|
|
Kategória: A terméketlenségről Amikor várod... de nem jön...Két éve arról szól az életem, hogy várjam a gyermeket, aki valamiért nem akar jönni. Körülöttem mindenki sorban szüli a babákat, de nekünk valamiért nem akar összejönni... Néha már ott tartok, hogy feladom. Talán nem vagyok méltó arra, hogy anya legyek, talán nem ez az én utam. Orvosi értelemben nincs nagy problémám, egy kis pajzsmirigy alulműködés, de arra szedem a gyógyszert. Szóval ez a mi történetünk:Aztán decemberben megjött a mensim, ahogy januárban, februárban, és minden hónapban menetrendszerűen. Először arra gondoltam, hogy talán a sok stressz, hisz iskolába is járok, dolgozom és elég idióta főnököm volt. 2011. szeptemberében viszont megelégeltem a várakozást és elmentem egy nőgyógyászhoz. Ő azonnal hormonpanel-vizsgálatra küldött és biztatott, hogy próbálkozzunk tovább. A hormonpanel eredménye nagyjából jó lett, hiszen minden értékem tartományon belül volt, de akkor az én "drága, jó" orvosom nem vette észre, hogy a tsh-m 3,4 körüli érték, ami nem igazán kedvez a teherbeeséshez. Viszont én hittem neki, hogy jók az értékeim, tehát valószínű lelki oka van annak, hogy nem jön a kisbaba. 2012. januárjában kiléptem a munkahelyemről, szinte azonnal megfogant a bébink. Nagyon örültem neki, ugyanakkor borzasztóan féltem. Bennem volt, hogy elveszíthetem, de szerintem ez minden anyukában megfogalmazódik. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy én nem lehetek a másik oldalon. Olyan rég vártunk már a bébire, látszólag mindketten egészségesek vagyunk, tehát semmi kizáró oka nincs, vagy nem lehet a terhességnek. A 6. heti ultrahangon már látni lehetett, hogy pulzál a szívcsök, normál méretű volt minden. Boldog voltam, mondjuk szenvedtem is, mert étvágyam az nulla volt, folyamatosan attól féltem, hogy a kis embrió nem kap elég kaját, ha én semmit sem eszem. A 9. heti ultrahang előtt éreztem valami furcsát, valami megmagyarázhatatlant. Még ma is tisztán emlékszem az ultrahangképre, nem mozdult, nincs szívhang. Másnap kerültem a kórházba, ahol "megszabadítottak" a kis magzattól. Méreteiből adódóan valahol a 7. hét környékén halt el. Nagyon szenvedtem, hisz annyira vártuk. Voltak pillanatok, amikor azt hittem túltettem magam az egészen. Itt van az október, most szülnék valamikor. Őszintén szólva borzalmasan érzem magam, azt hittem könnyebb lesz, de semmivel sem az. Ugyanazt a fájdalmat érzem, mint 6 hónappal ezelőtt. Közben az ismerőseimnek, barátnőimnek, akikkel együtt voltam várandós sorra születnek meg a kis picikéi és minden egyes alkalommal felmerül bennem a kérdés, hogy én miért nem tudom? Persze idén júniusban kiderült, hogy magas a prolaktin szintem, TSH-m viszont magas, bár 2 hónapja már csak 2 volt ez az érték. Szedem a gyógyszert, amit felírtak, 2-3 héten belül megyek endokrinológushoz. Július óta szedem a Letroxot, azt hittem ennyi idő után már végre várandós lehetek, de valahogy nem akar jönni ez a kisbaba hozzánk. Nem gondolkoztunk még azon, hogy elmenjünk egy meddőségi központba, de azt hiszem 2 évnyi próbálkozás után már épp aktuális lenne, bár lelkileg nem érzem magam erősnek a sok vizsgálathoz és a sok - sok hormonhoz. Mindig azt hittem, hogy akkor leszek várandós, amikor én akarok. Sajnos nem így van. Néha már kezdek lemondani az anyaságról. Ettől függetlenül minden hónapban reménykedem a két csíkos tesztben, minden nap remélem, hogy egyszer én is átélhetem ezt az érzést, hogy anya lehetek. Remélem, hogy egyszer egy kis lélek minket fog választani szüleinek. (A cikket beküldte: Tüdruk)
|