Kategória: Egyéb babás témák

Az én tapasztalatom au-pairként

Szeretném elmesélni az én fél éves svájci élményeimet au-pairként. Szeretném felhívni mások figyelmét is az apróságokra, nehogy elkövessék az én hibáimat! Ez egy nagyon jó dolog, még mindig úgy gondolom, csak sajnos az emberek hajlamosak kihasználni mások jóságát...

Az én történetem most már több mint egy éves. Tavaly is gondolkoztam azon, hogy írok a tapasztalataimról, de vártam egy kicsit, hátha az emlékek megszépülnek, de az én esetemben nem így történt.
Mielőtt jelentkeztem volna, én is sok élménybeszámolót olvastam, jót és rosszat egyaránt. A legtöbb író erősen ajánlotta, hogy közvetítőn keresztül menjek ki, de hát én is naiv voltam és önfejű, azt gondoltam, minek ezt, majd én megoldom. Írtam egy jó kis önéletrajzot és motivációs levelet. Kisgyermekgondozó a végzettségem, gondoltam, hogy nem lesz olyan nehéz családot találnom. Írtam pár helyre, 2-3 napon belül majdnem az összes család szívesen várt. Én választhattam, egy svájci családdal vettem fel a kapcsolatot. Megnéztem őket az interneten, beszéltem velük telefonon, nagyon bájosnak tűntek, tele szép ígéretekkel. Szeretném megjegyezni, hogy nagyon lelkes voltam, túlságosan is! Jobban meg kellett volna őket ismernem. Egy telefonbeszélgetés és pár fotó nem jelent semmit. A hétvégén már utaztam is. Az apa szerb származású az anya magyar volt. Két fiúra vigyáztam, egy babára és egy óvodáskorúra, ő is tudott magyarul.

Már rögtön az első napon nem várt remények fogadtak: nem volt külön szobám több mint egy hónapig. Az anya kamaszlányával laktam együtt, ők folyamatosan veszekedtek egymással, természetesen az én jelenlétemben. Még otthon megbeszéltük telefonon a feladatkörömet: délután kellett volna vigyáznom a gyerekekre, amíg az anya haza nem ér, illetve a hétvégén egy napot. (Az apa munka után otthon volt, de őt nem érdekelték a gyerekek.) Az első 1-2 hónap egész jó volt, tényleg nagyon igyekeztem, besegítettem a takarításba, főzésbe, bevásárlásba, szinte mindenbe. Viszont már ekkor nem akartak intézkedni a tartózkodási engedélyemmel kapcsolatban. Illetve a fizetésem is kevesebb lett, mint az ígért összeg. Így kicsit lazábbra fogtam a dolgot, úgy gondolom jogosan! Hétvégén, amíg az anya dolgozott, az apa folyamatosan a playstationt nyomkodta, nem is törődött velünk. Egy alkalommal az éppen járni tanuló baba elesett. Ott azt hiszem leírtam magam. De melyik baba nem esik el? Onnantól már kaptam mindent. Az anya folyamatosan megjegyzéseket tett rám. A súlyomra (pedig nem vagyok kövér), a hajamra, a szokásaimra, mindenre.

Már ekkor fontolgattam, hogy hazajövök de nem akartam az első akadálynál feladni. Pár hónap elteltével elutaztak egy teljes hétvégére Ausztriába és nem vittek magukkal! (Az au-paireket elvileg mindenhova elviszi a család.) Az anya ecsetelte, hogy mennyi mindent vásároltak, nekem még egy tábla csokit sem hoztak, pedig én szinte minden nap vásároltam valamit a kevés pénzemből a gyerekeknek. Mivel unatkoztam egyedül, kitakarítottam az egész házat, kimostam, de még egy köszönömöt sem kaptam. Elvileg családtag voltam! Nem mentem szinte sehova, csak a gyerekekkel sétálni. Egy huszonéves lány nyilván többre vágyik, és ezért megy külföldre. Elkezdtem ismerkedni velem egykorú magyarokkal az internet segítségével. Néha találkoztam egy két fiúval. Mindig is lány barátaim voltak, de Svájcban szinte csak prostituáltként dolgoznak a lányok, ezért őket hanyagoltam. Az apa édesanyja nem messze lakott tőlünk, ő is magyar. Meglátogatott minket és annyira lehordott, hogy én ezért mentem ki, hogy összefeküdjek mindenkivel, meg akarok lépni a magyar nyomorból, stb. Majdnem elsírtam magam. Semmi hátsó szándék nem volt bennem, egyszerűen csak próbáltam kibeszélni magamból a sok rosszat, elegem volt a bezártságból, hallani akartam mások tapasztalatait. Ezután persze nem mertem elmenni sehova. Fél év körül kaptam egy lakótársat, az anya testvérét, egy középkorú férfit. Igen, egy férfit! Erről szó sem volt! Az utolsó egy hónapot már vele együtt töltöttem. Vele jó lett végül a kapcsolatom, kibeszélhettem magam valakinek.

Úgy bántak velem, mint egy rabszolgával. Vacsora után rendszeresen nekem kellett összeszednem a tányérokat, elmosogatni. Az ígért hétvégi szabadnapomról már le is mondtam addigra. Az anya sokat túlórázott, volt párszor olyan eset, hogy nekem péntek, szombat, vasárnap a gyerekekkel kellett lennem reggeltől estig, hangsúlyozom, az apa otthon volt! Ha sírt a kicsi, kiabált velem. Egyik hétvégén betelt a pohár. Az anya takarítani akart, de fáradt volt, az apa rám sózta a fürdőszoba takarítását. Miután végeztem, bejött leellenőrizni, kijelentette, hogy még piszkos, még egyszer neki kellett esnem. Mintha takarítónő lettem volna. Ezután megfenyegetett, hogy ha így haladok, nem kell visszajönnöm karácsony után. Ekkor mondtam neki, hogy nem is szándékozom.

Onnantól még gonoszabb volt velem. A tartózkodási engedélyből persze semmi lett. Az utolsó napomon hamarabb ért haza, délben már kiabált velem, hogy mért nem velem van a kicsi. Mint azt már említettem, az anya délután dolgozott, nekem csak akkor kellett volna rá vigyáznom. Az anya azért próbált megvédeni, mondta, hogy csomagolok. Majdnem estig a gyerekekkel voltam, 10 körül indult a buszunk haza (a fiútestvérrel jöttem, ő is itthon karácsonyozott). Az apa kijelentette, hogy semmiféle ajándékot nem kapok, az anyának is megtiltotta, a hazautamat sem fizette ki. A gyerekekkel nagyon jól kijöttem, nagyon megszerettek, a baba hozzám már többet jött, mint az apjához. Őket nehéz volt ott hagyni, de már alig vártam, hogy hazaérjek és magam mögött tudjam az egészet.

Ha visszamehetnék az időben minimum annyit változtatnék, hogy a szerződésemet már az első napomon kérem. Jobban meg kellett volna ismernem a családot, mindenkinek ezt ajánlom! Szerintem páratlan lehetőség így eljutni külföldre, könnyű nyelvet tanulni és olcsó is, de a lehető legjobban járjunk utána, hogy milyen családhoz kívánunk odaköltözni.
(A cikket beküldte: klari9206)



Hogyan hatnak a PC-s játékok a gyerkekre
Két hatása van: lehet fejlesztő és teljesen romboló. Mit engedhetünk meg gyermekünknek? Hol húzzuk meg a határt? Mikor kell külső segítséget kérni? Vannak jelek amelyek árulkodnak arról, hogy gyermekünknek segítség kell... »

Életem Ausztriában 1. – A kezdet
14 éves voltam, amikor Miskolcon megismerkedtem a párommal – egy nálam 11 évvel idősebb osztrák fiúval. Rögtön letámadtam, hogy én vele mármost német nyelvgyakorlás céljából levelezni fogok! Leveleztünk, leveleztünk, aztán lassan elmélyült a kapcsolatunk, és... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.