|
|
Kategória: Szüléstörténetek Angyal született…Zsombor 1. születésnapjához közeledve döntöttem úgy, én is megosztom veletek kicsi kincsem világrajövetelének történetét. Megváltozott az életem, értelmet nyertek a napok, mikor kis pocaklakóm előbújt és én ott, abban a pillanatban 2010. július 16-án anya lettem!Július 12-én betöltöttem a 40.hetet, az orvosom elutazott. Helyettes orvosa és egyben ezer éve jó barátja, egy legalább olyan lelkiismeretes, kedves orvos. Július 15-én este 10 körül elkezdtem görcsölni. Nem tudtam, hogy ezek fájások. Nem annak tűntek, főként aznap délután rengeteg sárgabarackot ettem, annak tudtam be, hogy megülte a gyomrom. Éjjel 2-kor elkezdtem vérezgetni. Megijedtem, nem tudtam ez normális-e, hiszen túlhordásban voltunk. Felhívtam a szülészetet ahol kedvesek voltak, ismertek már a vesegyulladás miatt az osztályon eltöltött másfél hét után. Lezuhanyoztam, fogtam a táskám és bementünk. Szóltam a páromnak, hogy azt hiszem, itt az idő. NST, rendszertelen fájások, semmi tágulás ezért sétálgattam, várakozó állásra kerültem. Közben végighallgattam a szülőszobából kiszűrődő zajokat, amik igencsak megrémisztettek, hogy ez bizony nem lesz egyszerű. Reggel 10-ig vártak, akkor kaptam meg oxitocint. Jöttek is a fájások szépen, rendszeresen, párom ott szorongatta a kezem a szülőszobán, mivel mindenképp apás szülést terveztünk. Délután 2-ig nem sikerült kétujjnyira sem kitágulni, a fájások pedig egyre elviselhetetlenebbek voltak. Szívhang rendben volt, de doktorom úgy döntött császározzunk, mert a méhszájam annyira kemény és rugalmatlan volt, hogy szerinte alkalmatlan volt természetes szülésre. Nem volt időm feldolgozni sem olyan gyorsan elkezdtek körülöttem sürögni-forogni. Drága szerelmem besokkolt, hogy műtőbe visznek és császár, akkor biztos baj van. Még én próbáltam nyugtatgatni. A következő pillanatban már toltak is a műtőbe. Akkor már én is nagyon sírtam, féltem, nehogy baja legyen a babámnak, és különben is császárról nem is olvastam, annyira tudatosan készültem a természetes szülésre. Végül egy profi csapatnak köszönhetően 2010. július 16-án 14.40-kor megláttam Őt, aki bennem fejlődött, akit annyira vártam! Hatalmas felsírás és egy megnyugtató hang, hogy egészséges! Én a mennyországba kerültem, földöntúli boldogságot éreztem és csak arra tudtam gondolni, hogy magamhoz akarom ölelni. 3600 grammal és 51 centiméterrel jött a világra egy igazi kis angyal, Zsombor. Nálam a műtét során volt egy kis komplikáció, túl sok vért vesztettem. Ezért transzfúzió volt, ami azt jelentette, 24 órán át nem kaphattam meg, csak behozták megmutatni, pokoli volt. A műtéti fájdalom is, de az semmi volt ahhoz képest, hogy tudtam néhány méterre csak engem vár, és én is Őt. Mikor toltak le a műtőből, vőlegényem zokogva átölelt és csak annyit suttogott: Köszönöm. Ebben minden benne volt. Az orvosomtól azt is megtudtam, nagy szerencsénk volt, el volt számolva a teherbeesés és legalább 43 hetes voltam addigra. A méhlepény teljesen el volt öregedve, kis bőrén semmiféle magzatmáz nem volt, felázott a tenyere és a talpa, illetve meconiumos volt a magzatvíz. 24 óra után ott volt, a kezembe adták! Pici törékeny teste, ráfektettem a mellkasomra és csak könnyeztem a boldogságtól, olyan érzések szabadultak fel bennem, amelyeket addig el sem tudtam volna képzelni, hogy létezik. Ez egy olyan leírhatatlan szerelem, amit csak egy anya érezhet akinek a gyermeke jelenti az életet, a boldogságot, az örömöt! Néhány nap múlva a tejelválasztás is beindult, így a lelki köldökzsinórunk még szorosabbá vált! Köszönet dr. Döbrössi Lászlónak és a csecsemősöknek, ápolósoknak a mohácsi kórházban, hogy szép szülésünk lehetett! (A cikket beküldte: zsombibombi)
|