Kategória: Szabad-e?

Dohányosok gyerekei

Sajnos sok kismamát látok az utcán, a parkban cigivel a kezükben. Talán nem tudják, hogy mennyi veszéllyel jár terhesség vagy szoptatás közben dohányozni. Sõt, még az is káros, ha a gyerek már 1-2 éves és az anya által kibocsátott füstszagot valamilyen módon belélegzi. Ezért megpróbálom ismertetni a témát egyszerûen, mindenki számára érthetõen.

A passzív dohányzást "elszenvedõ" gyerekek matematikai eredményei, olvasási képességei kimutatottan rosszabbak, mint azoké, akik füsttõl mentes környezetben vannak. Azt olvastam, hogy egy gyermekklinikai kutatócsoport több mint négyezer gyermek iskolai teljesítményét figyelte meg. A gyerekek 6-16 éves kor között voltak. Ezáltal sikerült bebizonyítani azt is, hogy az elõbb említett képesséfeken kívül a gondolkodás, koncentrálás is nehezebben megy azoknak, akik dohányosokkal élnek testközelben.
Azt is megmérték, hogy az érintett gyerekek vérében milyen mennyiségû a kotinin (a kotinin a nikotin lebomlásakor keletkezett vegyület). Az eredmény kimutatta, hogy a gyermek szervezete jócskán "telítõdött" a dohányfüsttel. A gyerek teljesítményének, képességeinek romlása egyenesen arányos a kotinin koncentrációjának növekedésével. Megcáfolhatatlan tény továbbá az is, hogy a dohányfüst és az abban levõ anyagok (mérgezõ anyagok!) módosítják az idegrendszer struktúráját is.

A fenti információk még a jobbik esethez tartoznak. Most rátérek arra, hogy mi történhet abban az esetben, ha az illetõ a terhesség és a szoptatás ideje alatt cigarettázik.
Elsõsorban a magzat károsodhat, hisz a köldökzsinóron keresztül nem csak a vitaminok és a jó dolgok jutnak át. A baba rendellenességgel születhet meg (pl. nálunk a kórházban születtek olyan babák, akiknek hiányzott valamelyik végtagja). Elõfordulhat szervi rendellenesség, ami gondoljunk bele, egy újszülöttre nézve végzetes. Arról nem is beszélve, hogy a szülés kimenetele sem megszokott, felléphetnek komplikációk; úgy az anya, mint a gyerek veszélybe kerül.
Egy helyi újságban olvastam, hogy egy anya megszülte a várva várt csecsemõt, de az halva született. A cikk arról is beszámol, hogy az anya rendszeresen dohányzott a terhesség alatt annak ellenére, hogy az orvos felkérte, hogy hagyja abban. Senkinek sem kívánom, hogy ilyenben (vagy ehhez hasonlóban) részesüljön, de véleményem szerint az, aki nem figyel oda a saját és a szíve alatt hordozott csöppség egészségére megérdemli a sosrstól azt amit kap.
A szoptatás ideje alatt is fennáll egy sor veszély. Van olyan, aki azt hiszi, hogy ha már megszülte a gyereket, visszatérhet életstílusához és folytathatja a dohányzást. De szerintem logikus, hogy ha nem szabad csokit, kávét stb. fogyasztani, akkor pláne nem szabad dohányozni. A tejen keresztül a baba szervezetébe kerül a nikotin és még sok mérgezõ összetevõ.
Ha már gyereket vállalunk akkor az kellene a legfontosabb legyen, hogy egészséges legyen és olyan környezetben nevelkedjen.
(A cikket beküldte: tigirl17)



Szex pocakosan
A várandós nő első gondolata a gyermekáldás örömén túl, hogy most aztán soha többet szex… Ami talán érthető is, hiszen az első trimeszter tele lehet olyan áldásokkal, amit egy férfi biztos nem élne túl, nekünk, nőknek ellenben még mosolyogni is kell! :) »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyaleszek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyaleszek.hu | WebMinute Kft.