A trombofília e formája trombózisos esemény, azaz tünetek nélkül is okozhat a magzati életet is veszélyeztető komplikációkat a terhesség idején. Ezek után nagyobb bátorsággal, de nekivágtunk a babanemzésbe! 2008-ban elsőre sikerült. Eltelt majdnem egy hónap, mialatt volt három UH, ahol először hallottam, hogy a terhességem alatt dobog a pici szíve! Nagyon örültünk párommal, de sajnos egy este mikor kimentem Wc-re megláttam, hogy véreset pisiltem. Ezután irány éjjel a kórház! Elállították a vérzést, majd két hét fekvés után csináltak egy UH-t, és szerintem a többit már tudjátok! Másnap missed AB, előtte fájdalmas lamináriával. Ekkor döntöttem úgy, hogy orvost váltok. Kerestem az indokokat, hogy miért. Tudtuk elvileg mi a baj, szúrtam magam minden nap, akkor miért? Szóval rá három hónapra irány megint egy új orvos! Ő azt gondolta, hogy gyenge volt az injekció. A szegedi hematológus 0,6ml-es Clexan injekciót ajánlott a következő terhességemre. 2009-ben elkezdtük megint a próbálkozást. Fél év után még mindig nem sikerült, ekkor már majdnem mentünk a dokihoz, hogy segítsen rá egy picit. Megtörtént a csoda! Mielőtt kigondolhattam volna, hogy elmenjünk hozzá, nem jött meg. Először azt hittem késik, úgy voltam vele máskor is volt már ilyen. Utána rájöttem mégse késés, hanem baba. Sajnos idén se maradt velünk! 21-én befeküdtem a klinikára! Délután két óra körül feltették a lamináriát, aminél azt éreztem belehalok. Utána két óra fekvés. Éjféltől se enni, se inni nem lehetett, majd hosszú és nyomorúságos este után másnap 10 órakor a műtét. Miután megvolt a műtét egyből felkeltem és éreztem, hogy egyedül vagyok. Elvesztettem! Nincs velem! Szobatársam ekkor egy 35 éves fiatal nő volt, aki mellett szégyelltem magam, mert nála már akkor egy hete állapították meg, hogy petefészek rákja van sok-sok áttétel! Én meg csak sírtam, pedig az Én bajom eltörpült az övé mellett és mégis, mikor Én fel akartam adni, Ő adott erőt a bátorságával, az akaratával. Megmondta, hogy Ő igenis élni akar és fel akarja nevelni a két gyerekét (az egyik 1,5, a másik 3 éves). Utána mesélte még, hogy alig három hónapja vált el a férjétől, aki azt se veszi figyelembe, hogy halálos beteg! Szóval rájöttem, hogy nem adom fel! LEHET ÉS LESZ IS GYEREKÜNK MÉG! (A cikket beküldte: one85)
|