|
|
Kategória: Szüléstörténetek A mi CSODÁNK - Anna Nóra születése2007. 12. 08-án megtapasztaltam a világ legcsodálatosabb érzését: anyává váltam, a karjaimba vehettem a CSODÁT, akit évek óta vártam.Az elmúlt kilenc napban -ami a szülés óta eltelt- csak nézem a kislányomat és potyognak a könnyeim. Kívánom Mindenkinek aki babát szeretne, hogy minél hamarabb tapasztaljátok meg ezt az érzést, ami igazán semmihez sem hasonlítható. Azt hiszem eddigi életem legszebb karácsonyi ajándékát kaptam idén. 12.07. péntek. Ctg vizsgálat A dokim elkeserített egy picit, hisz a múlt heti vizsgálat óta (amikor is bő egy ujjnyira volt a méhszáj nyitva) nem történt nagy változás. A méhszájam 2111-es volt és benne volt a pakliban, hogy két ünnep között szülessen meg Anna. Nagy dilemma volt, hisz én orvosom a MÁV kórházban dolgozik, de hála az egészségügyi reformoknak a szülőszoba és PIC részleg bővítés miatt az egész kórház szülészetét áthelyezték július óta a Szabolcs utcai kórházba, ami valljuk meg nem egy "szuper" kórház. Mondta a dokim, hogy jó lenne, ha 17-éig egyben lennénk, mert akkor már a MÁV-ba kellene menni, ami összehasonlíthatatlan a Szabolcs utcával. Ennek ellenére én már nagyon vártam a találkozást a kislányommal, mert egy pár napja nyügős és piszkálódos voltam a férjemmel is. A lábam bedagadva, a kezem bedagadva és már olyan nagyon "terhesnek" éreztem magam. 100 szónak is egy a vége, kijöttem a dokitól és elpityeredtem... Mondtam Panninak, hogy nagyon szeretem és nagyon-nagyon várom/várjuk már. (egész terhesség alatt sokat beszéltem hozzá) Eljött az este és a férjem a céges karácsonyi partijára ment, kocsiba ültünk és leszállítottam a helyszínre és itt is elsírtam magam. (sosem szoktam ilyenen sírni) Hazajöttem és farkaséhes voltam, ettem, hoxáztam, interneztem és egy picit sem voltam álmos. Éjfél felé lefeküdtem, de egész egyszerűen nem tudtam aludni. A hasam szó szerint hullámzott, fel is vettem kamerára, annyira látványos volt. Furán éreztem magam, mert a kicsi nagyon ficánkolós volt, de éjszaka sosem éreztem. Hajnal három óra volt, amikor a férjem hazaérkezett, összebújtunk, de én még mindig nem tudtam aludni. Negyed ötkor szó szerint egy halk pukkanásra keltem, ez volt a nyákdugó utána pedig jött a víz. :-) Kiugrottam az ágyból, gyorsan felhajtottam a szőnyeget és szóltam a férjemnek (aki egy órája aludt), hogy hozzon törölközőket. A víz folyt és folyt, én meg nevettem, annyira örültem, hogy órák kérdése és a kezemben lesz a kislányunk. Felhívtam a szülésznőmet és abban maradtunk, hogy egy óra múlva találkozunk a szülőszobán. Elmentem zuhanyozni, még elmosogattam, bekészítettem egy mosást, hogy a férjem ki tudjon mosni és elindultunk. 5 percenként erős menstruációs fájdalmaim voltak, kicsit csodálkoztam is, hisz úgy tudtam nem így kellene indulnia. 12.08. A kórházba fél hatra értünk be, az ügyeletes doki megvizsgált, felvették az adatokat és rátettek a ctg-re. Még mindig egy bő ujjnyira volt nyitva a méhszáj, a babával minden rendben volt, fájástevékenységet is mutatott a gép. Elkezdtem a homeopátiás bogyókat enni, sétáltunk a folyosón, vicceskedtünk. Közben megérkezett a barátnőm is. Hét órakor újra ctg-re tettek, ekkor már két és fél perces, közepesen erős fájdalmakat mutatott a gép... Azt mondták, hogy ebből késő délutánra lesz csak gyerek. Kértem egy beöntést, mire azzal végeztünk, zuhanyoztam addigra fél nyolc lett, na itt már falkaparós érzés volt ez az egész... Mivel azt mondták, hogy délutánig nem lesz gyerek, kértem egy EDA-t, nem akartam hősködni... Beadták, nagyon-nagyon jó volt utána. Újabb vizsgálat és ekkor már azt mondta a szülésznő, hogy hívja a dokimat. Nem értettem, hiszen azt beszéltük meg, hogy a szülésznő lesz végig velem, a doki csak a finisre érkezik. Mire a doki beért, a méhszájam eltűnt, nyomni kellett. Én nem akartam, mert nagyon féltem, hogy bekakilok. (igen, rettenetesen cikinek éreztem, pedig beöntést is kaptam) Három fájás alatt győzködött a dokim, hogy nem fogok bekakilni.... Az első két fájás alatt nem túl jól nyomtam, de utána elmagyarázták, hogy hogyan is kell és utána minden ment a maga útján. A dokim azt mondta, hogy max. 6-8 fájás, azaz kb. 18-24 nyomás és a kezemben tarthatom a gyermekemet. Ettől teljesen felpörögtem és csak az ment az agyamban, hogy ez a pici lény, akit kilenc hónapja hordozok a testemben és évek óta mindennél jobban akarok, na ő most nagyon szenved és nekem csak az a feladatom, hogy neki minden segítséget megadjak, ezért hangtalanul, nyögés nélkül nyomtam. A barátnőm végig határozottan mondogatta, hogy mit hogy csináljak a férjem pedig a fejemnél állt és puszilgatott. Kb. a negyedik fájás után a szomszéd szobában felsírt egy újszülött és mi mindhárman (férjem, barátnőm és én) elkezdtünk bőgni. A doki ránk nézett és mondta, hogy na ne csináljuk már! :-) Olyan vicces volt! Aztán a sírásból nevetés lett, de jött a következő fájás, meló volt ezerrel... Számoltam a fájásokat és valóban, a hetedik fájás alatt Panni kicsússzant a testemből, de úgy, hogy már rám szóltak, hogy ne nyomjak, mert kint a gyerek. :-) Az EDA-t mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a pocakról teljesen elveszi a fájdalmat és "csak" a nuniban és a popsiban marad meg a nagyon erős feszítő érzés és szerintem így tényleg kibírható az egész. Panni 2007.12.08-án 11:04 perckor született 2630 grammal és 51 cm-rel. Nem tudom elmondani azt az érzést, amikor a kezembe adták és a férjem szeméből elkezdtek potyogni a könnyek. Az én férjeméből, aki nagyon-nagyon kemény és szigorú ember, egy valóságos PÓKERARC. Utána a papi elvágta a köldökzsinórt és ment a kicsinyével tovább, míg engem rendbe raktak. Vágni összesen kevesebb, mint egy cm-t kellett, azt is csak azért, mert az utolsó fájás alatt Anna szíve egy kicsit belassult és nem akartak kockáztatni. A gátsebem tökéletesen rendben van és visszagondolva azt mondom, hogy bárhány szülést végigcsinálnék és örülök, hogy nem féltem tőle. Szerencsés vagyok, hogy kb. 3 óra alatt világra hoztam a legnagyobb KINCSET, akivel a férjem szerint már most profi csapatot alkotunk, mert nagyon ügyesek voltunk. :-) (A cikket beküldte: panna77)
|